Ivanics István (KDNP)

1996. október 14.

IVANICS ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim!Az atomenergiáról szóló törvényjavaslat, mely mint atomtörvény vonul be a köztudatba, érint minden állampolgárt. Az atomenergia alkalmazása óta megtörtént tragédiák figyelmeztetnek, hogy az emberiségnek olyan komplex védelmet kell biztosítani az atomenergia felhasználása során, amely felülmúl minden addigi védelmi rendszert. Ennek tükrében kell szemlélnünk a vizsgálatunk tárgyát, az atomenergiáról szóló törvényt: mennyiben és milyen minőségben elégíti ki követelményeinket.

Az 1980. évi I. törvényhez képest jelentős előrelépést jelent ezen javaslat. Körültekintően figyelembe veszi mindazokat a változásokat, amelyek időközben Magyarországon és nemzetközi szinten bekövetkeztek. Kiemelem ebből a 7. fejezetet, amely Zárórendelkezések címen tartalmazza mindazokat a feladatokat és rendelkezéseket, amelyekkel együtt alakul ki e témakörben az átfogó, újragondolt és a mai kor elvárásainak megfelelő jogi szabályozási rendszer.

Fontos, hogy az itt felsorolt rendeletek minél előbb körültekintően és valamennyi érintett intézmény, hatóság, tudományos-szakmai műhely bevonásával, illetve kontrollja mellett elkészüljenek. Erre a törvény azonban jelen pillanatban semmiféle garanciát nem ad.

Elfogadhatatlan továbbá, hogy a végrehajtást a javaslat szerint 12 kormányrendelet és 29 miniszteri rendelet szabályozza. E tekintetben a szabályozást még egyszerűsíteni kell. Érzékelni lehet, hogy a törvény végiggondolása nem fejeződött be, hatáselemzése, működtetése még nem érlelődött ki. Ezt igazolja az is, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló '95. évi LIII. törvény 43. és 44. §-ában foglalt kötelezettségét nem teljesítette a törvény benyújtásáig az előterjesztő. Ezen vizsgálati elemzés is a törvényalkotás folyamatát kellett volna hogy segítse és megfeleltesse a környezetvédelem feltételrendszerének.

Az előterjesztő nem adott megfelelő tájékoztatást azokról a kormányzati és miniszteri szintű jogszabályokról, amelyek kiadására a törvényjavaslat 67. §-a az érintetteknek felhatalmazást ad. A törvényjavaslat fenntartja a kétpólusú hatósági rendszert. Ebben az új törvényben előbbre kellene lépni az egységes, világos elhatárolásokkal járó hatósági rendszer irányába. Nevezetesen az OAH-nak kelljen ellátnia a hatósági feladatokat mind a nukleáris biztonsági, mind a sugárvédelmi területen. Természetesen továbbra is a jelenleg működő szakintézmények bevonásával.

A Népjóléti Minisztérium jogszabály-alkotási és felügyeleti jogkörét továbbra is érintetlenül lehet hagyni. A hatóság függetlenségének biztosítása érdekében az OAH felügyeletét nem szabad minisztérium felügyelete alá sorolni. Ha nem akar a jelenlegi kormány a három évvel ezelőtti tárca nélküli miniszteri irányításhoz visszanyúlni, akkor is lehet megfelelő megoldást találni. Ami még ennél is fontosabb, hogy az OAH pénzügyi függetlensége is biztosítandó. A 68. § 1/b pontjában előírtakon túl is az OAH nemcsak hatósági, hanem egyéb feladatokat is ellát, amelyeket nem finanszírozhatnak az engedélyesek.

A törvényjavaslatból nem látható pontosan az OÁB funkciója és létjogosultsága. Véleményünk szerint hatósági jogkört nem kaphat, mivel ezzel a magyar kétszintű közigazgatásban megjelenne a harmadik szint. A 8. § (1) bekezdése a jelenlegi OAB továbbélését hivatott törvényileg megalapozni. Külön jogszabályban meghatározott ügyekben döntéshozó, valamint ellenőrző feladatokat ellátó bizottságnak aposztrofálja a törvény. Ráadásul úgy, hogy a kormány biankó csekket kap. A 67. §-ban később határozhatja meg rendeleti úton ezeket a szabályokat. Konkrét törvényi útmutatás nélkül. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a törvény-előkészítést az OAB irányította, s ennek mindenkori elnöke az ipari miniszter, igen érdekes kép alakul ki az ellenőrizhetőségről, az atomenergia-felhasználás terén. Ezt a képet néhány nappal ezelőtt még tovább árnyalta, hogy az ÁPV Rt. által ellátott tulajdonosi funkciók is az ipari miniszter kezében összpontosultak. Mindezt betetézi a 8. § (4) bekezdése, mely kimondja, hogy a kormány az OAH feletti felügyeletét kijelölt tagja útján látja el, aki egyben az OAB elnöke is. Ez mindenképpen olyan összefonódást és olyan bizonytalanságot jelent az ellenőrzés területén, amely nem fogadható el.

Örömömre szolgált, hogy az SZDSZ parlamenti sajtótájékoztatójában is kifogásolták ezt, nevezetesen Szalay Gábor képviselőtársam, és nehezen áttekinthető, összekuszált hatásköri szerkezetet tételezett föl. Remélem, a nagyobbik kormánypárt is rugalmasnak mutatkozik e kérdés világos és egyértelmű rendezésére. Álláspontunk szerint az OAB által ellátandó hatósági és ellenőrzési feladatokat az OAH-hoz kell telepíteni. A kormánynak természetesen lehet döntés-előkészítő koordinatív tanácsadó testülete, de azt nem kell feltétlenül törvénybe iktatni.

Külön foglalkozom az Alapelvek című fejezet harmadik szakaszával, mely rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeivel összhangban nem alkalmaz atomenergia felhasználásán alapuló fegyvereket. Ha már egyszer ebben a törvényben rögzítjük a minden állampolgárt és talán a világ többi államát is érintő kérdést, akkor nem lehet megkerülni az atomfegyver tárolásának a vizsgálatát sem. Mondhatja valaki, talán ez jelenleg nem politikus, de ha arra gondolunk, hogy évtizedeken keresztül bizonytalanságot és rettegést okozott Magyarországon, vajon a megszálló csapatok milyen biztonsági feltételek mellett állomásoztatnak itt atomfegyvereket, akkor ennek a kérdésnek a megnyugtató lezárása nélkül ez a törvény nem fogadható el.

Tovább erősíti ezt a megközelítést az általunk már korábban elfogadott törvény, hogy parlamenti jóváhagyás nélkül más ország katonája egyszerű kézifegyverrel sem haladhat át Magyarországon. Elég csak utalnom a szomszédos atomfegyvermentes Ausztria katonai-műszaki alakulata fahídácsolási munkálataira, melyet jóbarátságból végeztek magyar területen, mégis milyen nagy vita keletkezett belőle, mert nem volt előzetes parlamenti jóváhagyás. A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint az atomfegyver tárolását Magyarország területén egyértelműen meg kell tiltani, tehát nem alkalmazunk és nem tárolunk.

Az atomfegyverek esetleges átszállítása légi vagy szárazföldi úton nehezebb kérdés, de ennek tiltását is be kell építeni a törvénybe. Egy esetleges NATO-csatlakozás esetén így ez meglévő feltételnek számít, és sokkal könnyebben elkerülhetjük a kérdés számunkra kedvezőtlen felvetését.

A törvénytervezet áttanulmányozása során számos apróbb hiányosságra is bukkantam. Ebben segítségemre volt a Paksi Atomerőmű szomszédságában fekvő települések társadalmi ellenőrző és információs társulása, akik különös figyelemmel kísérik helyzetükből adódóan a kárfelelősség kérdését. Ezekre majd a részletes vita során szeretnék kitérni. A társulás képviselőivel Kalocsán személyesen találkoztam, és itt ismét meggyőződtem az atomerőművel szemközti alföldi települések hátrányos helyzetéről. A Duna ugyan elválasztja őket, de tényleges távolságuk a reaktortól sokkal kisebb, mint Paks városé. Duna-híd hiányában a munkavállalási lehetőségeik nem javultak az erőmű építésével, de szép fekvésüket, folyóparti lehetőségeiket sem tudják kihasználni. Ingatlanjaik nem fel-, hanem leértékelődtek.

Látható, hogy maga a kárfelelősség is rendkívül összetett, így mindannyiunk érdeke, hogy ebben konszenzusra tudjunk jutni és jó törvényt tudjunk elfogadni. Ebben a vonatkozásban nehezíti úgy gondolom a megegyezést és a jó törvényalkotást, hogy a törvénytervezet egyértelműen pozitív diszkriminációt alkalmaz az atomerőmű biztonságát megítélően. Tehát egyértelműen kimondja a törvény, hogy az atomerőmű a többi energiatermelő berendezéstől lényegesen biztonságosabb. Ez ma nem tartható. Egyetlen fejlett államban sem mondható ez ki, akik végiggondolják, illetve továbbgondolják az atomerőmű létesítését, működését és megszüntetését.

(21.30)

Nyilvánvaló, hogy olyan irreverzíbilis folyamatok, káresemények következhetnek be egy atomerőmű meghibásodásánál, ami egyáltalán nem mérhető a többi energiatermelő berendezéshez. Ebből eredően a kárfelelősség kérdése is és az energiatermelés biztonsága is, illetve annak következményei is teljesen más szemszögből, nagyobb felelősséggel, nagyobb körültekintéssel ítélhetőek meg.

Hogy jó törvényt tudjunk alkotni, ez mindannyiunk érdeke. De ehhez elsősorban az előterjesztők rugalmasságát, őszinte odafigyelését kérem, és még egyszer hangsúlyozom: Magyarország ne alkalmazzon, ne tároljon, és területén ne engedjen átszállítani atomenergia felhasználásán alapuló fegyvereket. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.)