Miklós László (MSZP)

1996. október 20.

MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Frakció szónokaként 15 percben nem tudtam mindazt elmondani, amit a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvénnyel kapcsolatban, azt hiszem, el kell mondani. Annál is inkább, miután Ivanics képviselőtársam néhány olyan dolgot is elmondott, amivel magam is egyetértek, és szeretném ezt néhány momentummal kiegészíteni. Négy dologról szólnék: az adóköteles termékek köréről, az adók szerkezetéről, az adó mértékéről és arról, ami kimaradt a törvényből.

Kiterjedt vélekedés még a jogalkalmazásban dolgozó vámhatóság vezetői körében is , hogy mondjuk, a kőolajtermékeknél az az alapvető probléma, hogy úgymond nincs minden kőolajtermék a korábban jövedéki, most újabb keletű megnyilatkozások szerint a fogyasztásiadó-törvény hatálya alá vonva.

Mi történt az elmúlt néhány évben? Az történt, hogy eredetileg a jövedéki törvény hatálya alá azok a termékek tartoztak, amelyek adókötelezettek voltak. Miután az ellenőrzés nem olyan szisztémában és nem rendszerben folyt, hogy a fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség mérlegszerűen alátámasztható legyen, ezért megindul a termékek körének kiterjesztése, eszkalációja, ahogy ezt Ivanics képviselőtársam mondta. Ma már termékek tömege tartozik az ellenőrzés hatálya alá. Ilyen módon egyre költségesebb és egyre nagyobb apparátus kell ahhoz, hogy azt a minimális ellenőrzést el lehessen végezni, amit a törvény kötelezettségként előír.

Mégis legalábbis a sajtóhírek szerint ebben a problémakörben érdemi lépést nincs, mert úgymond találékony a magyar, és mindig valami újat kitalál. Tegyük fel, képviselőtársaim, hogy az összes ITJ-számot ami még húszas nagyságrend körülbelül , beépítjük a törvénybe, és megpróbáljuk megcélozni azt, hogy úgymond, minden potenciálisan üzemanyag célra használható üzemanyag-komponens adóköteles legyen. Ez egyébként érinti aztán a festékipart, hiszen minden festéktípusnak külön oldószere van, a mostaninál kétszer nagyobb termékkört.

Az a kérdés, hogy mi van akkor? Tegyük fel, hogy tökéletesen ellenőriz a hatóság. Akkor, mondjuk, belebotlunk abba, hogy egy alkotmánybírósági döntés nyomán az adótörvényekben rögzíteni kell, hogy a mikor hatályos ITJ-t kell figyelembe venni. Most jelenleg a '94. szeptember 30-i ITJ-t, de azóta is adnak ki ITJ-számot. Hiszen ha valaki megjelenik azzal, hogy ő egy új terméket szeretne forgalomba hozni, akkor muszáj ITJ-számot adni, tekintettel arra, hogy az adótörvények még az ITJ-t használják.

(19.00)

(A jegyzői székben Tóth Istvánt dr. Kávássy Sándor váltja fel.)

Kétségtelenül van ebben egy fáziskésés, hiszen az egységes külkereskedelmi nómenklatúrára való áttérés ezt valamelyest segítené, de nem oldaná meg a problémát alapvetően. Mint ahogy nem oldja meg a hiedelmekkel, sajtónyilatkozatokkal ellentétben a jövedékiadó-törvény sem, ami egy újabb kodifikációs aktus lesz, ugyanezen okok miatt. Ezért tehát másutt kell keresni a megoldást, megfelelő ellátmányt kell biztosítani az ellenőrző hatóságoknak mind létszámban, mind technikában, mind felszereltségben, beleértve a minőségellenőrzéshez szükséges felszereltségeket is, és akkor talán érdemben visszaszorítható lesz ez a dolog.

Közvetett bizonyítékként, úgymond, elmondhatnánk azt is, hogy nem hiszem és ezt a sajtóhírek alá is támasztják , hogy a szesz- vagy a dohányáruk, dohánytermékeknél a helyzet jobb lenne, mint kőolajtermékeknél. Ezért tehát én a magam részéről nem igazán tudom támogatni a termékek kiterjesztését. Rendben van, amit a kormány beterjesztett, az még valahogy kezelhető, de ezen túlmenően már az imént említett problémákat hordozza csak magában.

Nézzük meg, hogy mi van akkor, hogyha a jövedéki törvény hatálya alá sorolást megfejeljük az adókötelezettséggel! Nem történik más, mint hogy a problémát áttesszük az APEH oldalára, ahol még nehezebben lesz kezelhető, hiszen a visszaigénylések havi rendszerében az APEH-nek már sokkal nehezebb konkrétan ezt a dolgot ellenőrizni. Ilyen módon tehát legfeljebb azt érjük el, hogy úgymond a vámhatóság problémája csökken, de megtöbbszöröződik az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatalnál jelentkező problémahalmaz. Tehát igazából ez sem vezet megoldásra. Az imént elmondtam, hogy azért ez nem megoldhatatlan, csak megfelelő adóhatósági jogalkalmazói munka kell hozzá.

Az adók szerkezetéről. Európában egyedülálló, példa nélküli, hogy egy üzemanyagot négyféle címen adóztatnak: fogyasztási adó, Útalap-hozzájárulás, környezetvédelmi termékdíj és általános forgalmi adó. Az egész teljességgel felesleges. Éveken keresztül sok milliárd nem folyt be így a költségvetési kasszába. Tavaly, amikor végül az Útalap-hozzájárulást a fogyasztásiadó-törvény eljárási szabályai alá rendeltük, akkor e tekintetben valamelyest talán javult a helyzet, a környezetvédelmi termékdíjnál most célozza meg ezt a törvényjavaslat.

Én kevésnek tartom. Kevésnek tartom, mert adóigazgatásilag egy lényegesen drágább eljárásról van szó annál, mint ha beszednénk a fogyasztási adót, és a fogyasztási adó meghatározott százaléka kerülne az Útalapba és a Környezetvédelmi Alapba. Ez az alapok létét nem veszélyezteti, hiszen az alapokba juttatott forrás adóbevétele tulajdonképpen egy allokációs probléma. Allokációs probléma az egész költségvetés, ennek keretében lehet erről dönteni. De ha ennél nagyobb biztonságot akarunk, akkor be lehet írni akár az Útalapról szóló törvénybe, akár az elkülönített állami alapokról szóló törvénybe egy mértéket, és e tekintetben akkor idézőjelbe téve "stabilabb". Persze, ez is csak idézőjelbe téve, hiszen a Háznak bármikor megvan arra a jogosítványa, hogy egyes törvényeket hatályon kívül helyezzen, más törvényeket elfogadjon. Ezzel én pusztán azt próbáltam érzékeltetni, hogy indokolatlan az attól való félelem, hogy úgymond ez az alapok létét veszélyezteti. Ez egyébként még miután az alapoknak van más, államháztartáson kívüli forrásból is bevétele meg is felel az államháztartási törvénynek.

Ha már Ivanics képviselőtársam szóba hozta a minőségellenőrzés kérdését, valóban egy nagyon fontos lépés történt nyögvenyelősen, mert csaknem két év kellett ahhoz, hogy egy tisztességes jogszabály szülessen az üzemanyagok minőségéről. De az a tapasztalat éppen a múlt héten lehetett olvasni egy napilap címoldalán , hogy az ellenőrzött töltőállomások felénél rossz minőségű, nem szabványos üzemanyagot árusítottak. Ebben aztán a kilengések nagyon nagyok lehetnek egészen odáig, hogy lehet olyan eset, amikor már a gépjármű is károsodik, de mindenképpen üzemviteli zavart okoz. De ennek a környezeti problémái legalább ilyen jelentősek, hiszen hiába írja elő a szabvány azt, hogy mondjuk az ólmozott motorbenzin maximális ólomtartalma 0,15 gramm/liter, hogyha lehet 1 gramm/literest is kapni. Ezt észre sem lehet igazából venni, csak majd azok szenvedik meg, ahol ezek a járművek elmennek.

Én tehát azt gondolom, hogy ezt a problémát is lehet kezelni például úgy, hogy lényegesen szigorúbb jogkövetkezményt fűzünk a nem szabványos termékek forgalmazásához. Például éppen úgy, hogy a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvénynek az üzemanyagokra vonatkozó részét erősítjük meg ilyen értelemben, hogy a nem szabványos termékek után kell igazából környezetvédelmi termékdíjat fizetni. Mert akkor nagyon nagy lesz a kockázata annak, hogy rossz minőségű üzemanyagot forgalmazzon valaki. Ennek, ugye, nagyjából adómértékűnek kell véleményem szerint lenni.

Az adó mértéke. Megpróbáltam utánakutatni annak, hogy van-e annak valami különleges oka, hogy az egyes fogyasztásiadó-köteles termékeken éppen annyi az adó, mint amennyi, illetve hogy mondjuk egy-egy termékkörön belül, mondjuk, az üzemanyagok tekintetében vane annak valamilyen teoretikus vagy adópolitikai oka, hogy a gázolaj negyven, a benzin ötvenvalahány és mondjuk a növényi olajokkal kevert üzemanyag szintén ötvenvalahány forint. Vagy az üzemanyag céljára használható propán-bután és földgáz az a harmincvalahány forint, amit tartalmaz a fogyasztásiadó-törvény. Nincs, valahogy így alakult, ezért tehát én azt gondolom, hogy szükséges ezt a kérdést éppen a jövedékiadó-törvény előkészítése kapcsán alaposan megvizsgálni, hiszen ez is egy eszköz például környezeti kérdések kezelésére, például fogyasztási szerkezet alakítására, de nem igazán jó az, hogy ma mondjuk oly mértékben preferált a gázüzemű autó, mint amilyen mértékben, miközben nem tudja a vásárló, hogy meddig tart ez a preferencia. Tehát legalább középtávon világosan kell az adóarányokról ilyen értelemben nyilatkozni. Ez nyilván most már nem vihető keresztül, hiszen ehhez komoly szakmai munka kell.

De ebbe a körbe illeszkedik a növényi olajok problémája is, azért is tértem ki erre, hiszen ez valóban Európa egyes részein, elsősorban a mezőgazdasági felhasználóknál kezd bizonyos preferenciákat élvezni, sőt, élvez bizonyos preferenciákat. De akkor ebben megint valamilyen olyan döntést kellene hozni, hogy 3-5 év múlva ne kelljen visszacsinálni az egészet, hiszen itt első körben azért arról van szó, hogy valamilyenfajta adómennyiséget be kell szedni a fogyasztási típusú adókból ahhoz, hogy a költségvetés kiadási oldala finanszírozható legyen. Vannak más, adóelméleti, teoretikus problémák is, de azért valamilyen bevételre szükség van. Ha túlzott preferenciákkal egyik vagy másik üzemanyagtípus irányába elmozdítjuk a fogyasztási szerkezetet, akkor ennek logikus következménye, hogy egy idő után ezt korrigálni kell. Ebben óvatosnak kell lenni, és óvatosnak kell lenni a tekintetben is, hogy mondjuk a növényi olajokkal kevert üzemanyagnál minden oldalról meg kell vizsgálni a kérdést. Tehát én azt gondolom, hogy valamikor ez a kérdés nyilván a következő évben a helyére kerülhet. Hirtelen és gyors lépést tenni több problémával járhat, mint amennyi előnnyel.

Ha az adóarányok szóba kerültek, én azt hiszem, hogy ma, amikor 10 hetente emelkedik a gázolaj ára, és ez tartós lesz a világpiaci tendenciák kapcsán, akkor éppen itt szintén Ivanics képviselőtársam által szóvá téve az infláció szempontjából mérlegelnünk kellene azt a lehetőséget, és azt hiszem, hogy én fogok is egy ilyen módosító indítványt fogalmazni, hogy a gázolajnál némileg kisebb mértékű legyen az adóemelés, míg a benzinnél némileg nagyobb mértékű nagyjából kiegyenlített mennyiségekről van szó. Egész egyszerűen azért, mert ha a gázolaj ára ilyen mértékben növekszik és mondom, ez tartós lesz, ennek különböző okai vannak, nem akarom untatni képviselőtársaimat , akkor az infláció szempontjából legérzékenyebb mezőgazdaságot és közúti szállítást fogja ez leginkább terhelni. Ezért tehát itt egy ilyen, az infláció szempontjából mérséklő lépést én helyénvalónak és szükségesnek tartok.

Végül, ami kimaradt a törvényből. A fogyasztói árkiegészítés kapcsán én azt hiszem, hogy mérlegelhető lett volna egy olyan lehetőség, hogy akkor, amikor az energiaárak emelése elkerülhetetlen, vagy akkor, amikor olyan nyomás van, úgymond, nulla kulcsos áfa bevezetése, ami nyilvánvalóan egy sokkal rosszabb út, mint egy átmeneti fogyasztói árkiegészítéses konstrukció működtetése, akkor meg kellett volna fontolni azt, hogy vajon nem helyesebb lenne-e egy nem bankpiaci árakat jelentő energiaár-rendszer, mert úgy tűnik, hogy ez a 20-25 százalék, amit a sajtóban lehet olvasni, az semmiképpen nem ilyen lesz.

(19.10)

És egyfajta fogyasztói árkiegészítés rendszerében kezelni azt a problémát, hogy a kis fogyasztású, teherviselésben kevésbé erős rétegeket a fogyasztói árkiegészítés rendszerében kompenzálni, amely ugye nyilvánvalóan technikai értelemben jelentene egyszerű konstrukciót, hiszen a szolgáltató vállalatoknál kezelhető lenne ez a dolog, különösen akkor, hogyha ebből összesen tizenvalahány van.

Összességében persze ugye azért ez egy jó törvényjavaslat, módosító indítványokkal pedig még, ha megvan hozzá a támogatás, akkor néhány ésszerűsítés, amire én itt igyekeztem utalni, ezen keresztülvihető. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)