Bilisics Zita (TISZA)
DR. BILISICS ZITA (TISZA): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A mai napot egy megemlékezéssel kezdtük, egy nem tervezettel; az enyém tervezett volt.
500 évvel ezelőtt, 1526. augusztus 29-én Mohácsnál csatát vesztettünk, de van egy mondat, amelyet egy kortárs történésztől, C. Tóth Norberttől hallottam, amely szerintem mindent megváltoztat abban, ahogy Mohácsra nézünk: a vesztes csatákat is meg kell vívni valakinek. Én erről szeretnék beszélni.
Mohácsot évszázadokon át úgy tanultuk, mint a magyar történelem egyik legnagyobb vereségét. A mohácsi vész szinte eggyé vált a nemzeti katasztrófa gondolatával. 500 év távlatából azonban már nemcsak azt kellene megkérdeznünk, hogy miért veszítettünk, mi vezetett oda, hanem azt is, hogy kik voltak ott, kik álltak ott a csatamezőn, amikor már lehetett tudni, hogy az erőviszonyok nem nekünk kedveznek. Az Oszmán Birodalom közel tízévi hadászati szünet után elképesztő katonai erővel támadt Magyarországra 1526-ban. Több mint háromszoros volt a túlerő, számítások szerint 81 ezres hadsereg a mi körülbelül 14 ezer fős hadseregünkkel szemben. Rettentő nagy erőforrásokkal rendelkezett, míg a magyar oldalon egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező ország állt. És mégis összegyűlt a sereg. Kockára tették a vagyonukat a nemesek, a parasztok, mezővárosi emberek az aratás után elindultak megvédeni a hazát. De nem voltak elegen. Nem rendelkeztek az oszmánokéhoz hasonló, mérhető nagy erőforrásokkal. De ott voltak, megvívták azt a csatát, amit a történelem rájuk mért.
Én azt szeretném kérni, mivel tényleg a mai nap az évfordulója, ha az 500. évfordulón már nemcsak a vereséget látnánk, hanem látnánk azokat az embereket, akik ott voltak, látnánk azokat a hősöket, akik megpróbálták megvédeni a hazánkat. A történelemtudomány az elmúlt időszakban, körülbelül két évben rettentő sokat fejlődött ebben a témában. Ebben különleges érdeme van annak a fiatal történész- és kutatógenerációnak, akik rettentő sokat dolgoztak azért, hogy közelebb kerüljünk a történelmi valósághoz. Levéltári forrásokat tártak fel, magyar, európai és oszmán dokumentumokat kutattak, újraolvasták a régi forrásokat, vizsgálták a katonai, pénzügyi viszonyokat, és a történeti földrajzot is vizsgálták. Régi térképeket vetettek össze, és mintegy 25 négyzetkilométert teljes mértékben feltártak a mohácsi csatamezőn.
(15.40)
De még fontosabb, hogy a Mohácsról szóló tudásunk kilépett a levéltárak és homályos folyóiratok világából, beszélgetések, podcastok, előadások és konferenciák révén eljutottak az emberekhez. Tegnap este ránéztem, ezeknek a podcastoknak negyvenezres megtekintettsége van a YouTube-on, tehát az egyszerű, a nem történész társadalmat is érdekli az a kutatási anyag, ami mögöttünk áll. Ez óriási dolog, mert egy nemzet történelme nem attól él, hogy megtalálható egy könyvtár polcán, hanem attól él, hogy az emberek tudnak róla, értik, és magukénak érzik.
Külön szeretnék köszönetet mondani a Janus Pannonius Múzeumnak és a Szegedi Tudományegyetem antropológus kutatóinak is. Ötből két tömegsírt feltártak, és ezekkel nagyon különleges dolog történt. Az addig csak megsaccolt számokban létező halottak egyszerre emberré váltak, a csontokból életkorokat, származási helyeket ismertünk meg, az antropológiai vizsgálatok és a digitális arcrekonstrukciók pedig már közelebb hozzák ezeket az embereket. Ezek az emberek 500 évig névtelenül feküdtek a földben, most pedig lassan arcuk lesz, történetük, és több mint 800-nak már van neve, mert a leletekből, a levéltári leletekből már több mint 800 ember nevét ismerjük.
A mi évszázadunk, a mi generációnk csak a szemének hisz, és utána az eszének. Éppen ezért nagyon fontos, hogy két film is készült erről az időszakról, Mohácsról. Különösen megrendítő és izgalmas az a munka, amelyben a szegedi kutatók arcrekonstrukció segítségével megpróbálják újra elénk állítani a mohácsi csata résztvevőit. Ennek a filmnek ma lesz a bemutatója. Ha megnézzük, akkor azok az arcok fognak ránk tekinteni, akik ott voltak a csatamezőn. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
A Rubicon hasonló feldolgozást készített: több mint egyórás mozifilm kerül holnap bemutatásra a mohácsi évfordulón, ahol a csata zaját, hangjait dokumentáris jelleggel, de mégis filmként tekinthetjük végig. (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) Most már nem úgy fogunk rájuk nézni, mint egy érettségi tételre, hanem konkrét emberekre. Lássuk a hibáinkat, lássuk azokat a politikai, pénzügyi gyengeségeket és erőviszonyokat, amelyek odavezettek, de lássuk azokat az embereket is, akik odaálltak mindezek ellenére, mert a vereség nem törli el az ő bátorságukat!
Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer szeretnék köszönetet mondani azoknak a kutatóknak, civileknek, amatőr régészeknek, muzeológusoknak, akik az utóbbi két év kutatásával a múlt morzsáiból egy új valóságot állítottak össze Mohácsról. (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) Ez a Mohács 500 program nem pusztán egy emlékév, nekünk ennek a történelmi korszaknak az újjáélését, újraértékelését fogja jelenteni.
Kívánom azt, hogy nézzék meg ezt a filmet, és nézzenek sokkal keményebb, erősebb gerinccel arra a történetre, ami Mohácson történt! Holnap szeretettel várunk mindenkit az ünnepségre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)