Takács Imre (MSZP)
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A központi költségvetésnek fontos szerepe van a gazdaság stabilizálásában, az erőforrások ésszerű szükségletekhez igazodó elosztásában és a jövedelmek újraelosztásában is. Én elsősorban a gazdaság stabilizálásának kérdéséről és a jövedelmek újraelosztásának kérdéséről szeretnék néhány szót szólni.
Az 1997. évi költségvetési tervezet deficitje olyan mértékű, aminek hatására 1997-ben csökkenhet az infláció. Kornai János indulatos röpirata a gazdasági átmenet ügyeiben részletesen bizonyította, hogy milyen szoros kapcsolat van a központi költségvetés deficitje és az infláció között. Erre én itt nem akarok kitérni. Ha a költségvetés deficitje tehát megfelelő mértékű, akkor lehet csökkenteni a betéti kamatlábat, ezáltal a hitelkamatlábat is. Szakmai berkekben közismert, hogy a beruházások alakulását a hitelkamatláb és a profitkilátások befolyásolják. Az előbbi fordított, az utóbbi egyenes arányban van a beruházás várható alakulásával. Ha a beruházások 1997ben kedvezően alakulnak, akkor a gazdaság stabilizációját elősegítik. A hitelkamatláb csökkenése serkenti a beruházásokat, ami kedvezően befolyásolja a foglalkoztatottságot, a vásárlóerőt és a megtakarításokat. Ezen tényezők miatt önmagát erősítő folyamat indul meg, aminek végeredménye a GDP növekedése.
Ez a kedvező folyamat azonban csak akkor alakul ki, ha valóban csökken az inflációs ráta. A mai vita során nagyon sokszor előfordult ez a probléma, mármint az infláció várható alakulása, és az energiaár-emelés egyértelműen befolyásolja ezt. Számítások szerint 10 százalékos energiaár-emelés mintegy 1,5 százalékos inflációsráta-emelkedést eredményez. Ha az 1996-os nyári hónapokban lefolyt inflációs folyamatot vizsgálom, akkor azt lehet megállapítani, hogy júliusban csupán 0,4 százalékkal, augusztusban pedig 0,3 százalékkal nőtt az infláció.
A makrogazdaságban az egyensúly egyik feltétele, hogy a beruházások és a megtakarítások megfeleljenek. Pontosabban: a megtakarítások hitellel csökkentett összegével, a nettó megtakarításokkal kell azonosnak lenni a beruházásoknak. A KSH jelentése alapján a lakosság nettó megtakarítása ebben az évben szeptember 1-jéig 366 milliárd forinttal nőtt, és augusztus végén 2178 milliárd forint volt. A növekedés a múlt év azonos időszakához viszonyítva 33 százalékot tett ki. Ez a megtakarítás jelentős forrása lehet az 1997. évi beruházásoknak, ha a profitkilátások és a hitelkamatláb is kedvezően alakul a következő években.
A profit várható alakulását nemcsak az export, hanem a hazai kereslet változása is befolyásolja. A kereslet növekedése csak akkor nem eredményezi az infláció gerjesztését, ha a nemzetgazdaságban van elégséges mobilizálható kapacitástöbblet és a vállalkozások a piaci igények változásához gyorsan igazodnak. Ezzel kapcsolatban Békesi úr már részletesen ecsetelte a várható helyzetet, ezért erre most nem térek ki.
A kapacitástöbblet várható alakulását kedvezően befolyásolja az a tény, hogy 1996. szeptember 1-jéig a feldolgozóipari termelés nyolc termékfőcsoportja közül a legjobban a gépipari termelés emelkedett.
A gazdaságpolitikai célok kialakítása során azt kell figyelembe venni, hogy hazánkban a nagy tulajdonosok jelentős része külföldi vállalkozó, ezért a gazdaság növekedése nagymértékben a külföldi vállalkozók döntéseitől, elhatározásaitól függ. Ezért a gazdaságpolitika kidolgozásakor a következő években még jobban ismerni kell a világgazdaságban várható változásokat, más országok gazdaságpolitikai céljait és eszközrendszerét. Egyre inkább érvényesül Széchenyi Istvánnak 1831-ben a Hitelben megfogalmazott gondolata, amely szerint, idézem: "Ki csak honi dolgokban jártas, külföldiekről pedig semmit, vagy félszegül tud valamit, hogy lehet gazdasági, kereskedési, hitelügyi tárgyakról kompetens bíró?"
Az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat fontos feladata az erőforrások igényekhez igazodó allokálása is. Az 1997. évi törvényjavaslat hozzájárul a nemzetgazdaság számára előnyös gazdasági tevékenységek, régiók fejlődésének meggyorsításához, 1997-ben is adókedvezményt élveznek a válságtérségek, a kereskedelmi szálláshelyet létesítő vállalkozók, és nem kevés az exportösztönző adókedvezmény sem.
Részletesebben kívánok szólni az 1997. évi költségvetés jövedelem-újraelosztó szerepéről. Az 1996-os költségvetési törvény vitája során hosszú ideig ecseteltem, hogy a fejlődő országok közgazdászai a majdnem lineáris adókulcsot tartják jónak. Az ebben az évben közgazdasági Nobel-díjban részesült Mills már 1971-ben kifejtette, hogy az optimális jövedelemadó csaknem lineáris, vagyis az adókulcs nem nő sokkal jobban, mint a jövedelem. Ugyanis ennek nincs teljesítmény-visszafogó hatása, és a nagyobb teljesítmény alacsonyabb adókulcs esetén is nagyobb bevételhez juttatja az állami költségvetést, mint az elégtelen teljesítményt kiváltó magas adókulcs.
Az 1997. évi személyi jövedelemadó-rendszer kismértékben közelít a linearitás felé, de még igen messze van a jó rendszertől. A progresszív jövedelemadózás kedvezőtlenül befolyásolja a jövedelmek újraelosztását. Egyedüli előnye az, hogy kompenzálja az indirekt adók hatását, hiszen ezen adók az alacsonyabb jövedelműeket jobban sújtják. A progresszív jövedelemadózásnak viszont számtalan hátránya van. Egyrészt visszatartja a vállalkozókat a nagy jövedelmet hozó kockázatos tevékenységtől, másrészt az egyének kiemelkedését gátolja, a nagycsaládosokat igen sújtja, hiszen a családfőnek a család fenntartása miatt igen sokat kell dolgozni és keresni, nettó jövedelme viszont a progresszivitás miatt igen csökken.
(14.00)
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
A progresszív adózás sújtja az egykeresős családokat is. A progresszív adózás hátránya az is, hogy a szegényekről való gondoskodást megnehezíti. Hiszen a magas adósávba kerülő vállalkozó kibújik az adózás alól, elmenekül a feketegazdaságba vagy más célra használja fel jövedelmét. A szegények megsegítése jobban megvalósítható a majdnem lineáris adórendszerrel. Ezt a kérdést igen fontosnak tartom, hiszen a piacgazdaságba való átmenetnek emberi költségei vannak, ezen költségeket elsősorban az elszegényedő rétegek viselik.
A vállalatok egyik fő célja a profit maximalizálása. Ezért a piaci folyamatok nem képesek a szegények helyzetén javítani. Kenneth Arrow Nobel- díjas közgazdász megállapította: erős etikai követelmény szól amellett, hogy a jövedelmeket újra elosszák a szegények javára. Természetesen nem gondolt arra, hogy a tortát egyenlő részekre kell szeletelni, mert az csökkentené a torta nagyságát. Szűkös források mellett különösen helyénvaló a rászorultság elvének alkalmazása, amit az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat is visszatükröz. Ekkor igen nehéz azonban a jövedelemhatárok meghatározása. A jövedelem átcsoportosítása megvalósítható ugyan önkéntesen, de az nyilvánvaló, hogy az nem elégséges. Ezért az államnak rendelkezni kell olyan erőforrásokkal, amelyekkel hatékonyan tudja segíteni elsősorban az olyan szegényeket, akik társadalmi-gazdasági okok vagy egészségügyi problémák miatt kerültek a társadalom peremére.
Az 1997-es költségvetésben vannak ilyen források. Ezen erőforrásokat az állam csak az adórendszer segítségével biztosíthatja úgy, hogy ahogy Adam Smith írja, az adózókat egyenlően terheljék adóval. Peter Hammond amerikai professzor 1990-ben az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa által szervezett szemináriumon rámutatott, hogy olyan világgazdaságban élünk, ami óriási elosztási igazságtalanságot eredményez. Ezért nem szabad vonakodni az olyan gazdaságpolitikától, költségvetési politikától, amely sok szegény számára előnyös még akkor is, ha azáltal a gazdagokat arra kényszeríti, hogy áldozatot vállaljanak. Olyan áldozatot, amit ők könnyen el tudnak viselni. Az említett szemináriumon igen figyelemreméltó gondolatot fejtett ki Dréze professzor is, aki rámutatott, hogy a szegénység elleni harcot nem lehet piaci eszközökkel megvívni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a polgárok és a politikusok erkölcsi elkötelezettsége nélkül eredménytelen a szegénység megsegítése.
Nagyobb ütemű gazdasági növekedés időszakában is szükség van az elesett rétegek támogatására, mert nem igaz az, hogy a dagály minden csónakot felemel. Ugyanis apály idején vannak olyan csónakok is, amelyek végleg a sárba ragadtak. Vannak olyan családok, akik hosszú ideig vagy végleg a szegénység peremére kerültek. Ezeken segíteni költségvetési eszközökkel fontos kötelességünk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)