Lendvai Ildikó (MSZP)

1996. október 30.

LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Igen, köszönöm szépen. Akkor köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás e pontjában szereplő módosító indítványaink a törvény egyik különösen vitatott pontját, a szerzői jogvédelem alá eső tevékenység díjazásának járulékalappá tételét érintik, és különböző megoldásokat javasolnak az eredeti törvényszöveg módosítására. Hadd tegyem hozzá, hogy ezek a módosító javaslatok, amelyeket részint a kulturális bizottság, részint néhány képviselőtársammal együtt adtunk be, pontosan értik a törvényhozók szándékát, és sok vonatkozásban elismerik ennek jogosságát. A járulékalap kiterjesztése ezekre az eddig járulékmentes tevékenységre, tudniillik két komoly és jó érvvel, szerintünk is indokolható.

Az egyik érv általános, a járulékalap általános bővítésére természetesen szükség van, és ebben közvetve érdekeltek az eddig mentességet élvező tevékenységet végzők is, hiszen az ő érdekük is az egészségügy és a nyugdíjrendszer megfelelő finanszírozása. Ezt az érvet tehát nekünk is akceptálnunk kellett.

A másik akceptálható érv az előterjesztő szándékában az, hogy az eddig mentesített terület túl széles volt, túl sok kibúvót hagyott, aminek oka a szerzői jogi törvénynek talán nem egészen korszerű szabályzása, ami voltaképpen szerzői jogvédelem alá veszi mindazokat a tevékenységeket vagy szerzői jog alá sorolja, vagy az úgynevezett szomszédos jog alá sorolja , amelyek a hagyományos szerzői jogtól meglehetősen távol esnek. Így például a szoftverkészítést, az angoltanítást, egy-egy egyetemi óra adását, amennyiben ez nem fő munkaviszonyban történik, vagy egy-egy gazdálkodó szervezet mondjuk bank megújítására született házi dolgozatokat is.

Nyilvánvalóan ez a túl széles értelmezés, nemcsak jogilag és etikailag tarthatatlan, hanem valójában ez a széles értelmezés okozta a járulék hiányát, a társadalombiztosítási alap egyik forráshiányának mindenképpen egyik oka volt.

Értjük tehát, és mi magunk sem gondoljuk, hogy a korábbi mentesség teljes egészében és változatlan formában fenntartható és feltartandó.

(15.50)

A jelenleg javasolt modellel szemben azonban legalább két súlyos ellenérvünk is van, és ezek az ellenérvek vezettek a módosító javaslatok megfogalmazásához. Az első ellenérv talán nem a társadalombiztosítás belső logikájából, hanem a magyar társadalom egyes területeinek forráshiányából adódik.

Ha ezen túl minden eddig szerzői jogvédelem alá eső tevékenység járulékalapot képez, akkor ez minden ellenkező híreszteléssel szemben nem a művészt és a tudóst sújtja jobban, bár nyilván közvetve őt is, hanem azokat a kifizetőhelyeket, amelyeknek meg kell fizetni egy olyan költséget, amely alól eddig mentesítve voltak. Mik ezek a kifizetőhelyek?

A hagyományos szerzői jogvédelem alá eső tevékenységek esetében egyetemek, tudományos intézmények, kulturális intézmények, kulturális oktatási és tudományos műhelyek. Zömükben költségvetési intézmények, illetve amennyiben piaci viszonyok között élnek, akkor az eddig még kellő mértékben meg nem született nonprofit-szabályozás hiánya miatt, ugyan piaci viszonyok élő, de valójában félpiaci vagy nem valódi piaci tevékenységet folytató, az értékes kultúra születésével, illetve közvetítésével foglalkozó műhelyek.

Egészen egyszerűen az a helyzet, hogy ezekben a kifizetőhelyekben nincs meg a járulék kifizetéséhez elegendő pénz. És ebben voltaképpen egyetértésben vagyunk az előterjesztővel is. Mindenki tudja, hogy egy olyan helyre terjesztenénk ki többek között a járulékoltatás kötelezettségét, ahol az ehhez szükséges források nem állnak rendelkezésére, magyarul vagy a tevékenység teljes összeomlását vagy olyan típusú beszűkülését eredményezik, ami semmiképpen nem volt az előterjesztők szándéka.

Ez tehát az első probléma a jelenlegi formában előterjesztett javaslattal.

A második probléma inkább jogi természetű, de ez sem elhanyagolható. Ha a valóban hagyományosan szerzői jogvédelem alá eső tevékenységeket nézzük és figyelmesen elolvassuk az érvényben lévő és többször módosított szerzői jogi törvény szövegét, akkor fölfigyelhetünk arra, hogy az, aki szerzői jogot ad el és erre vonatkozó szerződést köt, az az ezért kapott díjazást csak kis részben és egy részben kapja tényleges munkatevékenységért. Más részben egy, a szerzőjogi törvény szerint a szerzőhöz fűződő személyi és vagyoni jogot idegenít el, úgy is mondhatnám pontatlan kifejezéssel, hogy ad bérbe annak, aki az ő könyvét kiadja, aki az ő tudományos munkáját publikálja. Ebben az értelemben a szerzői díj alá eső tevékenység egy része, illetve a díjjal honorált tevékenység egy része nem munkatevékenység, így idegen a járulékoltatása a törvény szándékától. Hiszen a törvény szándéka az volt, hogy azokat a munkavállalásra vonatkozó, szerződés alapján létrejött jogviszonyokat minősíti társadalombiztosításra jogosító jogviszonynak, amelynek a jövedelme egyfelől személyi jövedelemadó-köteles ez a feltétel fennáll , másfelől viszont kifejezett és direkt munkavégzésről van szó.

Sajnálatos és valószínűleg a magyar jogrendszer egyik hézagja, hogy nem válik ketté az ilyen típusú megbízásokban a munkavégzésre vonatkozó szerződés, illetve a felhasználási szerződés, sőt a szerzői jogi törvény kizárólag a felhasználási szerződés kategóriát használja. Tehát nem is utal rá, hogy itt tényleges munkavégzésről is lehet szó. Hogy konkrét példát mondjak és legegyszerűbb példát: ha mondjuk egy szerző írt egy kéziratot és egy kiadóval köt egy erre vonatkozó szerződést, akkor ugyanolyan típusú szerződést köt akkor, hogyha ezt a kéziratot még meg sem írta, kap egy megbízást rá, meg fogja írni és a kéziratot utána kiadják, de akkor is, hogyha a kéziratot már egyszer-kétszer-ötször ez a kiadó kiadta. Tehát semmilyen tényleges munkatevékenységről nincs szó, hanem egy új kiadásról, magyarán nyilvánvalóan jog, egy vagyoni értékű jog elidegenítéséről van szó. De ugyanilyen típusú a szerződés például akkor is, hogyha a szerző egyszerűen hozzájárul műve lefordításához, tehát ebben az esetben nyilvánvalóan látszik, hogy semmiféle konkrét munkavégzésről nincs szó.

Világos, hogy a mai szerződéses viszonyban összemosódik tehát és az ennek nyomán kifizetett díjban összemosódik a tényleges munkajövedelem és egy vagyoni jog elidegenítésének ellenértéke.

Ma nem járulékoltatjuk azt a tevékenységet, ha én a lakásomat bérbe adom. Megjegyzem még akkor sem, hogyha azt a lakást sajátkezűleg építettem fel. Tehát hogyha előzőleg saját munkám van benne. Rendszeridegen és érzésem szerint jogellenes, hogyha az analógiát kiterjesztve járulékoltatjuk azt, hogyha nem a lakásomat adom bérbe, hanem egy korábban megírt könyvemet, cikkemet, ennek közlési jogát adom el.

Természetesen a profán hasonlat nem azt jelenti, hogy én hasonló értékűnek tartanám az alkotó szellemi tevékenységet minden más tevékenységgel, de jogi értelemben mégiscsak egy kategóriával kellene mérni.

Ez a két súlyos és komoly aggályunk volt tehát eme tekintetben az előttünk fekvő törvényjavaslattal. Különböző megoldásokat keresünk e két súlyos és komoly aggály megoldására. Lehetőleg olyan megoldásokat, ami a törvényjavaslat mellett szóló érveket, a kibúvók elkerülését és a járulékalap szélesítését nem sértik, nem bántják, nem teszik semmivé.

Nem állítom, hogy tökéletes megoldásokat találtunk ezekben a módosító javaslatokban és nyilván szükség is van rá, folyik is egy ilyen munka, hogy egyeztetve előterjesztővel, bizottságokkal, kapcsolódó módosító indítványokban, egyéb, komplexebb és talán finomabb megoldásokat találjunk, de mindenesetre szeretnék utalni arra, hogy milyen megoldások lehetségesek, és ezek közül melyeket tudtuk módosító indítványban megfogalmazni.

Nyilvánvalóan arra a problémára, hogy nincs fedezet a kifizetőhelyek egy részénél a járulék megfizetésére, választ adhat egy jól működő kompenzációs modell, választ adhatna, hogyha megfelelő arányú kompenzációról, megfelelő eljuttatási mechanizmusokról és ami a legfontosabb egy viszonylag stabil, tehát több évre húzódó kompenzációról volna szó.

Az első két feltételt esetleg meg lehet oldani a költségvetési törvény keretein belül, tehát ki lehet dolgozni a kompenzáció megfelelő arányát is. Bízom benne, hogy szakemberek az odajuttatás mechanizmusát is meg tudják fogalmazni. Ma, Magyarországon, a mai költségvetési tervezésben nincs azonban jogi garancia arra, hogy ez a kompenzáció folyamatossá válik és az intézmények folyamatosan megkapják azokat a forrásokat, amelyből ki tudják fizetni a járulékot. Ezzel együtt nyilván gondolkodni kell egy ilyen megoldáson is.

A másik típusú megoldás az, amely felé a mi módosító indítványaink törték az utat, amely meghagyna bizonyos mentességet, elismerve, hogy ez, hogy úgy mondjam kakukktojás a járulékoltatás rendszerében, de még mindig jobb megoldásnak tartottuk, mintha fürdővízzel kiöntjük a gyereket is. Ámde ezt a mentességet a túlságosan szélesre szabott korábbi mentességhez képest jelentősen szűkítenénk.

Aki elolvassa a módosító javaslatunkat, látja, hogy három ponton korlátozzuk az eddig járulékmentes tevékenységek körét.

Az egyik: megállapítanánk egy jövedelemhatárt. A másik: pontosan definiálnánk mindazokat a valóban oktatási, tudományos és kulturális tevékenységeket, amelyekre vonatkozhatna a járulékmentesség. A harmadik és újabb megszorítás: ezzel egyidejűleg megjelölnénk azokat a kifizetőhelyeket, amelyek esetében a mentesség érvénybe lépne. Nyilvánvalóan a kultúrával, oktatással, tudománnyal foglalkozó költségvetési intézményeket, illetve a szerzői jogvédelem alá eső tevékenységgel főhívatásban foglalkozó kulturális és tudományos vállalkozásokat.

Világos, hogy a mi módosító javaslatunkkal szemben is fölmerülhetnek aggályok. Az egyik aggályra utaltam, hogy a kivételeket általában nem szokta szeretni egyik rendszer sem. Fölvethetők nyilván nem nekem kéne ezeket mondanom, de talán jobb ha közösen gondolkodunk rajta jogi aggályok is, hogy lehetséges-e, hogy a szerzői jogvédelem alá eső körből bizonyos tevékenységeket kiemeljünk és járulékmentesnek nevezzünk, másokat meg nem.

Én őszintén remélem azonban, hogy ezekre a kérdésekre tudunk pozitív választ találni. Elképzelhetők más lehetőségek is a probléma megoldására és ilyen irányban is gondolkozunk. Elképzelhető a jogi probléma megoldása, nyilván a kompenzáció fontosságának megőrzésével annyiban is, hogy ezután a magyar oktatási, kulturális és tudományos műhelyek külön szerződést kötnek a munkavégzésre értsd, amikor megírom a könyvet és különválasztják a szerződésnek azt a részét, ami a szerző-jogi törvény értelmében felhasználási szerződés. Ezt meg lehet csinálni, elképzelhető, hogy már ma sem lenne tilos, csak az eddigi gyakorlatban erre nem volt szükség.

Azt hiszem támadhatatlan volna, de valljuk be, hogy nem oldaná meg a járulékbővítés feladatát, ami az előterjesztők feladata, hiszen semmilyen módon nem lehetne kötelezővé tenni, hogy az eddig egy összegben fizetett díj melyik része vonatkozik a munkavégzésre és melyik része vonatkozik a felhasználásra. Ezzel együtt ez egy jogszerű és tiszta megoldás, noha a járulékbővítés célját kétség kívül nem elégíti ki. Lehetséges olyan megoldás is, és ilyen kapcsolódó módosító indítványon is dolgozunk, ami valamilyen százalékos arányt próbál adni arra, hogy az ilyen típusú szerződések után kifizetett díj hány százalékát tekintjük a munkavégzés honorálásának és hány százalékát tekintjük egy jog, kvázi egy tulajdon elidegenítésének.

Erre vonatkozó lehetőségek vagy utalások vannak a törvényben más vonatkozásban, hiszen például az osztalékot bizonyos típusú osztalékjövedelmet ezen túl járulékoltatni kíván a törvény, de mivel ott is felmerülhet, hogy ez milyen arányban munkajövedelem és milyen arányban más, ott is megállapít egy bizonyos fajta megosztást, ott egyfajta adósávhoz kötve. De végül is ez a technika nem idegen jelen pillanatban sem a törvény szellemétől. Világos, hogyha ezt a technikát találjuk meg, akkor is fölmerül a kompenzáció igénye arra a körre nézve, ami mégiscsak járulékoltatandó.

(16.00)

Ugyanakkor kisebb a kompenzációs feladat is, és érzésem szerint hogyha jól határozzuk meg a százalékarányt, és egyben jól határozzuk meg a tevékenységi kört, ahol ez a százalékarány kimondható, akkor nem jelentős az a veszteség, ami az eredeti javaslathoz képest a társadalombiztosítás kasszáit éri.

Világos, hogy sajnos itt is fölmerül az a jogi probléma, amire öngyilkos módon az előbb már utaltam, hogy érdemes azon gondolkodni, hogy meglehet-e tenni, hogy a szerzői jog alá eső tevékenységek közül kiválasztunk egy bizonyos kört, ahol ezt a százalékos megosztást alkalmazzuk. Sajnos elképzelhető, hogy csak az a megoldás jogszerű, hogy akkor a teljes ideeső tevékenységi körre ezt a százalékos megoldást alkalmazzuk.

Ennek van előnye, mert jogszerű, van előnye, mert kevesebb terhet rak az érintett szférára. Van azonban hátránya is, mert azt a százalékos megoszlást és kedvezményt továbbra is alkalmazná azokra a területekre és tevékenységekre is, amelyeket valójában egyikünk sem akar kedvezményezni.

Elnézést kérek jelen lévő képviselőtársaimtól, hogy a konkrét támogató érvek mellett a bennünk lévő kérdőjelekre is fölhívtam a figyelmet, de úgy érzem, hogy a hátralévő néhány napban előterjesztőkkel és képviselőtársaimmal együtt éppen ezekre a kérdőjelekre választ adó, megnyugtató és komplex megoldást kell találnunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)