Varga Mihály (Fidesz)

1996. október 21.

VARGA MIHÁLY, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága a múlt hét szerdáján valóban egy hosszas és kimerítő vitát folytatott arról, hogy alkalmas-e általános vitára az 1997-es költségvetés.

A kimerítő vita ellenére sem győződtünk meg arról a bizottság ellenzéki tagjai , hogy ez a költségvetés alkalmas-e arra, hogy erről érdemi és valóban hasznos vitát folytassunk. Ezért a bizottság ellenzéki képviselői ezt a javaslatot nem támogatták általános vitára.

Szeretném ezt a véleményünket megindokolni. Hadd kezdjem mindjárt azzal, hogy furcsa helyzetben vannak a Ház tagjai, hiszen évről évre más az a gazdaságpolitikus, aki az éppen aktuális költségvetést a Ház elé terjeszti. Éppen a gazdaságpolitika az a területe az MSZP- SZDSZ-kormánynak, ahol a legtöbb bizonytalanság, kiszámíthatatlanság történt az elmúlt két év folyamán.

Csak emlékeztetni szeretném önöket arra, hogy ezen a területen az elmúlt időszakban három pénzügyminiszter, három és fél ipari és kereskedelmi miniszter, valamint egy privatizációs miniszter volt az, akinek a területén valamilyen csere, változás történt.

Nos, ettől függetlenül mi reméljük azt, hogy Medgyessy Péter pénzügyminiszternek sikerül majd esetleg az 1998-as költségvetést is beterjeszteni, bár ez alapján a költségvetés alapján, amely most előttünk van némileg ez irányban kétségeink merültek föl.

Hadd kezdjem mindjárt azzal, amelyre az Állami Számvevőszék is utalt, hogy bizony ez a jelentés későn lett a Ház elé beterjesztve. Az államháztartási törvény megfogalmazza azokat a pontos határidőket, amelyekre a kormánynak be kell terjesztenie ezt az anyagot; sajnos, az idén ezt a határidőt a kormánynak nem sikerült tartania.

Kétségtelen tény, hogy szeptember 30-án a kormány a Pénzügyminisztériumból átküldte a költségvetési törvényjavaslat első kötetét, azonban ezt nem kapta meg minden országgyűlési képviselő, csak a frakcióvezetők kapták meg; ez tehát közel sem jelenti azt, hogy a parlament valóban megkapta ezt az anyagot.

Arról már nem is beszélek, hogy ezek után küldték át jó két hetes késéssel a költségvetés további fejezeteit: a további három vaskos kötetet, ezért eleve nem is lehetett a bizottság olyan állapotban, hogy a költségvetésről fejezeti indoklással együtt is értelmes, alapos vitát folytasson.

Mi, ellenzéki képviselők erre felhívtuk a figyelmet és szeretném is hangsúlyozni , hogy abban a tekintetben tettük meg észrevételeinket, hogy csak a költségvetés első kötetét volt időnk megismerni.

Szeretnénk tehát elkerülni azt, hogy a következő esztendőben az államháztartási törvény nem pontos megfogalmazása miatt esetleg az a helyzet álljon elő, hogy a kormány egy "egymondatos" levelet küld át a Ház elnökének, amelyben közli azt, hogy a költségvetésnek milyen bevételi, kiadási és hiányösszegei, vagy esetleg szufficitösszegei lesznek.

Szükségesnek tartjuk tehát mindenképpen, hogy az államháztartási törvény pontosítására a későbbiek folyamán sor kerüljön. Ez legalább annyira hozzátartozik a képviselői felelősséghez, mint az, hogy a kormánynak is a határidőket be kell tartania.

A bizottság ellenzéki képviselői megfogalmazták azt a véleményüket is, hogy vajon végleges anyagról beszélhetünk-e. Végleges anyagról beszélhetünk-e, konkrétak-e azok a számok, amelyeket az első kötetben számunkra a kormány beterjesztett?

Hiszen a sajtóból értesülhetünk arról, hogy még továbbra is tárgyalások folynak tárcák között támogatásokról, kiadási összegekről. A sajtóból értesülünk napról napra olyan ügyekről, amelyek 800 milliós, egymilliárdos vagy nagyobb összegeket érintenek.

Szeretnék emlékeztetni csak arra, hogy legutóbb például a Budapest Bank eladásának az ügyében került sor olyan záradék megismerésére, amely bizony nagyon kemény állami kötelezettségvállalásokat tartalmaz.

A fő kifogásunk azonban ezzel a költségvetéssel nem annyira jogi természetű volt, mint inkább tartalmi. Ez a tartalmi kifogásunk a kormány gazdaságpolitikájára vonatkozott; arra a gazdaságpolitikára, amelyről a költségvetési törvényjavaslat indoklása úgy fogalmaz, hogy alapvetően 1997-ben nem változik, folytatja azt a "sikeres" gazdaságpolitikát, amelyet a kormány stabilizáció név alatt jelöl meg.

Ezzel kapcsolatban több kérdés merült föl bennünk. Egyrészt, hogy valóban sikeresnek tekinthető-e ez a gazdaságpolitika, másrészt pedig, hogy valóban stabilizálja-e a magyar gazdaság helyzetét.

Úgy hiszem és véleményünket is megfogalmaztuk ebben a tekintetben , hogy a kormány újra visszatér az egyensúly és növekedés hamis áldilemmájához, újra abban az ördögi körben mozog, amelybe 1995 tavaszán került.

Kétségtelen tény és ezt mi sem tagadtuk a bizottság ülésén , hogy ezeknek az egyensúlyjavító lépéseknek a hatására több tekintetben kedvező változás történt. Több tekintetben kedvező változásról beszélhetünk a folyó fizetési mérleg, az államháztartási mérleg egyensúlyának a javulása tekintetében.

A kormány egy rendkívül egyszerű és drasztikus eszközt alkalmazott: a belső kereslet visszafogásával próbálta részben a vállalkozókat, vállalkozásokat arra ösztönözni, hogy exportáljanak, ezért egyfajta kényszer exportnövekedésről beszélhettünk; másrészről pedig a fogyasztás, az állami kiadások jelentős csökkentésével kívánta ezt az egyensúlyt megteremteni.

Ennek 1995-ben egy 12 százalékos reáljövedelem-csökkenés volt a következménye, 1996-ban eddig egy 5 százalékos reáljövedelem-csökkenésről beszélhetünk.

Emlékeztetünk arra, hogy korábbi kormányok próbálkoztak már ilyen eszközzel. Az 1979-80-as időszakban az akkori kormány szintén megpróbálkozott egy jelentős kereslet-visszafogással, akkor azonban eltérően a mostani helyzettől az infláció nem lódult meg, nem kellett egy 25 százalék fölötti inflációval számolnunk. Az akkori kormányoknak ugyanis jóval több hatósági eszköz volt még a kezében, amelyről már 1996-ban, piacgazdasági körülmények között nem beszélhetünk.

Mi tehát azt a véleményünket fogalmaztuk meg, hogy ez az egyensúlyjavító folyamat egy átmeneti folyamat lehet, vélhetően mihelyt ezen valamilyen lazítás történik az import újra meg fog ugrani, hiszen nem történtek a gazdaságban olyan alapvető szerkezetváltások, amelyek egy tartós növekedés feltételeit meg tudták volna teremteni.

Nem voltak új, olyan termelőberuházások, amelyek ezt az optimista véleményt indokolttá tennék; az ipari termelés és a beruházások jelenleg is stagnálnak, sőt, néhány tekintetben visszaestek.

Mi tehát összefoglalva a kormány gazdaságpolitikáját rossznak tartjuk, és rossznak azt, amely ebben a költségvetési törvényjavaslatban megfogalmazódik. Szerintünk az egyensúlyjavítás a keresletkorlátozás, reáljövedelem-csökkenés és nem utolsósorban egy vagyonfelélés eredménye volt; hiszen az a privatizációs bevétel amely Suchman Tamás nevéhez kötődik jelentős mértékben segítette az egyensúly javulását.

Kérdés az, hogy 1997-re vajon a kormány számolhat-e már ilyen jelentős állami vagyonértékesítéssel?

Ha már az inflációt említettem: a bizottság ülésén megfogalmaztuk az inflációval szemben való "kétarcúságát" az MSZP-SZDSZ-kormányzatnak.

Emlékeztetünk arra, hogy 1994-ben az 1995-ös költségvetési törvényjavaslat beterjesztésekor a kormány semmilyen utalást nem tett arra, hogy milyen inflációval számol a következő évben. 1995 őszén egy 19-21 százalékos 1996-os inflációval számolt a kormány, ez mint önök is már tapasztalhatják nem történt meg, nem valósult meg, hiszen 24-26 százalék között lesz várhatóan ez az arány.

Így most fenntartásokkal kell fogadnunk azt is, hogy a kormány 1997-re egy 17 százalékos inflációval számol. Pontosítanom kell hiszen már most az expozéban az hangzott el, hogy 18 százalékos inflációval számol a kormány. Mi örülnénk a legjobban annak, ha ez valóban 1997-re valóság lenne.

(11.00)

De utaltunk arra, hogy több olyan, eleve beépített inflációt, fogyasztói áremelkedést előidéző lépés történik majd 1997-ben, ami miatt ezt sem kezelhetjük tényként. Többek között azon módosítások miatt jelentős energiahordozóár-emelkedésre kerül majd sor.

Csak itt egy példát említenék meg: 1997. január 1jétől a benzin ára valószínűleg 10 forinttal lesz magasabb a fogyasztási adó és a jövedéki törvény módosítása miatt. És számolnunk kell azzal az elhalasztott energiaár-emeléssel, amit alapvetően '96 októberére tervezett a kormány, és amit elhalasztott, de '97-ben nyilvánvaló, hogy meg kell lépnie.

Kifogással illettük azt az optimista megállapítást, miszerint a kormány 1997-ben a vállalkozói szféra javára kíván jelentős jövedelemátcsoportosítást végrehajtani. Mi, ellenzéki képviselők ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk a mostani beterjesztett adótörvényekben: a kormány éppen azt fogalmazza meg, hogy a tőkejövedelmek fokozottabb adóztatásával kíván valamilyen közelítést végrehajtani a bér és tőkejellegű jövedelmek között.

Ugyancsak előttünk van a társadalombiztosítási törvényeknek egy olyanfajta módosítása, ami újabb terhet rak majd a vállalkozók vállára. Szeretném emlékeztetni Bauer Tamást mert látom, ingatja a fejét arra, hogy több munkaadói szövetség tiltakozott a kormány '97-es lépései ellen, többek között a Magyar Munkaadói Szövetség, az IPOSZ, a Kézműves Kamara.

Persze a bizottsági ülésen erre azt hallhattuk, hogy a vállalkozók rosszul érzik azt, ami '97-re várható. De hadd jegyezzem meg, hogy mi inkább hiszünk a vállalkozók közérzetének, mint a kormány állításainak, hiszen ezek jóval többször igazolódtak vissza, mint a kormány optimista megfogalmazásai.

A vállalkozók után szeretnék a lakossági jövedelemváltozásról is szólni, hiszen miniszter úr is kitért erre, és a bizottsági ülésen is szó volt erről. Itt az hangzott el, és a törvényjavaslat is azt tartalmazza, hogy jelentős mértékű jövedelemnövekedés lesz a felsőoktatásban, a közbiztonságban dolgozóknál, az igazságszolgáltatásban munkát végző lakosságnál.

Fenntartásokkal kell szintén ezt is megfogalmaznunk, hiszen a kormány maga állítja a törvényjavaslat első kötetének 200. oldalán, hogy 1997-ben a reálbérek már nem csökkennek, lehetőség van egy szinten tartásra. Tehát maga a kormány sem állítja azt, hogy a jövedelmek '97-ben nőni fognak; ha pedig azt állítja, hogy néhány csoportnál ezek a jövedelmek valóban nőnek, akkor föl kell tennünk azt a kérdést is, hogy ki lesz az, akinél csökkenni fog ez a jövedelem.

Nekünk erre csak tippjeink vannak, hiszen nyilvánvaló, a versenyszféra kompenzálni tudja az inflációs hatásokat; akik igazából nem tudják ezt kompenzálni, és akinél ez egy súlyos gond, azok az agrárágazatban dolgozók, akiknél az agrárolló nyílása miatt már '94-től jelentős jövedelemcsökkenés van, az egészségügyben dolgozók; és szerintünk a közalkalmazottak jelentős részénél ez nem fog teljesülni '97-ben.

A bizottsági ülésig megismert első kötetben több olyan kijelentés van, amelyre rákérdeztünk, de igazából érdemi felvilágosítást sem a kormánypárti képviselőktől, sem a kormány jelen lévő tagjaitól ezekre a kérdésekre nem kaptunk. Többek között néhány olyan állításra kérdeztünk rá, amelyet a kormány indoklásában állít, de nem tesz hozzá konkrét intézményeket, konkrét kiadásokat.

Így például a törvényjavaslat indoklásában az szerepel, hogy szociális ellátásoknál a kormány megpróbálja megvalósítani, hogy a rászorulók minél szélesebb körét ne állami gondoskodás keretében lássák el, hanem valamilyen külső intézményi szféra lássa el, amely a magánszférából kerülhet ki. Nem hisszük, hogy ebből '97ben javuló szociális ellátás lehet, hiszen nem látjuk sem azt a törvényi hátteret, sem azt az intézményi rendszert, ami az államtól egyelőre át tudná vállalni 1997-ben a szociális ellátások gondját.

Ugyanilyen állításnak tartjuk azt, amit a kormány megfogalmaz, és amivel egyetértünk egyébként, hogy 1997-ben a népesség további csökkenése várható: körülbelül 35-38 ezer fővel leszünk kevesebben 1997 végére. A kormány ezt megfogalmazza, azonban érdemi lépéseket nem látunk ebben a költségvetésben, hiszen az azt hiszem valamennyiünk számára köztudott, hogy milyen súlyos finanszírozási, gazdasági, társadalmi hatásai lehetnek ennek a folyamatnak.

Nem hisszük, hogy az a gyermeknevelési támogatás, ami most az szja-törvényben megjelenik, amire utal a pénzügyminiszter úr, az valóban ezt a folyamatot meg tudja állítani, vagy meg tudja akasztani. Ehhez jóval több átgondolt és összehangolt lépésre volna szükség a kormány részéről, hogy a magyar lakosság 2010 körül már ne 9 millió fős legyen, hanem valóban 10 millió fő körül maradjon legalább.

Az Állami Számvevőszék is megfogalmazza, és mi is elmondtuk a bizottság ülésén, hogy a költségvetés néhány tétele véleményünk szerint megalapozatlan. Itt szó volt már korábban a bevételi oldal megalapozatlanságáról. Szintén csak utalni szeretnék arra, hogy a társaságiadó-bevételnél a kormány túl optimista vállalkozói magatartást feltételez 1997-re. A beruházások 10 százalékos emelkedésével számol a kormány, holott a '96 első félévi adatok is azt igazolják, hogy összehasonlító áron 7 százalékkal volt kevesebb ez a beruházás, mint a megelőző évben. Mire alapozza tehát a kormány ezt az optimista feltételezését?

Ugyanilyen bizonytalansági tényező a bevételi oldalon a társasági adóbevételeknél, hogy az energiaár-emelésnél, amit '96 októberéről halasztott el a kormány jövőre, az eltérő időpont és a várhatóan nagyobb hatás miatt nem lehet biztosan tervezni a vállalkozói magatartást. A vám- és importbefizetések nem kellő megalapozottságáról az ÁSZ-jelentés is tartalmaz információkat. A kormány 196 milliárd forintot tervez ezekből a bevételekből, és ezt gyakorlatilag az adóbeszedési eljárás hatékonyságának, a végrehajtás hatékonyságának a javulásától várja.

Szerintünk ez indokolatlan, nem látunk olyan ösztönzőket, olyan technikai vagy személyi változásokat az adóbehajtásnál, a vám- és importbefizetéseknél, ami ezt lehetővé tenné. És csak utalok én is arra a 26 milliárdos tételre, amit az ÁSZ is kifogásolt, aminél semmilyen dokumentum vagy információ nincs, hogy ez a változás vajon mitől lesz. A privatizációs bevételek 60 milliárd forintja a jelenleg ismert helyzet miatt is teljesen irreális 1997-re, bár ezt a kormányt ismerve feltételezni tudom azt, hogy az előirányzat '97 végére mégis teljesülni fog. Kérdés, mi lesz ennek majd a későbbi ára.

Végezetül, befejezésképpen az államadósság kezelését szeretném még megemlíteni. Ez a kérdés a bizottság ülésén több napirendi pontnál is fölmerült, és azt állapítottuk meg, ellenzéki képviselők, hogy ebben a tekintetben nincs információja a magyar Országgyűlés képviselőinek, nincs megfelelő adatunk arra vonatkozóan, hogy az államadósság kezelésének '97-ben megváltozó módja miatt milyen újabb terhek rakódnak mind a költségvetésre, mind pedig a magyar adófizetőkre.

Ez a kamatkiadás-növekedés csak 1997-ben 250-300 milliárd forintot, plusztöbbletet jelent az állami költségvetés számára. Számokat, számításokat kérünk, kértünk ehhez a bizottság ülésén is, hiszen nem hisszük el azt, amit több képviselő állított a bizottság ülésén, hogy csak ez, és csak ez az egyfajta megoldás létezik az államadósság újfajta kezelésében.

Itt egy többéves áthúzódó hatásról van szó. Szeretnénk tudni azt, hogy ennek a 2000 milliárd forintos összegnek a kezelése a hosszú távú, a 2000 utáni hatásai hogyan érintik az államháztartást, az állami költségvetést. Mindezen indokok alapján tehát a bizottság kisebbségi véleményét elmondva a bizottság ellenzéki tagjai nem tudták támogatni az általános vitára való alkalmasságot. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)