Szőllősi Istvánné (MSZP)

1996. október 29.

SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési törvény szerkezete véleményem szerint filozófiájában nagyjából megegyezik az eddigiekkel. Ennek a filozófiának a lényege és ezt Békesi László képviselőtársam sem tagadta az államadósságból fakadó törlesztési kötelezettség prioritása, ami jelenleg a kiadásoknak több mint a 30 százaléka. Mintegy 834,5 milliárd forint, és ez 287,7 milliárd forinttal több, mint amennyi '96-ban volt. Ennek a filozófiának ez az egyik lényege. A másik, hogy a közszférából, az úgynevezett állami és önkormányzati területekről a pénzt át kell pumpálni a vállalkozói szférába. Ez ennek a filozófiának a lényege.

Hogy ez a költségvetési filozófia jó-e, ezt majd később, mások fogják eldönteni. Most lehet azt mondani, hogy ennek nincs alternatívája. Én azt szeretném most bemutatni, hogy a Magyar Köztársaság területén három kérdéskört hogyan érint ez a filozófia és ez a gondolkodásmód.

Az első természetesen az államháztartás kérdésköre, és benne az önkormányzatok. Az egész költségvetésre rányomja a bélyegét, és ezt valamennyien láthatjuk, az erőltetett menetű államháztartási reform. Most teszi ezt anélkül, hogy elfogadott lenne például a nonprofittörvény vagy a piaci viszonyok között működő egyéb szervezeti forma. A költségvetés lépten-nyomon arra utal, hogy saját bevételből, vállalkozásból, lakossági vagy egyéb forrásból működjenek ezek az intézmények. Tehát ahogyan írja is, célszerűnek tart kiemelni egyes területeket a költségvetésből. Erre az egyik legfontosabb példa a közművelődés.

A költségvetési törvény tervezete alapvetően nem veszi figyelembe azt a hároméves megállapodást, amelyet a kormány kötött az érdekképviseletekkel. Nevezetesen, melyben a kormány kötelezően vállalta, hogy 1997. január 1-jétől hatályba léptet négy szaktörvényt: a közművelődési szaktörvényt, a levéltári törvényt módosítja, a könyvtári törvényt, valamint a múzeumi törvényt.

Annak ellenére, hogy ez szerepel a hároméves megállapodásban, a költségvetési javaslat egyetlen fillért nem biztosít ezeknek a szaktörvényeknek a finanszírozására. Nem állítja vissza azt a normatívát sem, amelyet '91-ben éppen érdekképviseleti nyomásra megteremtett az akkori parlament, és amelyet volt szíves ez a parlament '95-ben megszüntetni. Tette ezt annak ellenére a parlament '95-ben, hogy pontosan tudta, hogy a közművelődés önkormányzati, kötelező alapfeladat. Ennek következtében végveszélybe kerültek a könyvtárak, levéltárak, múzeumok és művelődési házak. Ezen a helyzeten én nem látom, hogy ez a költségvetési törvénytervezet kívánna-e változtatni még egyszer mondom , az viszont kitapintható, hogy meg nem született nonprofittörvényre apellál.

Az államháztartási reformban leginkább érintettek a közszféra munkavállalói, mintegy 800 ezer fő, és ezen belül több mint 600 ezer közalkalmazott. Az ő jövő évi tervezett béremelésükhöz ez a költségvetési törvénytervezet egyetlen fillér forrást nem jelöl meg. Igaz ugyan, hogy a közoktatási normatívákat jelentős mértékben emeli, immáron valóban inflációt követő módon vagy a fölött, de mindannyian tudjuk, hogy az önkormányzati támogatás össztámogatás nem nagyobb, mint 12-13 százalék. Ez viszont legalább egyharmaddal elmarad a tervezett inflációtól. Így aligha van arra remény, hogy az egyébként valóban törvény által kikényszeríthető tízosztályos közalkalmazotti bértábla zökkenőmentesen kerüljön alkalmazásra. Arról már nem is beszélve, hogy milyen szép lesz, amint majd a törvény által biztosított béremelésért 500 ezer ember fog esetleg bírósághoz fordulni.

Ez a bérfejlesztés, amire a kormány azt mondja a törvénytervezetben, hogy 17 százalékos kell hogy legyen, a valóságban tehát csak papíron létezik. Mivel megszűnik a költségvetési bérpolitikai forrás, ilyet nem kíván nemcsak '97-ben, hanem utána sem tervezni. Az már egy másik kérdés, hogy minimálisan természetesen nem 17, hanem ennél lényegesen nagyobb bérnövekedésre lenne szükség jövőre. Nemcsak azért, mert olyanok a közalkalmazotti bérek, amilyenek, hanem azért is, mert nem teljesült az ez évre szóló 19,5 százalékos keresetnövekedés. Teljesült belőle az, amit a kormány kikínlódott magából: 10 százalék februártól, 5 százalék szeptembertől, meg most egy egyszeri kifizetésű 6,7 milliárd forint és a többi, amely legalább ugyanilyen összegű, mint az előbb említett 6-6,5 milliárd forint, az bizony hiányzik.

Na már pedig, ha ez így van, akkor hogyan is állunk a jövő évi áthúzódó hatás kérdésével? Ha teljesítené is esetleg az idei 19,5 százalékos keresetnövekedést valaki, akkor is ez messze elmarad attól a 2 százalék reálkereset-csökkenéstől, amelyről pedig év elején szó volt. A versenyszféra és a költségvetési szféra bértáblája, illetve bére az aláírt közalkalmazotti megállapodás ellenére 12 százalékkal nyílott tovább, természetesen a versenyszféra javára. Tehát ennek alapján mondom, hogy bizony legalább és legkevesebb 20 százalékos növekedésre lenne szükséges a közszférában a bérnövekedésre, hiszen a '97. esztendő eleve mínuszból indul.

A különböző fizetési osztályok részleteiről nem kívánok itt szólni, mert az bizony még nagyon sok módosításra és igazításra szorul. Azt akartam az eddigiekkel kapcsolatosan pusztán elmondani, hogy csak akkor van értelme bármiféle keresetnövekedésről és bérnövekedésről beszélni, ha ennek a forrását egyértelműen a költségvetés biztosítja.

Említettem az előbb a kultúrát. A kultúra 5,4 százalékos központi növekedést tudhat magáénak a központi fejezetekben. A közoktatás infláció körüli, mint említettem. De mivel nincsen sem közművelődési, sem napközis normatíva önkormányzati területen, így gyönyörű szembenállásra lehet számítani az egyes munkavállalói csoportok között.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a költségvetési törvény értelmében mindazok a helyi önkormányzatok által felhasználó központosított előirányzatok, amelyek például a közoktatás területén pluszforrásokat jelentenek, és amelyek figyelembe vételi feltételei egyébként én személy szerint, és ezt nagyon sokan messzemenőn támogatunk csak mintegy féléves késéssel fognak életbe lépni. Ugyanis a pedagógus szakvizsga és -továbbképzés, a szakkönyvek vásárlásának támogatása, szakmai fejlesztések támogatása, körzeti-térségi feladatok támogatása csak akkor léphet életbe, ha ezen támogatások részletes feltételeit március 31-ig, '97-ben az MKM, a PM és a BM együttesen kidolgozza. Nem igazán tudom, hogy mi ennek a féléves késésnek az oka.

Felmerül a kérdés, hogy hogyan fognak tudni így az önkormányzatok megfelelően és megnyugtató módon saját költségvetést készíteni, ha vélhetően mint mondtam ezeknek a szabályozóknak az elkészítése március végéig várat magára. Összességében prognosztizálható, hogy az államháztartás egyik nagy alrendszere, a helyi önkormányzatok és az ott foglalkoztatottak helyzete nem lesz megnyugtatóbb '97-ben, béremelésüknek nincsen központi forrása, és a létszámcsökkentés gondolatát ugyan meglengeti ez a törvénytervezet, de nem tudom értelmezni, hiszen '91-től mint ugyanez a törvénytervezet mondja már 17 százalékos nagyságrendben megtörtént a közalkalmazottak, köztisztviselők létszámának megfaragása önkormányzati területen.

Tisztelt Ház! A helyi önkormányzatok mellett most a központi fejezetek közül a társadalom egészét ugyancsak érintő belügyi források kérdéséről szeretnék néhány szót szólni. Igaz ugyan, hogy a költségvetési támogatási előirányzat a '96-os évihez képest mintegy 22 százalékkal emelkedik, de a szervezett gazdasági jellegű bűnözés elleni radikális fellépés érdekében a központi költségvetésnek a megjelölt 4 milliárd forint növekedés mellett lényegesen többet kellene fordítania a rendőrség személyi és tárgyi feltételeinek a javítására.

(13.20)

A tervezet felsorolja, mi mindenre telik ebből a négymilliárd forintnyi pluszból. Jelentős tárgyi korszerűsítésről beszél, rendőrképzésről, vagy a rendőrség nemzetközi feladatainak további bővítéséről. Ez természetesen mindenképpen helyeselhető.

De elfogadhatatlan, hogy pénzhiányra hivatkozva az ország egyik legveszélyeztetettebb megyéjében, Békés megyében rendőrőrsök megszüntetését fontolgassa a megyei rendőrkapitány. Ez elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan, hogy a főváros peremkerületeiben, így például a XIII. kerületben a kerületi kapitányság súlyos létszámgondokkal küszködjön, és elfogadhatatlan, hogy a rendőri munkakört még ma is hivatásnak érző közrendőrök, nyomozók a létminimum határán éljenek.

A rendőrség létszámát, a bűnüldözési szervek technikai felszereltségét végre azt gondolom nem a lakosság létszámához, hanem a nemzetközi viszonylatban is sajnálatosan kiugróan magas vagyon elleni és egyéb bűncselekményekhez kellene igazítani.

Évről évre elmondhatjuk, hogy több száz milliárd forintra tehető az adózatlan jövedelem, és ezáltal a bevételi oldalon, különösen a személyi jövedelemadónál csordogál nagyon vékonyan ez a bevétel. De hát abban az országban, ahol a személyi jövedelemadó több mint 90 százalékát a bérből élők fizetik be, ideje lenne már gondolni az adórendőrség felállítására is.

Tisztelt Ház! A harmadik kérdéskör, amivel szeretnék foglalkozni, az az idegenforgalom kérdése. Lassan fél éve már, hogy egy parlamenti nyílt vitanapon, népes vendégsereg előtt, felszínre kerültek a hazai idegenforgalom eredményei és gondjai.

Itt egyértelműen került megállapításra, hogy a turizmus a világ egyik legjelentősebb gazdasági ágazata, a legolcsóbban termeli meg a valutát, és fehér export keretében eladja mindazon élelmezési termékeket, amelyeket egyáltalán nem biztos, hogy a nyugati piac elfogadna. Nem utolsósorban százezreket foglalkoztat vagy foglalkoztathatna, munkahelyeket teremtve számukra.

'95-ben a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 1,7 milliárd dollár volt a legális bevétel, de a mértéktelen fekete valutaváltásból, szállások illegális kiadásából és egyéb termékek értékesítéséből egyes számítások szerint több mint 4 milliárd dollárt forgalmazott.

Csupán emlékeztetni akarok az adatok fényében és felhívni a figyelmet arra, hogy a turizmus országon belül teremt piacot a mezőgazdasági termékeknek, csökkenti a munkanélküliséget, legalább 20 százalékkal olcsóbban termeli ki a valutát, és nem utolsósorban növeli az ország image-át, megteremtheti a hagyományok reneszánszát.

De az emberben önkéntelenül felvetődik a kérdés, mint állampolgárban is, milyen érdekek működnek közre ezen ismeretek ellenére , hogy nincs igazán szabályozva az utcai fekete pénzváltás, hogy törvény hiányában szinte tehetetlen a rendőrség ennek megfékezésében, és hogy az '50-es évek színvonalára esett vissza a turizmus igazgatása egészen a közelmúltig. Ahelyett, hogy a minisztérium foglalkozott volna a jövedelmező ágazat irányításával, a minisztériumon belül egyetlen főosztály végezte az esetleges tűzoltó munkát.

Kaotikus az idegenforgalom felső szintű oktatása. Több helyen vállalkozásban, hatalmas tandíjakért végeznek igen alacsony szintű oktatást és szakemberképzést. Sofőrök, pincérek, presszóslányok és egyéb idegenforgalmi, szakképzetlen emberek egy-egy szakember neve alatt, a gyors meggazdagodás reményében, akár utazási irodákat is működtethetnek. Újabban ügyeskedő, de szakértelemmel egyáltalán nem rendelkező emberek a falusi turizmust kezdik megszállni, ezzel természetesen alapvetően megdrágítva annak működését.

Példák sorát lehetne felhozni, hogy egyáltalán ki mit ért turizmus és idegenforgalom alatt. A jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy szállodások, vendéglősök, szakácsok, portások nagyon sok esetben uralják az idegenforgalmat, holott ők igazából csak a szervezett idegenforgalom egyes részfeladatait látják el, a részfeladatok kiszolgálói. Ténylegesen általános idegenforgalommal, marketing-ismeretekkel, nemzetközi partnerkapcsolatokkal, koncepcióval, előrelátással rendelkező szakember alig- alig ismert ezekben a csapatokban.

Hazánk turisztikai adottságait a jelenlegi gyenge koncepcióval kihasználni nem igazán tudjuk. A világturizmus kétharmadát adó Európa közepén vagyunk, és minden irányú áramlás érint bennünket. '94-ben 40 millió látogatója volt hazánknak, ezek közül 21,6 millió töltött nálunk vendég-éjszakát. '95-ben 39 millió vendégünk volt, és ebből 20,7 millió éjszakázott az országban.

Arra természetesen nincsenek statisztikai adataim, hogy a vendégek milyen motivációval és szándékkal látogatták az országot.

Ez a terület is megkívánja a felkészülést az európai csatlakozáshoz, alkalmassá kell hogy váljunk az előrejelzések igényeinek, mely szerint 1995-ben lényegesen növekszik '94-hez képest is, majd '96-ban a '95-höz képest az idegenforgalom bevétele. Ez világszinten egyes számítások szerint a GDP több mint 11 százalékát is jelenti.

Mindezek figyelmeztetnek bennünket arra, hogy ideje felismerni a turizmus nemzetgazdasági jelentőségét. A turisztikai célelőirányzat a költségvetési törvény tervezetében kétségtelenül az idegenforgalom megvalósulását segíti, de legalábbis sejteti. Ez a kérdés azonban sokkal összetettebb annál, semmint hogy elégedettek lehetnénk azzal, hogy propagandakiadványok elkészítésére, vásárok rendezésére, a forgalom kínálatának bővítésére fogadhatnánk csak turisztikai paradicsommá fejleszthető holtágakat (Sic!), és a Balatonhoz hasonlóan ideje lenne ezen a téren is rendet tenni.

Erről a helyről szorgalmazom tehát egy komplex, a tárcákon átívelni képes idegenforgalmi koncepció megfogalmazását, amelyet aztán a költségvetési törvény tervezetében sokkal nyomatékosabban kellene megjeleníteni.

Tisztelt Ház! Ezt a három területet szerettem volna kiemelni, és ezzel érzékeltetni, hogy a költségvetési szigor mindenhatósága hogyan hat vissza a költségvetéssel naponta kapcsolatban lévők helyzetére. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)