Varga Mihály (Fidesz)
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásom mottójaként engedjék meg, hogy Kossuth Lajos 1841-ben elhangzott gondolatait idézzem: „Nem óhajtanók, hogy a sokaság néhány kevesek költségein tápláltassék, hanem azt, hogy néhány kevesek akadályozva legyenek a sokaság ínségét előmozdítani.”
Tisztelt Ház! Amikor a parlament megkezdi a vitát a következő év állami költségvetéséről, akkor nemcsak arról mond véleményt, hogy a kormány és a mögötte álló kormánypártok hogyan osztják el a rendelkezésre álló pénzt. Nemcsak arról kell szólnunk, helyes és reális-e egy-egy kiadási vagy bevételi tétel. Ez a vita arról is kell hogy szóljon, milyen társadalmi és gazdasági folyamatok zajlanak az országban. Rossz, vagy jobb lesz-e Magyarországon az életünk a belátható jövőben? Van-e a kormánynak elképzelése erről a jövőről, vagy csak ötletszerű döntésekkel sodródik ide-oda?
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója véleményeként beszédemben három kérdéskörrel kívánok foglalkozni. Egyrészt: milyen az ország helyzete a rendszerváltás utáni hatodik, az MSZP-SZDSZ-kormány második évében. Másrészt: milyen folyamatokat, tendenciákat erősít vagy gyengít a kormány tevékenysége. Végül harmadsorban a Fidesz által elképzelt és szerintünk megvalósítható, fölépíthető polgári Magyarországról kívánok beszélni.
Tisztelt Ház! A rendszerváltás megindításakor, szorosabb értelemben, három cél állt az ország előtt. Egyrészt a szocialista uralkodó osztály kollektív tulajdonát képező állami tulajdon tárgyainak és a földnek egyéni magántulajdonná alakítása. Másodsorban a tervgazdaság központosító és újraelosztó rendszerének leépítése és a piacgazdaság megfelelő mechanizmusaival történő helyettesítése. Harmadsorban a szabad választásokon alapuló parlamenti demokrácia intézményeinek felépítése az új gazdasági és társadalmi rend működtetésére és védelmére.
Ennek a hármas célnak kétségkívül legfontosabb eleme a már a '80-as évek eleje óta zajló, a '90-es években azonban új, hatalmas lendületet vett tulajdonátrendezés. Ehhez hasonló méretű tulajdon- és jövedelem- átcsoportosítást nem ismer a magyar történelem. E hatalmas átcsoportosítás legszembetűnőbb formája a naturális vagyon máig is tartó átrendezése, a privatizáció.
(8.20)
A társasági törvény és a vállalati átalakulási törvény által megnyitott sor főbb állomásai: a spontán privatizáció, a kis- és nagykereskedelem, a vendéglátóipar magánkézbe adása, majd az élelmiszeripar, a feldolgozó-iparágak magánosítása, valamint a gép- és a vegyipar értékesítése.
A legnagyobb és leginkább vitatott falatok: a távközlés, a különböző közművek, az energiaipar, a bányák, a szállodaipar, majd a bankok magánosítása napjainkban folyik, vagy a közeljövőben kerül sorra. Külön említést érdemel a mezőgazdasági és egyéb szövetkezetekben zajló vagyonnevesítési folyamat, melynek során a szövetkezetek vagyonát a tagok közvetlen, egyéni tulajdonába adták, és így a szövetkezeteket elvileg visszahelyezték tagjaik ellenőrzése alá.
Az állami vagyon privatizálása mellett a tulajdonátrendezésnek egyéb, döntő fontosságú folyamatai is vannak. Ezek nagyrészt pénzhez kötött formában zajlanak, s ezért a társadalom előtt részben vagy egészben rejtve maradnak.
Hadd emeljek ki néhányat az átrendező hatások közül. Ilyen hatással bír az infláció, amely a termelői tulajdonok közül leértékeli azokat, amelyek termelvényeik árában nem tudják érvényesíteni és továbbhárítani az áremelést. A lakossági csoportok közül pedig elsősorban a béremelést, jövedelemnövelést kiharcolni nem képesek a vesztesek. Az elmúlt két év keresletszűkítő, inflációgerjesztő kormánypolitikájának az agrártermelők és a nyugdíjasok voltak az első számú vesztesei.
Ugyancsak átrendező hatást jelent az adórendszer, karöltve az inflációval. A Horn-kormány élt ezzel az eszközzel, és akkor vezette be a 44 és 48 százalékos adókulcsokat, amikor az infláció nominálisan növelte a jövedelmeket. A vesztes a jövedelmét eltitkolni, adózás elől magát kivonni nem tudó középosztály volt, akinek adóterhe több mint 10 százalékkal nőtt.
Csak utalok néhány további ilyen tulajdon- és jövedelemátrendező folyamatra, úgymint: állami garanciavállalások, hitel- és kamatelengedések, a Horn-kormány ebben a tekintetben eddig 2000 milliárd forintnál tart, adós hitel- és bankkonszolidáció, kárpótlás, államadósság kamatterhe. A felsorolt átcsoportosítás teljes értéke nem kimutatható, ez az érték azonban minden bizonnyal jócskán, sőt, többszörösen meghaladja a magánosításra került tulajdon értékét.
A jövedelemfolyamatok vagyonátcsoportosító eszközei közül nagyságrendjében is kiemelkedik a korrupció, a gazdasági bűnözés és a feketegazdaság. Ezek jelenléte ma már gyakorlatilag az egész gazdaságot és társadalmat áthatja. Jellegük, formájuk igen változatos. Csak a tüneteket jelezve: bennfentes üzletkötések, kétes vagy fedezetlen hitelkijelzések lásd Ybl Bank , olajszőkítés, milliárdos áfacsalások, csempészés, üzlet-, sőt, iparszerű gépkocsilopások, olaj- és gázvezetékek megcsapolása, a szovjet államadósság kormánypolitikusok általi eltérítése, tiltott szerencsejátékok, illegális pilótajáték, pénzmosás, Tocsik-ügy, csalás jellegű privatizációs kombinációk lásd Agrobank. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Székház.) MSZP-székház, köszönöm. Ezek nagyságrendje csak becsülhető, adótartalmuk a költségvetés harmada körül lehet.
Az említett tőkemozgások mellett külön kell megemlíteni a külföldi működőtőke-beáramlást. Magyarországra az elmúlt hat esztendőben beáramlott külföldi működőtőke állománya eléri a 12-14 milliárd dollárt. A magyar gazdaság mértékéhez képest jelentős új termelőüzemek jöttek létre. Az országba áramló működőtőkével kapcsolatban azonban fontos megjegyezni, hogy a vállalataik nyugat- és közép-magyarországi elhelyezkedésük révén erőteljesen növelik a területi egyenlőtlenségeket. Ráadásul a magyar gazdaság csak szervetlenül kapcsolódik az újonnan berendezkedő külföldi nagyvállalatokhoz, jószerivel csak helyet, némi infrastruktúrát és élőmunkát biztosít a számukra. A külföldi tulajdonú vállalatok igen jelentős importja is az oka az áruforgalmi mérleg deficitjének.
Tisztelt Ház! A vázolt tulajdonosi és jövedelemátcsoportosítások a felszínen látszólag kusza összevisszaságban mozognak, a mélyben egyértelmű áramlási irányok mutathatók ki. A jövedelmek, tőkefolyamatok a vállalati szférán belül a kis- és középvállalatok felől a nagyok felé áramlanak; az összgazdaságon belül a termelői szféra felől a forgalmi és pénzügyi szféra felé; az összes jövedelemtulajdonoson belül a lakosság felől a nagytulajdonosok felé; az összes belföldi tulajdonosok felől pedig a külföldi tulajdonosok felé.
A folyamat eredményeként jelenleg a lakosság maximálisan 10 százalékának kezében immár a tőke több mint 50 százaléka összpontosul. Az egész folyamatot pedig legnagyobbként a lakosság többi csoportjai elsősorban az éppen emiatt elszegényedő és lecsúszó középrétegek finanszírozzák.
Tisztelt Ház! A gazdasági leépüléssel szemben szerények az ellenkező irányú folyamatok. Mint már említettem, a külföldi tőke létrehozott az országban néhány ilyen központot Budapest és Észak-Dunántúl körzetében. Mindezek azonban nem tudták pótolni a leépülés okozta veszteségeket.
A betelepülő külföldi vállalatok és a magyar gazdaság között alig van szerves kapcsolat, így nem fejtenek ki dinamizáló hatást a magyar vállalatokra. A krónikus tőkehiány, illetve a vállalatok alacsony jövedelmezősége nem teszi lehetővé a gazdaság műszaki újrafelszerelését, a jelentős szerkezetváltás megindulását. Ebben a helyzetben a magyar gazdaságpolitika lehetőségei bonyolult dilemmarendszert mutattak.
A fizetési mérleg és az államháztartás oldalán egyszerre jelentkező súlyos egyensúlyhiányok az egyensúlyteremtés monetáris és fiskális eszközeit helyezik előtérbe. A stagnáló gazdaságban megteremtett egyensúly azonban mely a lakossági és a közösségi fogyasztás drasztikus visszaszorítása, a termékek és a szolgáltatások értékesítésének a külső piacok felé terelése révén jött létre ingatag és hosszabb távon fenntarthatatlan, mivel nem a gazdaság teljesítménynövekedésén, hanem a gazdaság és a lakosság terheinek a növekedésén alapul.
A jelenlegi gazdaságpolitika a növekedésről lemondva az egyensúlyt állította, állítja törekvéseinek középpontjába. Az elért ingatag eredmények áldozatai igen súlyosak. A belső egyensúly megteremtéséért a gazdasági felhalmozás és a technikai megújulás eszközeinek a felélése, a lakosság felének elszegényedése, a másik felének a volt középosztályoknak rohamos lecsúszása. A külső egyensúlyteremtés ára pedig a nemzeti vagyon legértékesebb, stratégiai fontosságú részének eladása.
A következmények beláthatatlanok. Egy dolog azonban bizonyosra vehető. A mindenáron való egyensúlyteremtés céljával az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan alkalmazott monetáris restrikció eddig sem vezetett ezúttal sem vezethet jelentős szerkezetváltáshoz, sem tartós egyensúlyjavuláshoz, sem szerves fenntartható növekedéshez.
Tisztelt Ház! Az ország helyzetének bemutatásához hozzátartoznak más jellemzők is. Hadd emeljek ezek közül ki néhány fontosabbat.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt hosszú távú szempontok miatt is kiemelt fontosságot tulajdonít a demográfiai-biológiai tendenciáknak. Az állapotok itt sem biztatóak. A termékenység szintje igen alacsony, az élveszületések száma a népesség egyszerű reprodukcióját sem biztosítja. A lakosság rohamosan öregszik és fogy, 1997 végére 40 ezerrel leszünk kevesebben. Ha a tendencia tartós marad, 2020-ra 9 millióra, 2050-re 8 millióra csökken a népesség. Európa legöregebb társadalmává váltunk. Az átlagos életkor, illetve a születéskor várható élettartam különösen a férfiaknál igen alacsony. A halálokok, illetve a kockázati tényezők az elszennyezett környezetre, az egészségkárosító életmódra, a dohányzásra, az alkoholra, a kipufogógázok magas ólom- és nehézfémtartalmára, a testmozgás hiányára vezethetők vissza. Általánosan mondható: a rossz társadalmi közérzetre.
Ha meggondoljuk, milyen terhet jelent az aktívak számára az alacsony nyugdíjú öreg, beteg családtagok gondozása, a munkanélkülivé vált középkorú vagy éppen munkahelyet nem találó pályakezdő családtagok eltartása, a gyermekek különösen a kettőnél több gyermek eltartása, megértjük, milyen terheket kell a családban az egyének többségének elviselniük.
Ilyen okok miatt is tartjuk veszélyesnek a szociális újraelosztásnak az MSZP-SZDSZ kormányzati időszaka alatt bekövetkező leépülését. Zsugorodik és szigorodik a munkanélküli-segély, a tartósan munka nélküliek szociális segélye, a nyugdíjak még az inflációval sem tartanak lépést. (Lásd az emlékezetes félszázalékos nyugdíjemelést.)
Az egészségbiztosítás szolgáltatásait nagyrészt visszavonják, infrastruktúráját leépítik, értékesítik. A legnyomasztóbb az, ami az oktatási intézményekkel történik. A társadalom általános állapotából következik, hogy a családok egyharmada nincs abban a helyzetben, hogy a gyermekek kellő szintű nevelését megoldja. Ezeknek a családoknak a gyermekei számára az iskola az egyetlen hely, ahol az ismeretek megszerzése mellett tisztességre, szorgalomra, áldozatvállalásra, a másik ember tiszteletére, hazaszeretetre nevelik őket.
Az iskolarendszer összezavarása, a nevelés feladatát a családra visszahárító, a csak oktatással foglalkozó és ebben a szülők anyagi helyzetét fokozottan beszámító iskolarendszer kiépítése, a pedagógusok leértékelése és nyomor szinten tartása, a kistelepülések iskoláinak bezárása vagy osztályainak telezsúfolása mind több hátrányos helyzetű gyermek körülményeit egyenesen reménytelenné teszi.
Hasonló leépülést mutatnak a felsőoktatás, a kultúra és a tudomány intézményei is. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: 37 százalék.) Ezért érthetetlen számunkra a művelődési miniszter kijelentése, miszerint páholyból nézi a '97-es költségvetés vitáját, annyira jó a tárca helyzete.
(8.30)
Ha belegondolunk, hogy tavaly hasonló kijelentések után közel 200 óvodát és iskolát zártak be az országban, megdöbbentő a miniszter úr hozzáállása.
Tisztelt Ház! Az előbb elmondottakkal szoros összefüggésben a helyi önkormányzatokban is hasonló tendenciákat tapasztalhatunk. 1994 óta egyre szembetűnőbbé válik a korábbi, észlelhető fejlődés megtorpanása. Az önkormányzatok nyakába szakadnak a romló vagyon- és közbiztonság, a szociális gondokkal küzdők, a lakásnélküliek problémái. Sokfelé a fenyegető óvoda- és iskolabezárások, pedagóguselbocsátások teszik feszültté a légkört.
A központi források magas aránya és egyben alacsony szintje az önkormányzatok önállóságát sok tekintetben látszólagossá teszi. Újabban csődök, fizetésképtelenségek sem ritkák. A finanszírozási rendszer átalakítása, a szervezeti rendszer átépítése újra és újra a kormányzat központosító törekvéseiről árulkodik.
Az eddig elhangzottakat összefoglalva a két koalíciós párt gazdaságpolitikája mindeddig eredménytelen, társadalompolitikájuk pedig szoros kapcsolatban a gazdaságpolitikával maga hozza létre a problémák egész sorát anélkül, hogy más, meglévő bajokra megoldást kínálna.
Az MSZP-SZDSZ-kormány visszatérő érvrendszere szerint olyan súlyos az ország helyzete, annyira korlátozottak a kitörési lehetőségek, hogy az egyetlen reális politika elsősorban kül- és gazdaságpolitika csak az, amelyet ők gyakorolnak. Arra hivatkoznak, hogy őket nem valamilyen sajátos ideológia, illetve érdekrendszer vezeti. Egyszerűen kénytelenek az adott helyzethez illő gyakorlatias megoldásokat alkalmazni. Az ideológiamentes szakértelem persze hamis fikciókat és áldilemmákat fogalmaz meg, melyeket a laikus közvéleménynek megcáfolhatatlan szakmai érvként mutatnak be.
Ilyen dilemma véleményünk szerint az egyensúly vagy növekedés kérdése. A kormány szerint az első feladat a gazdasági makroegyensúly megteremtése, és csak ezután indulhat meg a gazdasági növekedés. Az egyensúlyteremtés feltétele pedig a restrikciós gazdaságpolitika. E tételre hivatkozva újabb és újabb türelemre inti a folyamatosan lecsúszó társadalmi rétegeket.
A felgyorsuló gazdasági növekedés nem okoz véleményünk szerint szükségszerűen egyensúlytalanságot, illetve a restrikciós eszközökkel elért egyensúly nem teremti meg szükségszerűen a tartós növekedés alapjait. A rossz külső és belső egyensúlyi helyzetet ugyanis számos tényező befolyásolta és befolyásolja. Ilyen volt a változó külpiaci helyzet, az átgondolatlan árfolyam- és kamatpolitika, az elsietett liberalizáció, a rossz privatizációs gyakorlat, a szigorú csődtörvény és így tovább, és így tovább.
Magyarországon az öröklött eladósodás, a korszerűtlen gazdasági szerkezet, a piacvesztés által okozott gazdasági visszaesés mellett tartós egyensúlyt csak olyan gazdaságpolitikával lehet elérni, mely egyszerre növekedés- és egyensúlyorientált. Az MSZP-SZDSZ-kormány által alkalmazott restrikció egyszerre eredményezi a fogyasztási és beruházási piac pangását.
Ez a gazdaságpolitika csak átmeneti javulást érhet el az egyensúlyi mutatókban, miután nem eredményez valódi változást sem a gazdasági szerkezetben, sem a vagyonműködtetésben, és nem teremti meg a forrásait sem az adósságtörlesztésnek, sem a stabil exportpiacok kiépítésének.
Ugyanilyen gyakran hangoztatott kormányzati érv, hogy csak akkor kerülhetünk ki a mélypontból, ha átmenetileg korlátozzuk a fogyasztást a felhalmozás javára. A fogyasztás csökkentését pedig a reálbérek, reáljövedelmek mérséklésével vagy elinflálásával lehet elérni. A jövő záloga a mai áldozatvállalás halljuk kormánypolitikusoktól.
Az utóbbi két év gazdasági adatai azt bizonyítják, hogy a kormány téved. A reáljövedelmek visszaesése ugyanis egyáltalán nem eredményezte a beruházások megélénkülését. A lakosságtól elvont jövedelem valóban visszafogta a fogyasztást, beszüntette a hazai piacot, és a már ismert csatornákon keresztül átvándorolt csődbe jutott nagyvállalatok, bankok reorganizációjára, nem termelő magánvagyonokba. Önmagában a bérek és jövedelmek növekedése egyébként sem vezet szükségszerűen a fogyasztás növekedéséhez, mivel megfelelő kamatpolitikával elérhető a lakossági megtakarítások növekedése.
Az államháztartási reform kapcsán manapság a leggyakrabban hangoztatott érv, hogy egy modern piacgazdaságban kisebb állami beavatkozásra és alacsonyabb szintű állami újraelosztásra van szükség. Az állami szerepvállalás csökkentésének szándéka elvben üdvözlendő cél. A valós magyar folyamatokat vizsgálva kiderül azonban, hogy a magyar gyakorlat semmi mást nem szolgált, mint hogy újabb forrásokat elvonva történjen meg a jövedelem- és vagyonátcsoportosítás. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az állam onnan vonul vissza, ahol maradnia kellene, és ott tevékeny, ahol erre semmi szükség nincs.
A dologban mégis van logika. Ma, amikor már megtörtént a gazdasági pozíciók koncentrálása, a jelenlegi gazdaságpolitika leginkább azoknak kedvez, akik már felhalmozták tőkéjüket. Minél kevésbé szabályozott és korlátozott ugyanis a verseny, annál kevésbé kell számítaniuk új versenytársakra. Az államháztartási reform jelszavának hamissága eredményezi, hogy a visszavonulás csak ígéretekben testesül meg, a közterhek nem mérséklődnek, a kiadásokat pedig oly módon próbálják lefaragni, ami már komolyan veszélyezteti a legfontosabb állami közfeladatok ellátását és teljesítését.
Tisztelt Ház! A kormány részéről gyakoriak az európai mintákra és eljárásokra való hivatkozások. A kormánypolitika ezt szinte aduként használja, érdekeinek megfelelően kiragad egy-egy intézményt, szabályozót, melyet egy-egy országban alkalmaztak, általános európai vonásnak feltüntetve azt. Végül kialakul a legkülönbözőbb berendezkedésű, hagyományú országok megoldásainak átgondolatlan vegyes felvágottja, mely semmire sem jó, kivéve a bizonytalan helyzet fenntartását.
A Fidesz véleménye szerint csak a célok függvényében és a hazai sajátosságok figyelembevételével alakítható ki a gazdaság- és társadalomszabályozó eszköztár. Az európai csatlakozást pedig legjobban az szolgálja, ha egy tartalmában is európai gazdasági és társadalmi rendszer épül ki Magyarországon.
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt álláspontja szerint a gazdaságpolitika sikerének két feltétele van. Egyrészt a már létező nagytőkét arra kell ösztönözni, illetve kényszeríteni, hogy ne további jövedelemelvonásra, hanem felhalmozásra törekedjen. Másrészt meg kell erősíteni a gazdasági középszférát. Olyan intézmény- és eszközrendszert kell tehát kialakítani, mely a tőkéjüket valóban működtető, felhalmozásra törekvő, tisztességesen adózó tulajdonosok felé irányítja a jövedelmeket.
A Fidesz gazdaságpolitikai elképzelései szerint a tartós egyensúly és a gazdasági növekedés egyenrangúan fontos célok, és a mai magyar gazdasági helyzetben közel ugyanaz a politika és eszközrendszer szolgálja a két cél elérését.
Úgy ítéljük meg, hogy a restrikciós politika nem csupán azért veszélyes, mert éleződő társadalmi egyenlőtlenségekhez és a közszolgáltatások teljes összeomlásához vezet, hanem azért is, mert az egyensúlyi mutatók ideiglenes javulása ellenére inkább súlyosbítja a gazdasági feszültségeket. Az elhúzódó gazdasági recesszióból kilábalni csak olyan gazdaságélénkítő intézkedésekkel lehet, melyek egyszerre szolgálják a gazdasági és társadalmi stabilitást. Véleményünk szerint létezik olyan vállalkozásbarát gazdaságpolitikai eszköztár, mely megerősíti a hazai kis- és középvállalkozásokat, fellendíti a hazai termelést, és az infláció veszélye nélkül bővíti a hazai piacot.
Tisztelt Ház! A gazdaságpolitikai váltás korlátait jelentik, hogy több területen az MSZP-SZDSZ-kormány kész helyzetet teremt. Ilyen a privatizáció, ahol a tartós vagyonon kívüli értékesítés 1998-ig várhatóan befejeződik. A következő ciklusban kész helyzettel nézhetünk szembe.
A magánosítás kerete részben politikai csatározások eredményeképpen, részben a költségvetés bevételi igényei szerint, részben az apparátus által irányítottan alakult. Egy nagyon szűk réteget kivéve mindenki rosszul jár a privatizáció ilyen lebonyolításával. Jelenleg nem látható pontosan, hogy a kialakult tulajdonosi szerkezet mennyire stabil, ténylegesen milyen tőke áll az egyes vállalatok mögött, és nem ismert, milyen állami kötelezettségek terhelik majd később a költségvetést.
A Fidesz ezért is javasolta a privatizáció átmeneti felfüggesztését, és nem felmondását vagy abbahagyását. A jelenlegi politikai hatalmi helyzetben nem várható, hogy a privatizációs politikát érdemben tudjuk befolyásolni, mégis javasoljuk a kormánynak: a bevételek mindenáron való növelése érdekében az állam ne értékesítsen minden vagyonelemet.
A gyors bevételeket hozó értékesítést fel kellene váltania a folyamatos és kiszámítható bevételeket hozó vagyonkezelésnek. Ezek a bevételek ugyanis kiszámíthatóan bővítenék az állam eszköztárát arra, hogy kedvező irányba befolyásolja a gazdaság működését. A kiemelt jelentőségű bank- és energiaszektorban is mód van véleményünk szerint privatizálásra, de az állam nem mondhat le arról, hogy a szigorú szabályozás mellett mint tulajdonos is befolyásolja működésüket. A legfontosabb nemzeti vállalatoknál Mol, Antenna Hungária és a többi csak olyan vegyes tulajdonlású konstrukciók jöhetnek szóba, melyek a hazai tulajdon súlyát és a biztos állami ellenőrzés feltételeit biztosítják.
(8.40)
Más utat javaslunk a korrupció letörésében is. A korrupció nagyrészt a kiváltságosok játéka, tétje pedig a magánvagyonok teljesítmény nélküli megszerzése, gyarapítása. Magyarország vészesen sodródik abba az állapotba, amikor a korrupció a gazdaság után megfertőzi az államigazgatást, a bűnüldöző szerveket, eléri a politikai intézményrendszer csúcsait, és az igazságszolgáltatást is.
A mai kormány minden jel szerint tehetetlen, így szabad folyást enged a korrupciónak. A korrupció felszámolásához nem elég azt pusztán büntetőjogi kategóriaként kezelni. Átgondolt és megelőző stratégiával lehet csak a korrupciót visszaszorítani. A Fidesz szerint biztosítani kell, hogy az állami elosztás minden formájára egyértelmű szabályozás szülessen és a végrehajtás szigorúan ellenőrzött legyen. Gondoskodni kell a politikai, a közigazgatási és a gazdasági szféra szereplőinek összefonódását megakadályozó szabályozásról. A korrupcióval különösen veszélyeztetett szférákban differenciált jogi és etikai szabálykódexet kell kidolgozni. A lobbyzás szabályait törvény kell hogy rendezze. Az államnak ugyanilyen határozottan kellene fellépnie a feketegazdasággal szemben is.
Nem várhatunk el törvénytisztelő magatartást az állampolgároktól, ha a kormány, a minisztériumok, az APEH, a társadalombiztosítási igazgatóságok sem törvénykövetőek. Meg kell erősíteni az államnak azokat a szerveit, szervezeteit, amelyek a költségvetés bevételi oldalát hivatottak biztosítani, de csak akkor várható eredmény, ha kiszámítható jogszabályok és elviselhető mértékű adókulcsok járnak ezzel. Ezért javasolta a Fidesz az szja-törvény vitájában is az adókulcsok csökkentését.
A Fidesz gazdasági programja nem gondolkodik adósságelengedésben, adósságátütemezésben. Az államadósság nem mostani nyomorúságunk egyetlen és kizáró oka. Együtt kell élnünk az adóssággal, és olyan adósságkezelést kell folytatnunk, melyben az adósságállományt meg lehet újítani és az adósság szerkezetét úgy lehet átalakítani, hogy a kamatterhek ne legyenek elviselhetetlenek. Továbbra is ösztönöznénk a működőtőke-beáramlást, de oly módon, hogy legalább annyit kapjunk, amennyit nyújtunk.
A kormány ma szinte csak adókedvezményekben, állami garanciavállalásokban gondolkodik, és nem köti a kedvezményeket határozott célokat szolgáló fejlesztésekhez és beruházásokhoz. Egy növekedésre koncentráló gazdaságpolitika kiemelt célja kell legyen, hogy a nagyvállalatok mellett fejlődésnek induljon a kis- és középvállalati szektor. Nálunk feltűnően alacsony a kis- és középvállalkozások száma, holott Nyugaton az elmúlt években ezek jelentették a gazdaság legfőbb motorját.
A kormány már azzal is segíthet, ha olyan szabályozórendszert működtet, amely nem fojtja meg a vállalkozásokat, de szükség van speciálisan erre a szférára érvényes kedvezmények, támogatások alkalmazására is. Egy átgondolt és kisvállalkozásokat megerősítő gazdaságpolitika csökkentheti a területi egyenlőtlenségeket is.
A Budapest és vidék, a Kelet- és Nyugat-Magyarország közötti különbségek napról napra nőnek. Egyes kistérségek, falvak nem csupán lemaradnak, hanem lényegében elszakadnak az országos fejlődési folyamatoktól. A területi egyenlőtlenségek kezelése tipikusan az a terület, ahol elkerülhetetlen az állam aktív szerepvállalása. A magyar államigazgatás a rendszerváltás óta eltelt években sem fordított kellő figyelmet a területfejlesztésre. A Fidesznek határozott szándéka ezt a gyakorlatot megváltoztatni, ezt javasoljuk egyébként a kormánynak is.
Tisztelt Ház! Egy parlamenti felszólalás keretei nem elégségesek arra, hogy kifejtsem a munkanélküliség, a lakásépítés, a hírközlés és közlekedés, az államháztartás, társadalombiztosítás, a családpolitika, az oktatás területére tett javaslatainkat. Ezeket a vita későbbi szakaszán képviselőtársaim fogják megtenni.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt véleményét egy kötetben foglalta össze, melynek címe: "A polgári Magyarországért".
Kérem képviselőtársaimat, tanulmányozzák ezt. Remélem, a kormány is a következő évi költségvetés összeállításánál megteszi. Most, a '97-es költségvetésben, sajnos ennek semmilyen elemét nem láttuk viszont.
Tisztelt Ház! A mai kormánypártok, kormányzó pártok hatalomgyakorlása nyomán kirajzolódó jövőkép egy Európától távolodó országot mutat. Olyan országot, ahol a demokrácia és a piacgazdaság intézményei egyre kevésbé működnek, ahol a gazdasági fejlettség színvonala egyre jobban elmarad a fejlett országok színvonalától, ahol fogyatkozik és egyre kevésbé egészséges és művelt a népesség. Olyan országot, mely elveszíti hagyományait, értékeit, s melynek társadalma éleződő feszültségekkel terhes.
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt nem ilyen országot képzel el. Tagsága, vezetői között és jelenlegi szavazótáborában sok a fiatal, ezért elsősorban nem átmeneti előnyök, hanem hosszú távú megfontolások vezérlik.
Felelősnek érzi magát saját és gyermekei jövőéért. Jövőképében egy olyan ország és egy olyan nemzet szerepel, mely Európa egyenjogú tagjává válhat, ahol kevesek jólétének nem az általános elszegényedés az ára. Ahol érvényesül a demokrácia, a társadalmi szolidaritás, a közösségi érzés.
A Fidesz bízik abban, hogy az ország helyzete bár nehéz, mégsem reménytelen. A demokrácia még meglévő intézményei lehetővé teszik, hogy egy új, eddig még ki nem próbált politikát képviselő párt vagy pártszövetség jusson hatalomra, és megállítsa, illetve visszafordítsa azokat a kormánypártok által támogatott folyamatokat, melyek a gazdaság stagnálásához, egy torz társadalomszerkezethez, a középrétegek lecsúszásához, a tömegek elszegényedéséhez vezettek.
Nem hisszük, hogy egy csapásra megváltozhat az ország helyzete. Azt azonban igen, hogy átgondolt politikával, a célok helyes kijelölésével mód van arra, hogy az állam erősítse a kívánatos folyamatokat és korlátozza a romboló hatásukat.
Világos elképzeléseink vannak arról, hogyan állíthatjuk más pályára az ország fejlődését. A vagyon és jövedelem átcsoportosítását akarjuk a hazai társadalom középmezőnyében. A magyar polgárosodás fellendítését, a gazdaság és társadalom integrációs erejének növelését, a népességfogyás megállítását, a társadalmi, kulturális, természeti értékek megőrzését és a magyar társadalom szellemi, erkölcsi erejének javítását kívánjuk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)