Kulin Ferenc (Néppárt-MDNP)
DR. KULIN FERENC (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés tervezetének 20. fejezetével, tehát a Közoktatási és Művelődési Minisztériumhoz tartozó intézmények költségvetési tervezetével foglalkozom. Ezen belül is, a közoktatás, illetve a felsőoktatás feltételrendszerét próbálom nagyító alá venni. Azt hiszem, hogy minden oktatáspolitikai kérdésnél, különösen hogyha költségvetési tervvel függ össze, két szempontot kell figyelembe vennünk. Az egyik az, hogy választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy a költségvetés tervezete milyen feltételeket biztosít az iskolákban, a főiskolákon, az egyetemeken folyó oktató-nevelő munka hétköznapjai számára. Vagyis, hogy lehet-e normális körülmények között tanulni és tanítani. Lehet-e egyre nagyobb számú diákot fölvenni az egyetemekre, lehet-e egyre több oktató tanárt részesíteni átképzésben, illetve továbbképzésben?
Ezek a kérdések, ezek a követelmények teljesen függetlenek attól, hogy éppen a rendszerválás folyamatát éljük, és függetlenek attól, hogy maga az oktatás ügye is egy nagyon intenzív reformfolyamat szakaszában van.
A másik kérdés, amire választ kell kapnunk, hogy ez a költségvetési tervezet hogyan illeszkedik abba a koncepcióba, amit részint a közoktatási és felsőoktatási törvények fogalmaznak meg, részint pedig az éppen a közelmúltban napvilágot látott közoktatási stratégia tartalmaz.
Ami az első kérdést illeti, azt hiszem, hogy szomorú megállapításokat kell tennünk. A hétköznapi munka feltételei a számok tükrében bizonyos helyzetekben javulni látszanak. Közelebbről vizsgálva ezeket az adatokat azt kell azonban tapasztalnunk, hogy ezek nem valóságos javuló tendenciák.
Ezen a ponton hadd csatlakozzam ahhoz a vitához, ami néhány perccel ezelőtt kezdett kibontakozni Dobos Krisztina képviselőtársam és Orosz képviselőtársam között. Ők, a felsőoktatási dolgozók jövedelmét érintő kérdésekről vitatkoztak. Dobos Krisztina nagyon találóan és helytállóan állapította meg, hogy a 30 százalék körüli béremelkedés ellenére lényegében nem fog javulni a felsőoktatási dolgozók életszínvonala. Ezzel szemben Orosz képviselőtársam azt állította, hogy nemcsak a bérnövekményt kell figyelembe venni, hanem azt a mintegy 1,6 milliárdnyi összeget is, amelyből különböző pályázatok útján, a felsőoktatás dolgozói részesülhetnek.
Ennek az okoskodásnak az a szépséghibája, hogy a pályázatok útján elnyerhető pénzek éppen a következő évben működő járulékoltatás következtében igen nagy mértékben leapadnak, mire az oktatók zsebébe kerülnek. És hogy milyen mértékben, arra vonatkozólag a ma itt már elhangzott számokra hadd utaljak; ha 45 milliárdnyi elvonásból mindössze 4,5-5 milliárdot kompenzál a Pénzügyminisztérium, és ahhoz hozzájön ez az l,6 milliárd, 6-7 milliárdnyi jön le a 45 milliárdból.
A művészeket, alkotó, szellemi dolgozókat, értelmiségieket és ezen belül a legnagyobb arányban a felsőoktatás dolgozóit, ennek a 40 milliárdos elvonásnak a nagy része érinti. Tehát lényegesen romlani fog a jövő évi költségvetési számok tükrében a felsőoktatási dolgozók életszínvonala.
Nem sokkal rózsásabb a helyzet a középiskolai oktatók, tanárok bérnövekedését illetően sem, hiszen a 20 százalék alatti béremelés a várható infláció alatt marad. Következésképpen itt még csak stagnálásról sem beszélhetünk, hanem további romlásról.
A tanulás és az oktatás mindennapi feltételeinek kérdéskörét érinti a tandíjemelés szándéka is. A Néppárt ezzel a kérdéssel kapcsolatban többször kifejtette már álláspontját. Legutóbb Szabad György képviselőtársam terjesztett elő egy határozati javaslatot, melynek értelmében a parlament arra kellene hogy kötelezze a kormányt, hogy a tervezett tandíjemelést csak nagyon részletesen kidolgozott kompenzációs intézkedések életbe léptetésével egyidejűleg léptesse életbe, mert különben olyan következményei lesznek, amiről itt képviselőtársaim az előbb már szóltak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Néppárt tisztában van azzal, hogy az ország pénzügyi helyzete, a magyar gazdaság állapota nem teszi lehetővé sem az oktatásügy szereplői életkörülményeinek jelentős javulását, sem az oktatásügy gyökeres reformjának nagymértékű finanszírozását.
Ám éppen a szegényes feltételek ismeretében tartjuk elengedhetetlennek a közép- és hosszú távú reformfolyamat tartalmi problémáinak tisztázását. A szerkezeti változások, a módosuló képzésirányok, az új értékelési módszerek elemeinek lehető legharmonikusabb illeszkedését. A végig nem gondolt reformelképzelések, a kiérleletlen, kellően meg nem vitatott ötletek nemcsak azért okoznak kárt, mert fölösleges feszültségeket gerjesztenek az oktatás szereplői között, hanem azért is, mert sok időt, sok erőt és nagyon sok pénzt vonnak el haszontalan célokra.
(Az elnöklést dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés
elnöke veszi át.)
A Néppárt álláspontja szerint a jövő évi előirányzatok és az oktatásügy stratégiai feladatainak kiáltó összehangolatlansága az oktatási költségvetés legfeltűnőbb fogyatékossága. A stratégiai feladatokon nem a még meg nem vitatott közoktatási stratégia szakmai tervezetének célmegjelöléseit értem, hanem azokat a tennivalókat, amelyeket a már érvényben lévő közoktatási törvény jelöl ki.
E tennivalók sokaságát, természetesen, nem lehet fontosságuk szerint rangsorolni. De éppen költségvetési megalapozásuk, nagyság és időrendje szerint, igenis sorrendbe állítandók. Ha tudniillik a törvény kimondja a tankötelezettség korhatárának a 18. életévig való fokozatos kiterjesztését, az évi költségvetéseknek azokkal a feladatokkal kell foglalkozniuk, és azoknak kell prioritást kapniuk, amelyek a demográfiai mutatók hanyatló tendenciája ellenére is, az egyre növekvő létszámok a középiskolai rendszer tanerőigényét veszik figyelembe.
Mit jelent a tartalmában radikálisan megújuló, szerkezetében rendkívül gyors ütemben átrendeződő és mennyiségileg is jelentősen kibővülő középiskolai oktatás tanerőigénye? Mindenekelőtt a tanárképzés minőségének, illetve a tanárok át- és továbbképzésének prioritását. Hiába van nap, ha előbb kell elvei szerint oktatni, mint ahogy a tanárokat kiképeznék azok alkalmazására. Hiába beszélünk a felsőfokú oktatási intézmények kívánatos integrációjáról, amíg az egységes tanárképzés "homályos" koncepciója részint rosszemlékű ideológiai törekvéseket idéz, részint a pénzügyi racionalitással próbálja igazolni magát.
(12.00)
A Néppárt azt tartja a kormányzat oktatáspolitikai reformtörekvéseiben a legproblematikusabbnak, hogy az iskolai oktatás reformját nem alapozta meg a tanárképzés reformjával; az aktív tanárok át-, illetve továbbképzéséhez pedig sem elég időt, sem elég pénzt, sem megfelelő szervezeti keretet nem biztosított sem korábban, sem az 1997. évi költségvetési tervezetben.
Ez a mulasztás nem pusztán a reformtörekvések hatásfokát gyengíti, hanem a tanügyi rendszerváltás lényegét homályosítja el. Felkészült, a feladatot nemcsak fegyelmezetten végrehajtó, hanem annak szellemét megértő és azzal azonosuló pedagógusok nélkül ugyanis az intézmények és a tanárok önállósága üres frázis, írott malaszt marad, következésképpen itt nemcsak az oktatásügy érdeke, hanem a demokrácia elve is sérül.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy költségvetési törvényjavaslat általános vitájának szűkre szabott időkeretében sem arra nincs mód, hogy adatok sorával bizonyítsuk az előterjesztés ellentmondásait, sem arra, hogy alaposan érveljünk saját álláspontunk mellett. Mégis megkísérlem két adat összehasonlításával érzékeltetni, milyen szemlélet alapján bíráljuk a kormány oktatási költségtervezetét.
A "közoktatási feladatok és szakmai programok" címszó alatt 1064 millió forint előirányzat szerepel, a doktorandus hallgatók ösztöndíjára pedig mindössze 10 milliót szánna a kormány. Nem azt vonjuk kétségbe, hogy 1064 millióért hasznos szakmai programok készülhetnek, hanem azt, hogy ennyivel fontosabb lenne a szerepe a központilag íratott úgynevezett "szakmai anyagok"-nak, mint a tudós tanár típusának, annak a pedagógus tanártípusnak tehát, amelyik nélkül soha nem fog saját lábára állni az önálló magyar iskola. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok oldalán.)