Lannert Judit Orsolya
LANNERT JUDIT ORSOLYA oktatási és gyermekügyi miniszter: Azt is tudok, ha kell! (Derültség a Mi Hazánk padsoraiból. ‑ Novák Előd: Van egy megafon…)
Tehát Tisztelt Házelnök Asszony! Képviselők és Dúró Dóra Képviselő! Lehet egy kis probléma lett a szövegértéssel, mert én soha nem mondtam, hogy megszüntetném a mindennapos testnevelést. Föl is olvasnám, hogy mi hangzott el a miniszteri meghallgatáson: „A tanulói és tanári munkaterhek csökkentése érdekében az alsó tagozaton a rugalmas tanulásszervezés is megengedhetővé válik. Kezdeményezzük az iskolai házirendek gyermekközpontúvá tételét, illetve a testnevelés megszervezési jogának iskolai hatáskörbe történő átadását.” Ez tehát korántsem jelenti a mindennapos testnevelés megszüntetését, de a jelenlegi formájának az átgondolását igen.
Másrészt itt van, én is megnéztem a NETFIT-adatokat (Iratai között lapozgat.), és nem azok vannak, amiket ön mondott. (Derültség a TISZA padsoraiból.) Amióta bevezették ezt az öt kötelező testnevelésórát, azóta folyamatosan csökken az egészségzónában lévők aránya, illetve nő a túlsúly aránya. Egy adat: a 14 éves fiúknál ez 73 százalék; az egészségzónában lévők aránya 71 százalékra csökkent ’22-re és utána még 69 százalékra romlott, és a túlsúlyosak aránya 9-ről 11-re, aztán 13 százalékra nőtt. Én azt gondolom, hogy azért kell átgondolni és nem megszüntetni ezt az öt testnevelésórát, mert a mindennapos testnevelés bevezetésekor nem mindenhol voltak adottak a szükséges feltételek. Erőforrások, megfelelő terek és szervezési lehetőségek nélkül a kötelező óraszám önmagában nem hoz jó változást, sőt a tanárok és a diákok számára is terhessé válhat.
Dúró Dóra is idézi, hogy a Magyar Diáksport Szövetség elemzései azt mutatják, miszerint a fittségi állapot a hátrányosabb helyzetű tanulók körében a legkedvezőtlenebb, és minél jobb az iskolai fittségi index, annál jobban teljesítenek a kognitív felméréseken az iskola tanulói.
(16.00)
Ez utóbbi összefüggést nem vitatjuk, de az elmúlt tíz év tapasztalata szerint az óraszám növelése önmagában nem garantál minőségi mozgást vagy erősebb sportolási kedvet. Ráadásul, ahogy az ebben az idézetben ott van, a gyakorlati megvalósításban nagyok az egyenlőtlenségek, sok iskola kényszermegoldásokkal él, udvaron, folyosón, parkban, közeli sportpályán vagy akár osztályteremben tartanak mozgásos foglalkozásokat, gyakran átöltözési lehetőség nélkül. Ezek lehetnek kreatív megoldások, de minőségük erősen függ az iskola adottságaitól, az időjárástól és a pedagógusok terheltségétől. Felső tagozatban és középiskolában különösen nehéz az órarendi elhelyezés, ezért sok helyen három plusz kettes rendszerben szervezik a testnevelést. Ez azt jelenti, hogy délután is van testnevelésóra, és ez gyakran pont elveszi az időt az egyéb egyesületi vagy sportköri tevékenységektől.
A középiskolások szerint a rendszer egyik fő hibája, hogy nem kezeli elég rugalmasan az iskolán kívüli, sportklubokban vagy egyesületekben végzett rendszeres sportolást. A kiváltás többnyire versenyzői státuszhoz kötött, miközben sok diák nem versenyszerűen, mégis rendszeresen sportol. Így a kötelező, sokszor rossz körülmények között tartott iskolai órák akár meg is szakíthatják a korábbi sportegyesületi aktivitást ‑ erre van is adat, a KSH szerint csökkent az egyesületi tagság a fiatalok körében ‑, vagyis a szabályozás a sportolási kedv növelése helyett csökkentheti azt.
Az OGYM 2026. május 22-ei ifjúsági tanácskozásán, és ezt Toroczkai frakcióvezető úrnak mondom, nemcsak az Amnesty International volt ott, hanem tíz diákszervezet 22 tagja volt ott, velük beszélgettünk, és ők is elmondták, hogy elégedetlenek a sportolás jelenlegi szervezésével, és több beleszólást szeretnének az iskolai sportlehetőségekbe. Ahogy az egyikük fogalmazott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), a sport lényege nem a versenyzés, hanem a mozgás szeretete.