Medgyessy Péter
DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai nappal megkezdődik az 1997. évi költségvetés parlamenti tárgyalása.
A jelenlévők a beterjesztett dokumentumok alapján már ismerik a kormányzati szándékokat. Tisztában vagyok azzal, hogy még kemény vitáknak nézünk elébe, amelyeknek a tétje az, hogy a kormányzat végül is megkapja a felhatalmazást az 1997. évi költségvetés által tükrözött gazdaságpolitikai irányvonal következetes megvalósítására. A kérdés az, hogy a most következő vitákban sikerül-e felülemelkedni azokon a résztörekvéseken, amelyek előbb-utóbb elkerülhetetlenül a költségvetés és így a gazdaságpolitika kereteinek szétfeszítésével fenyegetnek.
A részérdekek túlsúlya ugyanis előrevetítené annak a veszélyét, hogy minden kezdődik majd elölről; az optimista és a szigorú évek váltogatják egymást, folytatódnék az elmúlt évtizedből jól ismert "húzd meg, ereszd meg!" politika.
Az 1997. évi költségvetés dokumentumait mégis bizakodva terjesztem a tisztelt Ház elé. Elsősorban azért, mert a reálbérek és a lakosság fogyasztásának csökkenése most elkerülhető.
Hosszú idő után anélkül, hogy ezzel kockáztatnánk az újabb destabilizációt, visszaesést, egyensúlyromlást. A stabilizációs gazdaságpolitika legnehezebb szakaszán már kétségtelenül túl vagyunk. 1996 második felében ha szerényen is , de már mutatkoznak a gazdaság mozgásba lendülésének kétségbevonhatatlan jelei.
Vannak utalások a vállalkozók visszafogott, de azért ma már jelen lévő optimizmusára; lassan ugyan, de egyértelműen enyhülnek az inflációs feszültségek.
Hosszú idő után először csökkent az ország külső adóssága. Bizakodó vagyok azért is, mert ma már bizonyos, hogy sikerül kitartanunk a gazdaságpolitikai irányvonal mellett; tartósnak ígérkezik a fiskális és monetáris politika összhangja, amelyet a konszolidáció fontos biztosítékának tekintek.
A nemzetközi pénzvilág, úgy a pénz- és tőkepiac, a neves minősítő cégek, mint a nemzetközi pénzügyi intézmények, az 1993-ban bekövetkezett, majd 1994-ben még nem korrigált kisiklás után az utóbbi időktől újra méltányolja Magyarország eredményesnek bizonyult erőfeszítéseit.
Bizakodom azért is, mert végre van lehetőségünk és energiánk is azokra a stratégiai kérdésekre koncentrálni, amelyek következményei messze túlnyúlnak a választási periódusokon.
Gondolok itt a reform értékű változásokra, például a nyugdíjrendszer átalakítására, a tőkepiac fejlesztésére, az adórendszer modernizálására, az Európai Unió normarendszeréhez való közelítésre.
Bár az államháztartási reform már korábban elkezdődött például január 1-jén felállt a kincstár, és ezzel változtak az állam körén belüli költségvetés, helyi önkormányzatok, intézmények közötti finanszírozási formák , ma már nyugodtan állítható, hogy hatékonyabbá vált az államadósság menedzselése.
Mégis talán nem túlzás azt állítani , hogy a távlatos, reform értékű változások igazi kezdete éppen az előttünk álló év.
(9.40)
Nem szeretnék félreértésekre alapot adni. Az, hogy most lekerültek a napirendről a további általános megszorító intézkedések, nem jelenti azt, hogy letettünk volna a költségvetési gazdálkodás racionalizálásáról, a hatékonysági kritériumok érvényesítéséről ebben a szférában. Enélkül vágyálom lenne az adók hosszabb távú csökkentése, sőt arra sem lehetne építeni, hogy javuljon a közszolgáltatások minősége. Az, hogy most már nem kényszerülünk a lakosság reáljövedelmeinek csökkentésére, nem korábbi céljaink feladásának s új egyensúlyhiány vállalásának a következménye, hanem éppen ellenkezőleg: azt mutatják, hogy eddigi erőfeszítéseink beértek. A kormány tudatában van történelmi felelősségének. A választások közeledtével sem fog olyan lépéseket tenni, amelyek a perspektivikus célok teljesülését feláldozzák a pillanatnyi népszerűségi index feljavítása érdekében.
Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett központi költségvetés 2255,760 milliárd forint bevételi és 2557,455 milliárd forint kiadási főösszeggel, valamint ennek eredőjeként 301,695 milliárd forint hiánnyal az előbbiekben általánosságban megfogalmazott célokat önti formába. Az úgynevezett elsődleges egyenleg, azaz a kamat- és törlesztési jellegű bevételek és kiadások figyelmen kívül hagyásával számított egyenleg már az elmúlt két évben is pozitív volt. Most eléri a 305 milliárd forintos bevételi többletet, az éves GDP 3,8 százalékát.
A továbbiakban ennél tovább javítani ezt az arányt nem lehetséges, de nem is indokolt. Mi több, a következő években még annak csökkenésével is számolunk. Tehetjük mindezt a távlati érdekek sérelme nélkül. A későbbiekben elérendő kiadási megtakarítások, amelyekről persze nem mondhatunk le, már az adóterhek további mérséklésére nyújthatnak fedezetet, amennyiben megvalósulnának és én erről meg vagyok győződve az infláció lefékezésére vonatkozó szándékaink, s így nem kell számolnunk a költségvetés kamatterheinek növekedésével sem. A költségvetés mellett a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítás, valamint a decentralizált alapok együttes gazdálkodását átfogó államháztartás egyenlege szintén pozitív elsődleges egyenleggel zárt, mértéke azonos a '96. évi várható szaldóval, a GDP 3,7 százalékával.
A konszolidált államháztartási hiány 265 milliárd forintról 390 milliárd forintra, a bruttó nemzeti termék 4 százalékáról 4,9 százalékára emelkedik 1997-ben. Ez azonban nem a pénzügyi egyensúly romlását tükrözi, hanem annak a következménye, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank között egy racionálisabb, a funkciómegosztást és annak költségvonzatait világosabban és egyértelműbben tükröző elszámolási rendszert hozunk létre, amelyek eredményeként az állam külső devizaadóssága csökken, míg forintadóssága növekszik.
Végeredményben nyílttá válik az a már korábban is keletkezett veszteség, amely a külső hitelfelvételek időpontjában fennálló és törlesztéskori forintárfolyam különbségéből adódik. Lévén, hogy ez esetben nem valós, új veszteségforrásról, hanem csupán a tényleges helyzetet hívebben regisztráló, áttekinthetőbb elszámolási rendszer kialakításáról van szó, ez a tény nem indokol újabb keresletszűkítő intézkedéséket. Szó sincs tehát újabb gazdaságpolitikai korrekcióról. Az új elszámolási rendszer bevezetését mégis fontosnak és szükségesnek tartom, mert csak világos elszámolási rendszerek mellett van esélye annak, hogy pontos képet kapjunk helyzetünkről és annak tudatában valóban ésszerű gazdaságpolitikai döntések születhessenek.
Ahogyan bizonyítható, hogy a támogatott árak így vagy úgy - pazarláshoz vezetnek, bizonyítható az is, hogy az elkerülhetetlenül, de később felmerülő költségeket elfedő elszámolási rendszer sem segíti elő a realitásokat figyelembe vevő, konzekvens gazdaságpolitikai döntéseket. E tekintetben a közelmúltban megállapodott és most a parlament előtt bemutatott változásokat nem pusztán technikai mutatványnak, hanem egy életképesebb döntési rendszer nélkülözhetetlen eszközének tartom, és bízom benne, hogy azzá is válik.
Mellesleg a nemzetközi pénzügyi intézmények is akceptálták, hogy jelen esetben nem a hiány növekedéséről és az egyensúlyi feszültségek vele járó fokozódásáról van szó, hanem a döntési funkció és a vele járó pénzügyi konzekvenciák világosabb szétosztásáról.
Hölgyeim és Uraim! A gazdaság pénzügyi szektorában többé-kevésbé egyértelmű mércéje kínálkozik a hatékonyságnak. Ez a profitabilitás, kiegészítve talán a rövid távú perspektívákra utaló néhány jelzővel. Az államháztartás esetében azonban bonyolultabb a helyzet. Nincs egyértelmű fogódzkodó. De talán van értelme a nemzetközi összehasonlításokhoz fordulni. A komparatív elemzések ugyanis támpontot adhatnak arra, hogy az ország erőforrásaiból mennyit szív el az államgépezet, mibe kerül ugyanez a feladat nálunk vagy más, hozzánk hasonló országban, ezen a területen normálisnak minősülő vagy ennél nagyobb veszteségforrásokkal kell-e szembenéznünk.
A kérdéseknek aktualitást ad az államháztartási reform éppen napirenden lévő kérdésköre. Néhány évvel ezelőtt, 1989-ben még az összes jövedelem 61,3 százalékára taksáltuk az államháztartás összes kiadását a GDP-ben mérve , ami jóval felülmúlta a nálunk lényegesen gazdagabb ipari országok túlnyomó többségét, ahol ugyanez az arány általában 40-47 százalék között alakul. Ma már ugyanez az arány alig haladja meg az 50 százalékot Magyarországon, bizonyítva, hogy azért ezen a téren is történt valami. Az állam nyomasztó túlsúlya letűnőben van, és e tekintetben az önök által is tanulmányozott '97. évi költségvetési törvényjavaslat egy további előrelépést jelent.
A távlati, az ezredfordulóra vagy az azutáni egy-két évre megjelölt cél 40-45 százalék között mozog. Ez már összhangban van a nemzetközi trendekkel. A közalkalmazotti szektor aránya nálunk rendkívül magas, eléri a 20 százalékot az összfoglalkoztatotton belül. Ezzel szemben Svájc, az Egyesült Államok, Portugália, Németország, Spanyolország, Olaszország, Anglia hasonló arányai 11 és 16 százalék között ingadoznak. Persze akadnak olyan országok is a skandináv országokra hivatkozhatunk elsősorban , ahol ugyanez a ráta még a Magyarországon kialakultat is meghaladja. E tekintetben, eltekintve most a nemzetközi összehasonlítások csapdáitól, nem lehet szabadulni attól a gondolattól, hogy nálunk a közszolgáltatásokat nyújtó intézményeknek és magának a közigazgatásnak a hatékonysága nem kielégítő, meghatározott szolgáltatások biztosítása túlzottan sok emberi és anyagi erőforrást köt le anélkül, hogy ez a szolgáltatások jobb minőségében megmutatkozna.
Hasonló, az állam túlsúlyát mutató a helyzet akkor is, ha az átlagos adóterhelést vesszük szemügyre. Magyarországon ez a nemzeti össztermék 41,2 százalékát érte el '93-ban, szemben az Egyesült Államok 28 százalékával vagy Japán 29 százalékával, vagy Nagy-Britannia, Svájc és Portugália 34 százalékával. Igaz, e tekintetben már nem olyan átütőek az eltérések. A magasabb adóterhelésű skandináv és németalföldi országok mellett hozzánk közel áll e tekintetben Németország, Csehország, Ausztria, Franciaország és Olaszország is.
A társadalombiztosítás terheiről köztudott, hogy nálunk kirívóan magasak. Magyarországon az össztermék 15 százalékára rúgnak, míg az USA-ban a 8 százalékot sem érik el 1994-ben.
A felsorolt kritériumokon túl az államadósság mértékét tekintve szintén az erősen eladósodottakhoz tartozunk, a nemzeti termék 80 százalékát meghaladó aránnyal. Ideális, kőbe vésett arányok persze nincsenek, egyetlen kritériumról sem merem állítani, hogy az a helyes, amely a hozzánk hasonló fejlettségű kapitalista országok átlagában kialakult. Az azonban eléggé meggyőzően hangzik, hogy nem lehet reális, ha minden vonatkozásban a leggazdagabb vagy a legfejlettebb jóléti rendszert működtető országokhoz hasonló arányok alakulnak ki nálunk, ráadásul, ellentétben az említett országokkal, a jóléti rendszerek minőségi jellemzői nélkül.
A magyar államháztartás struktúrája igyekszik idomulni a nemzetközileg jellemző kialakult arányokhoz. Néhány év leforgása alatt az államháztartás újraelosztó szerepe a kiadások össztermékhez viszonyított arányához mérve mintegy 10 százalékponttal csökkent, és hasonló csökkenés regisztrálható a fajlagos adóterhek mértékében is. Az 1997. évi költségvetés beilleszkedik ebbe a trendbe. Leszűkítve a kérdést a központi költségvetésre, a kiadások színvonala 1995-ről 1997-re 36 százalékról 32 százalékra csökkent a GDP-ben mérve, míg a központi adóbevételek 24 százalékról 21 százalékra mérséklődnek.
(9.50)
Hosszabb távú terveink szerint ezek az irányzatok folytatódnak majd a következő évek során is, bár a változások mértéke már enyhébb lesz. A központi költségvetés adóbevételei például az ezredforduló előtti évben már nem fogják meghaladni a 18 százalékot számításaink szerint.
Összességében az ezredfordulóig a magyar gazdaság érezhetően közelebb kerül az európai uniós, úgynevezett maastrichti kritériumokhoz, államháztartása pedig nagyjából a modern piacgazdaságok jellemzőihez.
Az 1997. évi költségvetés ebben a vonatkozásban nagyjából azt az állapotot tükrözi, hogy az első lépéseket megtettük, és ez igaz a mennyiségileg nem megragadható intézményi reformok tekintetében is.
Tisztelt Országgyűlés! A mindenkori költségvetés tükörképe általában az állam gazdálkodásának, vagy még általánosabban a: fennálló gazdasági rendszernek. Ez jelen pillanatban annyit tesz, hogy az államháztartás gazdálkodása törekszik felzárkózni a piacgazdasági átmenet tekintetében természetszerűleg gyorsabb előrehaladást felmutatni képes vállalkozói szektor mögé. Másrészt azonban a költségvetés tükörképe magának a gazdaságpolitikának is előirányzataiban megjelennek a kormányzati gazdaságpolitikai szándékok vélt vagy valós konzekvenciái.
A kormány gazdaságpolitikája természetesen továbbra is az elfogadott hároméves stratégián alapul. A prioritások nem változtak, legfeljebb hangsúlyeltolódásokra kerül sor. 1996-ban, ma már ezt nyugodtan kimondhatjuk, mind a fizetési, mind pedig a költségvetési egyensúly tekintetében érdemleges előfordulhat, hogy a programban szereplőnél is nagyobb javulás következik be.
Eközben a gazdaság expanziója és különösképpen a beruházások elmaradnak a kormányzati szándékoktól, de az év vége felé már kezdenek megmutatkozni a kibontakozás kezdeti jelei. Az infláció tekintetében a múlt év decemberéhez viszonyítva az emelkedés bizonyosan nem fogja meghaladni a 20 százalékot, noha az éves átlagos árváltozás ennél magasabb. Biztató, hogy a kamatok alakulása mérséklődő inflációs várakozásokat tükröz.
Ebből a bázisból kiindulva 1997-ben biztonságos pénzügyi egyensúlyviszonyokkal számolhatunk, lényegében változatlan fizetési mérleghiánnyal, ez mintegy másfél milliárd USA-dollárt tehet ki, ugyancsak változatlan működőtőke-beáramlással, figyelmen kívül hagyva most az egyébként csökkenő privatizációs bevételeket.
Mérséklődni fog valószínűleg az export és import növekedése közötti ütemkülönbség, az import gyorsuló bővülése a gazdasági növekedés várható emelkedésével összefüggésben és a változatlan exportdinamika révén.
Szerény, két százalék körüli gazdasági növekedésre számítunk, ez azonban tartósan finanszírozható, és a későbbiekben gyorsuló fejlődést eredményezhet. Folytatódnak majd a korábban kialakult trendek, mindenekelőtt az a jövedelemátcsoportosulás és -átcsoportosítás, amely a vállalatok rendelkezésére álló felhalmozási célú saját források bővülését eredményezi. Amíg 1994-ben mindössze a vállalati hozzáadott érték 12 százalékkal bővítette a vállalatok felhalmozási lehetőségeit, addig '96-ban már 23 százalék, és 1997-ben már 27 százalék ez az arány.
Ezt a folyamatot nagyban elősegítik az adópolitikai változások is, mindenekelőtt a társasági adók tekintetében. Megszűnik a kiegészítő adó, csökken az átlagos adóterhelés, de ilyen hatású a szándékolt tb-járulék mérséklődése, vagy az amortizációs rendszer liberalizálása is.
A 100 forintnyi bérköltséghez tartozó elvonás az elmúlt évhez viszonyítva 4,4 forinttal nő (Sic!), tehát 100 forintból 4,4 forinttal kevesebb elvonás esik a bérekre, a 100 forint nyereséghez tartozó elvonás 40 forintról 34,4 forintra, tehát 5,6 forinttal csökken.
A vállalati saját erő gyors növekedése, párosulva azzal, hogy ma már nem kényszerülünk a belföldi kereslet további szűkítésére, s a teljes belföldi felhasználás minimális mértékben, mindössze egy százalékkal, de már növekszik, együttesen megteremtik a szilárd bázisát annak, hogy a várt beruházási fellendülés végre valóban meginduljon.
E tekintetben fontos hangsúlyozni, hogy a vállalkozások versenyképessége, ha a termékegységre jutó bérköltségből indulunk ki, összességében már idén sem romlik, '97-ben és azután a gyorsuló termelékenységjavulás hatására pedig erősödni fog nemzetközi versenyképességünk. Mindez természetesen erőteljes differenciálódás mellett, kiélezett szelekciós mechanizmusok révén megy majd végbe.
Az 1995. évi radikális jövedelemátcsoportosító kiigazítás részben azért, mert elkerülhetetlenül költségnövelő hatással járt hatósági árintézkedések, leértékelés, vámpótlék és a többi , de részben talán azért is, mert a kemény állami intervenció kiváltotta a vállalkozói körön belül az ellenérdekeltek merev és legalábbis átmenetileg sikeres ellenállását, '95-'96 fordulójára újabb inflációs kúpot idézett elő.
Ez már '96 őszi hónapjaiban érezhetően enyhül, és az energiaár-emelés halasztása ellenére arra lehet számítani, hogy ez a tendencia a jövő évben is folytatódik, lépésről lépésre csökkentve az inflációs rátát. Ezt az elmúlt hónapok bizonyították. Ehhez hozzájárul a vámszint mintegy 2,5 százalékos csökkenése is, amely a WTO-val, illetve az Európai Unióval kötött megállapodásainkon alapul.
A jövő év egészében 18 százalékos átlagos áremelkedést feltételezünk, ami tehát nem törésszerű javulást jelent az eddigiekhez képest, de az árfeszültségek fokozatos enyhülését. A kamatok ma tapasztalható mérséklődése azt jelzi, hogy a gazdaság szereplői is fékeződő inflációra számítanak.
Mint már a bevezetőben is említettem, jövőre első ízben kerülhet sor a reálkeresetek szinten maradására több év óta, amikor ez nem váltja ki az egyensúlyviszonyok romlását. Ez gyakorlatilag a bruttó átlagkeresetek 17 százalékos, míg a nettó keresetek ennél gyorsabb, 18 százalékos növekedését jelenti. A kettő közötti különbözet, mint ez a költségvetési dokumentumokból is kiderül, a személyi jövedelemadó-terhek mintegy 1,5 százalékos átlagos csökkenéséből adódik.
A gazdasági fejlődést összességükben úgy lehet jellemezni, hogy minden vonatkozásban egy egyensúlyi fejlődési trendhez konvergálnak a részfolyamatok, kezdetben nyilván a tavalyi megszorító intézkedések késleltetett hatásaként csak lassabban, de azután egyre határozottabban.
A kormányzati szándékok, illetve előrejelzések talán sikerült ezt érzékeltetnem , mértéktartók, kerülik a túlzott optimizmust, építenek viszont az adópolitika ösztönző jellegére, a közterhek csökkentésének jótékony hatására és a pénzügyi és tőkepiac gyorsuló fejlődésére, javuló allokációs hatékonyságára is.
Építünk arra továbbá, hogy az előre meghirdetett csúszó árfolyamrendszer és az általa nyújtott kalkulációs biztonság fennmarad, ami a vállalkozók számára létfontosságú. Végezetül: néhány jól kiválasztott területen meghatározott kedvezményrendszerek alkalmazására is sor kerül.
Tisztelt Ház! 1997. évben is behatárolt keretek között marad a költségvetés-politika mozgástere. Ennek ellenére sikerült bizonyos területeken jelentkező többletfeladatokhoz többletforrást biztosítani.
Javulnak a területfejlesztési politika 1997. évi költségvetési feltételei. 1997-ben ezek mind a makrogazdasági feltételek, mind a megvalósítás intézményi és eszközrendszere szempontjából lényegesen és alapvetően pozitív irányban módosulnak. A területfejlesztés mozgásterét jelentősen bővítik a vállalkozások tőkefelhalmozási, illetve beruházási képességét javító intézkedések, valamint az infrastruktúra fejlesztését szolgáló központi beruházások 1996-hoz képest, összehasonlító szerkezetben tervezett 28 százalékos növekedése.
Az önkormányzati szabályozásban is tovább erősödik a területi kiegyenlítés követelménye, érzékelhetően nő az önkormányzatok beruházásainak állami támogatása. A területfejlesztés hatókörét alapvetően kiszélesíti az a körülmény, hogy ez évben a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény elfogadásával megteremtődött a területfejlesztés decentralizált intézményrendszere.
(10.00)
Megkezdték működésüket a megyei területfejlesztési tanácsok, megvalósult a területfejlesztést szolgáló legfontosabb támogatások decentralizált, pályázati rendszerben való elosztása. A törvényjavaslat biztosítani kívánja a megkezdett megyei programok 1997. évi folytatásának feltételeit, ezentúl bővülő forrásokat biztosít az új támogatási igények kielégítéséhez is. A területpolitika fő prioritása 1997-ben is az ország legelmaradottabb térségeinek fejlesztése, valamit az ipari szerkezetváltás nehézségeivel küzdő körzetek problémáinak enyhítése marad. Emellett fontos célként EU-támogatással folytatódik az osztrák határ menti térség fejlesztése, bővülő források segítik az ország acélipari körzeteinek szerkezetváltását, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Nógrád megye. Új programként beindulhat az úgynevezett vidékfejlesztés programja, amely az agrárgazdaság és a területfejlesztés érdekeit integrálja.
Mindezekhez a társasági adótörvényben az 1996-ban bevezetett területspecifikus adókedvezmények megmaradnak, sőt, új adókedvezmény segíti a kiemelt, országos átlagot meghaladó munkanélküliséggel küzdő térségekben, vállalkozási övezetekben megvalósuló infrastrukturális beruházásokat, a jelentősebb szállodai beruházásokat. A területfejlesztési célelőirányzat törvényjavaslaton előirányzott összege 3,3 milliárd forint, amelyet a privatizációs bevételekből további 7 milliárd forint egészít ki, elsősorban a regionális és megyei területfejlesztési tanácsok fejlesztési programjainak támogatására.
Az önkormányzatok területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatása az ez évi 5 milliárd forintról 8 milliárd forintra nő, ami igen jelentős növekedés. Az önkormányzati szabályozás rendszerében az szja-kiegészítés és önhibán kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatása mellett a társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott települések is pótlólagos támogatásban részesülnek a személyi jövedelemadóból, 2,2 milliárd forint összegben.
Összességében elmondható, hogy a költségvetési törvényjavaslatban a területpolitika szempontjai az 1996. évben elindult pozitív tendencia mentén tovább erősödnek. Kiemelem, hogy a területfejlesztési törvényben nevesített területfejlesztési előirányzatoknak '97-ben mintegy kétharmada decentralizált döntési rendszerben kerülhet felhasználásra. Igen lényeges előrelépést jelent az is, hogy a törvényjavaslat felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a támogatások összehangolása és a területi kiegyenlítés követelményének erősítése érdekében rendeletben szabályozza a különböző fejlesztési célú állami pénzeszközök pályázati, eljárási, finanszírozási és ellenőrzési rendszerét.
A költségvetés-politika prioritásként kezeli a felsőoktatást, a kutatást és a műszaki fejlesztést. Mód lesz a védelmi szervezetek feltételeinek javítására, a közbiztonság színvonalának emelésére.
A feketegazdaság visszaszorítása érdekében javulnak az adó- és pénzügyi és a munkaügyi ellenőrzési hálózat működési feltételei.
Figyelemmel voltunk az euro-atlanti integráció előkészítéséből adódott kötelezettségekre is. A kiemelt feladatköröket ellátó fejezetek támogatása 1997-ben több mint kétszeres ütemben bővül a többi fejezet előirányzatához képest.
A felsőoktatásnak a gazdaság és a társadalom modernizációjában kulcsszerepe van. A felsőoktatási törvény módosításából az új, részben normatív finanszírozásból az államilag finanszírozott nappali hallgatólétszám növekedéséből adódó többletkihatásokhoz a költségvetési források beruházásokkal együtt 35 százalékkal emelkednek az 1996. évi eredeti előirányzathoz képest.
A kutatás és műszaki fejlesztés költségvetési kiadási előirányzata a működési és felhalmozási forrásokat is figyelembe véve 26,5 milliárd forint, ami 6,8 milliárd forinttal több, mint az idei várható teljesítés.
A közismert OTKA- és Központi Műszaki Fejlesztési Alap-finanszírozás mellett új forrásként jelenik meg 1,6 milliárd forint összegben a felsőoktatási kutatás támogatása, az akadémiai kutatóhálózat és kutatásfinanszírozás reformja megkezdését célzó támogatás, illetve az Akadémia fejezetben a kormányzati megrendelésű feladatok célelőirányzata. Remélhetőleg egyre több növekvő forrást jelent a kutatásfejlesztés számára a szabályzatokkal ösztönzött vállalkozási szféra is. Külön említést érdemel a tudományos és egyetemi szférában tevékenykedők jobb anyagi megbecsülését elősegítő, az akadémikusok és az akadémia doktora tudományos fokozattal rendelkezők tiszteletdíjának jelentős emelése, az egyetemi oktatók minőségi elvű bérezésének lehetősége és a Széchenyi professzori ösztöndíj bevezetése.
A kormány határozott szándéka a közbiztonság javítása, a feketegazdaság visszaszorítása és az igazságszolgáltatás folyamatának felgyorsítása. Ez érdeke az állampolgároknak, a tisztes gazdálkodóknak és külföldi partnereinknek egyaránt. A bővülő támogatások a munka eredményesebb elvégzésére és számos, új, illetve eddig halasztani kényszerült feladat megvalósítására nyújtanak módot. A rendőrség megerősítését, szilárdabb működési körülményeinek megteremtését szolgálja többek között az új ORFK-, BRFK-objektum átadása, az eszközpark jelentős technikai korszerűsítése és bővülése, a rendőrképzés folytatása. A szervezett gazdasági bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében többlet-előirányzatot tartalmaz a központi költségvetés, amely lehetővé teszi a központi bűnüldözési igazgatóság működési feltételeinek biztosítását.
Az adó- és pénzügyi, munkaügyi ellenőrzés erősítésére jelentős többletforrások kerültek az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség jövő évi költségvetési előirányzataiba, összesen mintegy 6 milliárd forint összegben. A többletfeladatok ellátásához 1997. év végéig több mint 3 ezer fős létszámnövekedés biztosítható ezen szerveztek számára.
Az igazságszolgáltatás feltételei kedvezőbbé válnak a működési támogatások 31 százalékos növekedésével, a bírák és ügyészek illetményének pótlékokkal együtt átlagon felüli 26 százalékos emelésével, az ítélkezésben közreműködők díjazásának növelésével, illetve a fogva tartottak ellátásának, foglalkoztatásának javítását célzó többlettámogatással.
Az euro-atlanti integráció előkészítése kiemelt terület az 1997. évi költségvetésben azzal, hogy az állami feladatvállalás mellett ezen feladatokra külföldi források igénybevétele is indokolt. Az integráció, illetve a felkészülést szolgáló források több mint 2 milliárd forint összegben címzetten kerültek a különböző tárcák, például a Külügy-, Földművelésügyi, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium költségvetési előirányzataiba. Ezekből valósítandó meg az Európai Unió kommunikációs stratégia kidolgozása, belső piaci integráció előkészítés, az integrációs államtitkárság működtetése, állat- és növény-egészségügyi minősítési feladatok, EU-konform átalakítása, összehasonlító statisztikai rendszer, szabványosítás, akkreditálási feladatok és a honvédelem területén a NATO-hoz való felzárkózás megkezdése.
Örömmel tájékoztathatom önöket, hogy a központi beruházások finanszírozásához számottevő forrásterületet javasolhatunk az 1996. évi előirányzathoz képest. Ennek eredményeképpen a központi beruházások GDP-hez viszonyított aránya az 1996. évi előirányzathoz képest növekszik, a kiadásokon belüli aránya pedig 4,3 százalékról 5,4 százalékra nő.
Tisztelt Ház! Az államháztartás szociálpolitikai jellegű kiadási előirányzatai 1996-ban 459 milliárd forintot tettek ki, a várható teljesülés azonban 487 milliárd forint körül alakul. 1997-re az ilyen típusú kiadások 536 milliárd forintra növekednek, ezen belül a családi pótlék összkiadása 94 milliárd forintos szinten marad. A rászorultsági jövedelemhatár nem emelkedik, ebből és más forrásból gyermekenként 500 forint emelést biztosít 1997. május 1-jétől a törvénytervezet. Ugyanakkor a személyi jövedelemadóban gyermekenként differenciáltan tervezzük preferálni a gyermeknevelést, mely összesen 7,5 milliárd forint adókedvezmény igénybevételét teszi lehetővé.
(10.10)
A központi költségvetésből folyósított szociálpolitikai kiadások közül legnagyobb mértékben a közgyógyellátás ráfordításai nőnek. A társadalombiztosítás által finanszírozott szociálpolitikai kiadások az 1996. évi várhatóhoz képest kis mértékben mérséklődnek, míg a nyugdíjra fordítandó összeg emelkedik. Összességében a társadalombiztosítás alrendszereinek együttes pozíciója egyensúlyban lesz, melynek megalapozását több intézkedés szolgálja.
A központi intézményrendszerben kiemelt figyelmet kell fordítani a hosszú távon is fenntartandó rendszer működési feltételeinek megőrzésére, lehetőség szerint javítására is. A felügyeletet ellátó tárcák, a költségvetési szervek fontos feladata reformintézkedésekkel megelőzni a kritikus helyzetek kialakulását, megalapozni az évközi gazdálkodást és a további évek költségvetését. A központi költségvetési szférában 1997-re az átlagkeresetek reálértéktartó 17 százalékos növekedése szerepel követelményként, ami a támogatások alakulásában meghatározó, mert a kiadások mintegy 60 százalékát a személyi juttatások és járulékaik teszik ki.
Az átlagot meghaladó lehet a keresetnövekedés a felsőoktatásban, a közbiztonsági, a honvédelmi és igazságszolgáltatási szerveknél. A foglalkoztatottság az egyes területeket eltérően érintő növekedés, illetve csökkenés összhatásaként 5000 fővel szűkül.
Hangsúlyoznom kell, hogy az illetményszínvonal javításához szükséges fedezet egy részét üres állások felszámolásával, nyugdíjazással, részmunkaidejű foglalkoztatással megalapozható létszám-, illetve illetménymegtakarításból kell biztosítani, az intézmények egyéb előirányzatait, bevételi többleteit is számításba véve. A korlátozott támogatásnövekmény, az illetménynövelés, az új, illetve növekvő feladatok különféle többletköltségei miatt a dologi előirányzatok kerete szűkös. Az intézmények üzemeltethetősége, működőképességének megőrzése érdekében az ellátott feladatok, a nyújtott szolgáltatások egy részét le kell építeni. Az intézményi kört, az általa elfoglalt létesítményhálózatot lényegesen szűkíteni szükséges. A központosított közbeszerzési eljárás bevezetése a nagy tömegű beszerzés révén lehetőséget ad a költségek csökkentésére is.
Tisztelt Ház! Sok vitát váltott ki már az előkészítés szakaszában is a helyi önkormányzatok 1997. évi költségvetési kapcsolatokból származó forrásainak alakulása. Az államháztartás kiadásainak 22 százalékát felhasználó közel 3200 önkormányzat és 13 ezer helyi önkormányzati intézmény jelentős súlyt képvisel nemcsak gazdasági, hanem társadalompolitikai szempontból is, hiszen a lakosság döntően révükön keresztül veszi igénybe az egészségügyi, a szociális, a közoktatási, a kulturális, valamint a kommunális ellátásokat. A kormány ennek megfelelően kiemelten foglalkozott e terület támogatásával, pénzügyi szabályozásával. Számos alkalommal került sor az önkormányzati érdekszövetségekkel szakértői, illetve felső szintű vezetői egyeztetésre is. A helyi önkormányzatok 1997-ben már közel 1040 milliárd forint bevétellel gazdálkodhatnak. Ennek mintegy 48 százalékát teszik ki a központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételek, így az állami támogatások és hozzájárulások, valamint a személyi jövedelemadó.
E központi forrásoknak nemcsak a nagysága, hanem allokációjuk is rendkívül fontos kérdés, hiszen a szabályozásnak valamennyi önkormányzat működőképességét meg kell céloznia. Ami a szabályozott források összegét illeti, a törvényjavaslat 13 százalékos átlagosan 13 százalékos , 56 milliárd forint összegű emelést tartalmaz. Ismerjük az önkormányzati szövetségek igényét ennél nagyobb összegű, szélesebb bázis-előirányzatra építkező, legalább 15 százalékos emelkedést eredményező támogatására. A kormány azonban a központi költségvetés teljesítőképességének alapján e további 20-30 milliárd forint összegű többlettámogatásra nem lát lehetőséget.
Elmondható, hogy a központi források allokációját szolgáló szabályozást sikerült úgy kialakítani, hogy az valamennyi önkormányzattípus esetében egyenletes forrásnövekményt eredményez. A pénzügyi szabályozórendszert törekvéseink szerint 1997-re is mindenekelőtt a normativitás jellemzi. Emellett érvényre jut az állami újraelosztás mérséklődése, a feladatorientált, a forráselosztás-, valamint a területi kiegyenlítés. Segít annak megvalósításában, hogy a kormány és a szociális partnerek között létrejött hároméves megállapodásnak megfelelően az átlagkeresetek e szférában is legalább 17 százalékkal emelkedjenek. A helyi önkormányzati körben is bővülhetnek a beruházások forrásai. Mindezek mellett a mindennapi gazdálkodást, a likviditást javító intézkedések is megszülethetnek.
Néhány kérdésről részletesebben is kell szólnom. Javaslatunk szerint 1997-től megszűnik az elkülönített bérpolitikai keret. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az önkormányzati gazdálkodással az van összhangban, ha a központi megállapodásban szereplő bérfejlesztés forrásai döntően a szabályozott bevételeken keresztül, kis mértékben a helyi bevételek bevonásával képződnek. A munkavállalók számára mindenképpen garanciát jelent a törvényben megállapított illetmény-előmeneteli rendszer, úgynevezett bértábla. E módszer megfelelő mozgásteret ad a helyi érdekképviseleti egyeztetéseknek és az önkormányzati képviselőtestületi döntéseknek. Ez azért is fontos, mert 1997-ben is szükség van további, mintegy 4 százalékos létszámcsökkenésre a helyi önkormányzatoknál. A szabályozott forráselosztásnál a szolidaritás a gyengébb jövedelmi hátterű önkormányzatokkal a személyi jövedelemadó-kiegészítés csaknem kétszeresen növekvő előirányzatának formájában valósul meg.
A városi érdekeket képviselő önkormányzati szövetségek kifogásolják, hogy a személyi jövedelemadó helyben maradó mértéke az előző évi 25 százalékról 22 százalékra csökken, mert így rosszul járnak. E helyről is hangsúlyozom, hogy a képződés helyén maradó személyi jövedelemadó még ilyen körülmények között is 12 százalékkal nő, és emellett a városok részben a privatizációból, részben a helyi bevételekből, mindenekelőtt a dinamikusan növekvő iparűzési adóból jelentős forrásokhoz jutnak. Mindezek alapján meggyőződéssel állíthatom, hogy nemcsak szükség, hanem lehetőség is van a személyi jövedelemadó egy részének a területi különbségek mérséklését szolgáló átcsoportosítására. Itt kell megjegyeznem, hogy a személyi jövedelemadó részben népességarányosan illeti meg az önkormányzatokat, részben pedig a községek 2 millió forintos támogatásaként. Nem igaz tehát az, hogy a kormány meg kívánja szüntetni a községek egyösszegű támogatását.
A közoktatás finanszírozása a közelmúltban elfogadott új közoktatási törvény következtében is átalakult. A kapcsolódó normatívák összege az 1996. évi bérpolitikai intézkedések hatásának beépítésén túl inflációkövető mértékben emelkedik, ezáltal a szaktörvényben garantált 80 százalékos mértéket is mintegy 7 milliárd forinttal, 3,5 százalékkal meghaladja. A szabályozás itt is törekszik az általában rosszabb gazdasági háttérrel rendelkező kistelepülések számára az átlagosnál jobb finanszírozási feltételek megteremtésére. A normatívák mellett új központi támogatások kapcsolódnak a pedagógusok továbbképzéséhez, átképzéséhez, az ágazati fejlesztésekhez, továbbá a térségi körzeti feladatok differenciáltabb és hatékonyabb megvalósításához.
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A helyi önkormányzatok 1997-ben még fontosabb szerepet töltenek be a szociális ellátórendszerek működtetésében. Ehhez a szabályozás megteremti a szükséges pénzügyi feltételeket. Elkezdődik az egységes jövedelempótló támogatási rendszer kiépítése, aminek első lépéseként gondoskodni kell a munkanélküliek jövedelempótló ellátásából kikerülő polgárokról. Várhatóan az 1997. év második felétől az addig elfogadásra kerülő a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján bevezetésre kerülhet a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, a kizárólag anyagi okok miatt veszélyeztetett gyermekek otthon történő ellátása érdekében. Bővül az önkormányzatok feladata a közgyógyellátás, ezen belül a járulékfizetési kötelezettség kiterjesztése következtében. Az ehhez szükséges többletforrást a költségvetési törvényjavaslat tárgyalása során szükséges átcsoportosítással megteremteni.
Az államháztartási reform céljainak megfelelően az előzőeken túl a kórházi ágystruktúra átalakításából következően is bővülnek az önkormányzati szociálpolitikai feladatok, hiszen több szociális intézmény működtetéséről lehet és kell gondoskodni. Ebben az ágazatban ezért az általánostól eltérően a foglalkoztatotti létszám növeléséhez kell megteremteni a pénzügyi feltételeket.
(10.20)
A normatívák összege az összehasonlítható szerkezetben itt is az infláció körüli mértékben emelkedik. A helyi önkormányzatok beruházásai az elmúlt években erőteljesen visszaestek. Szándékunk szerint 1997-től ezt a folyamatot meg kell fordítani. Ennek érdekében az önkormányzati beruházások támogatására szolgáló előirányzatok mintegy 20 százalékos növelését javasoljuk egyrészt a címzett- és a céltámogatásoknál, másrészt a területek kiegyenlítését szolgáló fejlesztési célú támogatásoknál. Ez utóbbiak révén a területfejlesztési tanácsok közvetítésével remélhetőleg javul majd az önkormányzatok pozíciója a céltámogatások igénybevételénél.
A szabályozás elő kívánja segíteni a társulásos feladatmegoldást. Ugrásszerűen nő a körjegyzőségek támogatása, s a közoktatási normatívákon belül is kiemelt összeget kapnak az intézményfenntartó társulások.
Tisztelt Ház! Az Állami Számvevőszék ellenőrzési megállapításai szerint az 1997. évi központi költségvetés előirányzatainak megalapozottsága általánosságban és az egyes előirányzatokat tekintve is javuló irányzatú. Ez alátámasztja azon erőfeszítések eredményességét, amelyeket a kormány évek óta tesz. Ezen örvendetes minősítést nyugtázva nem hallgathatom el, hogy a mélyen tisztelt Számvevőszék néhány megállapításával vitatkozni vagyok kénytelen.
Az Állami Számvevőszék jelentésének az államadósság-kezeléssel kapcsolatos legfontosabb része a jövő év elején tervezett, a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank közötti adósságcsere. Az Állami Számvevőszék azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy kizárólag csak akkor adja meg a törvénytervezetben leírt felhatalmazást, ha előzetesen részletesen megvizsgálják a nullás adósság keletkezését és szabályozzák a devizakötvénnyel végezhető műveleteket. Hiányolja továbbá az MNB későbbi pozíciójának vizsgálatát, hogy ezen intézkedés ténylegesen megoldja-e az MNB gondjait.
Fontosnak tartjuk az államadósság-kezelés minden eleménél, így a nullás adósságnál is, az ÁSZ kontrollját. A kifogások ellenére sem tartom indokoltnak azonban az adósságcsere előkészületeinek késleltetését. Ennek törvényes és hatékony megvalósításához ugyanakkor olyan normaszöveg-kiegészítés látszik indokoltnak, amelyben a pénzügyminiszter és a Nemzeti Bank elnöke által az adósságcsere keretében tett lépések ellenőrzésére, a kamatmentes adósság kialakulásának teljes vizsgálatára az Országgyűlés felkéri az ÁSZ-t, és a vizsgálat eredménye ismeretében fenntartja a jogot további intézkedésekre.
A tisztánlátás, a Magyar Nemzeti Bank elemi pozíciójának közgazdaságilag megalapozott rendezése, a költségvetési év közben teendő intézkedések elkerülése egyaránt indokolják, hogy az adósságcsere 1997. január elsejei hatállyal, de értelemszerűen nem január elsején történik meg. Ezért a normaszöveg olyan módosítását is indokoltnak tartjuk, hogy az adósságvállalás, -átvállalás kapcsán születő valamennyi PM-, MNB-szerződést az Állami Számvevőszék ellenjegyezze. Ezzel is úgy gondoljuk, hogy biztosítani lehet az akciónak, ennek a jelentős lépésnek az átláthatóságát, transzparenciáját.
Az ÁSZ több bevételi cím, például az általános forgalmi adó, a fogyasztási adó és egyéb befizetések megalapozása kapcsán olyan megállapításokat tesz, hogy az APEH és a VPOP részére a többletbevételek teljesítéséhez a szükséges anyagi feltételek a központi költségvetésben nem kerültek biztosításra. Az adóhatóság elemzései a feszített előirányzatot nem igazolják.
Ehhez kapcsolódva a következő tájékoztatást adhatom. Az adóhatóság 1997. évi költségvetés-tervezése során, figyelemmel az adóbeszedési eredményjavulással kapcsolatos többletfeladatok teljesítésére is, jelentős mértékű létszámfejlesztésre és ehhez kapcsolódóan bér- és dologi költségnövekedésre kaptak lehetőséget.
Az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat pénzügyminisztériumi fejezetében az APEH részére 7,7 milliárd forint többletforrás szerepel működési kiadásokra, ami 1700 fős létszámfejlesztést tesz lehetővé. A Vám- és Pénzügyőrség részére is közel 5 milliárd forint többletjuttatást és 850 fős létszámfelvétel lehetőségét javasoljuk a jövő évre.
Meg kívánom jegyezni azt is, hogy az 1995. évi pótköltségvetés óta kap az APEH, illetve az VPOP többletjuttatást az adóbeszedési munka eredményességének javítására, amit szintre hozással az 1996. évi előirányzatban is figyelembe vettünk.
Mindezeken túl a megfelelő érdekeltséget biztosítja a költségvetési törvényjavaslat 42. § (1) bekezdés 1) pontja, amely a teljesítménytől függő kifizetésekre nyújt további lehetőséget. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a költségvetésből biztosított forrás önmagában valóban nem elégséges a bevételi előirányzatok teljesítésére. Arra is szükség van, hogy saját hatáskörben is szülessenek szervezési, technikai, anyagi forrást külön nem igénylő intézkedések, amelyek javítják a végrehajtás feltételeit.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakkal azt szerettem volna érzékeltetni, hogy ha a gazdasági stabilizáció nem is, de annak nehezebb szakasza kétségkívül lezárult. Minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük, megindul egy kibontakozási folyamat, amely kiegyensúlyozott, fenntartható növekedést produkál. Megteremti az alapját a gazdaság átfogó modernizálásának.
Egyidejűleg megkezdődött és folyik az államháztartás modernizálása is. Ehhez a folyamathoz sokéves hátránnyal kezdtünk, hiszen a vállalati szektorban már jóval a politikai rendszerváltozás előtt megindult egy átalakulási folyamat, amely egészen a közelmúltig az állam gazdálkodását érintetlenül vagy lényegében érintetlenül hagyta. Ennek ellenére ma esély van arra, hogy ezen a területen is felzárkózzunk, és a magyar gazdaság minden vonatkozásban, beleértve az államháztartási költségvetési intézményeket is, közelítsen az európai sztenderdekhez. Ebben az értelemben az 1997. évi költségvetés nem pusztán egy adott évre érvényes elszámolások halmaza, hanem igyekszik egy hosszabb távú átgondolt fejlődési pálya kiinduló pontja, bázisa lenni.
Kérem a tisztelt képviselő hölgyeket és urakat, hogy ezeket az általános összefüggéseket is figyelembe véve vitassák a következő napokban az előterjesztett dokumentumokat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)