Kis Gyula József (MDF)
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Miniszter úrtól hallottuk Pusztai Erzsébet felszólalására adott válaszban, hogy nem először kerül sor egy-egy intézmény kapcsán erre a kérdésre. Nos, ennek talán az az oka, hogy az a törvény, amit az Országgyűlés elfogadott, ilyen helyzeteket teremt sorozatban. Mindig csak egy-egy konkrét példán lehet demonstrálni, mint ahogy mindig csak egy-egy konkrét betegen lehet demonstrálni az orvos számára, hogy a különböző kórformák mi módon veszélyeztetik az egyes embert, és nem az egyes intézményeket, tisztelt miniszter úr. (Dr. Pusztai Erzsébet: Így van, pontosan.) Nem az a kérdés, hogy hány intézmény van az országban, hanem az, hogy hány beteg, és ha csak egyetlen beteg veszélybe kerül, már joggal kritizáljuk az elfogadott törvényt.
Különösen fontos lenne az, hogy az oktató intézmények, az egyetemi klinikák valóban a gyakorlati életre, a közvetlen betegellátásra irányuló munkát folytassanak, hiszen akkor nem fordulhatna elő, hogy úgy lesz körzeti orvos valaki, és miután a szülészeti osztályok sorra szűnnek meg, úgy kell esetleg egy szövődményes szülést levezetni, hogy egyáltalán nem is találkozott ezzel a képzés során.
(8.40)
Ez nem egy légből ragadott példa, én saját magam, saját gyerekemet egy felfagyott út miatt Budapesten kellett hogy világra segítsem, mert nem tudott följönni a mentőautó. Kezdő orvosként egy járási szülőotthont kellett vezetnem a három körzet mellett 1961-ben úgy, hogy szülést csak a harmadik sorból, az előttem álló medikusok válla fölött láthattam eladdig.
Az igaz, hogy a jó pap holtig tanul, a jó orvos holta után is mármint a beteg holta után , de jobb lenne, ha nem akkor tanulna, hanem erre az egyetemen és a klinikákon már előzően módja lenne. Köszönöm. (Taps a jobb oldali padsorokban.)