Muhari Gergely (TISZA)
MUHARI GERGELY (TISZA): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselői munkám során kiemelt figyelemmel követem a szociális intézkedéseket. Nem véletlen ez, hiszen hosszú évekig dolgoztam szociális munkásként a családsegítés és a gyermekvédelem területén is. Én nem könyvekből, táblázatokból vagy minisztériumi jelentésekből ismerem a szociális területet, nekem az ott dolgozók nem csak sorokat jelentenek egy statisztikában. Tudom, hogy ők azok, akik elhivatottságukkal működésben tartják az ellátórendszert; ők ápolják sokunk idős rokonait, ők fogják meg a kezét azoknak a gyerekeknek, akiket a szüleik talán már elengedtek. Ha kell, saját költségen juttatnak el egy bántalmazott kismamát az anyaotthonba. Ha kell, maguk adják össze egy családnak a gyerekruhára valót vagy vesznek ételt egy éhes gyereknek. Én ilyen emberekkel dolgoztam együtt; olyan emberekkel, akik sokszor maguk is anyagi problémákkal küszködnek, de az empátia és a szeretet nem engedi meg, hogy elfordítsák a fejüket, ezért segítenek, amíg csak tudnak.
Hatalmas felelősség nyugszik a vállukon, ennek ellenére évek óta nem kapják meg sem anyagilag, sem erkölcsileg azt a megbecsülést, ami ezt a munkát megilletné. Az alulfinanszírozottság miatt egyre kevesebb emberre egyre több feladat hárul. Miközben az országban sorra épültek a stadionok, újultak meg közpénzből a magántulajdonba vándorolt kastélyok, folytak el százmilliárdok sikerpropagandára, a szociális ellátórendszer gyakorlatilag szétesett: omladozó épületek, nyolcvanas éveket idéző infrastruktúra és elgyötört dolgozók; dolgozók, akiknek anyagi megbecsülés helyett sokszor megfélemlítés, szabad munkavégzés helyett állandó számonkérés és vegzálás jutott. Mindezt egy olyan rendszerben, ahol egy villanykörte kicserélése többhetes adminisztrációs vesszőfutást jelent, ahol a statisztika fontosabb, mint az ember a számok mögött.
És mégis mennek tovább hivatástudatból, lelkiismeretből, mert tudják, ha ők nem mennek, valaki segítség nélkül marad; ha ők nem segítenek, egy gyerek ma is éhesen fekszik le; ha ők nem veszik fel éjszaka az ügyeleti telefont, egy magányos, idős emberhez nem fog kiérkezni a segítség. Csakhogy egy rendszer nem működhet úgy, hogy a dolgozók hivatástudata pótolja azt, amit az államnak kellene biztosítania.
A TISZA, ígéretéhez hűen azoknak segít, akiknek a legnagyobb szükségük van erre: megdupláztuk a szociális tüzelőanyag-program keretét, 10 milliárd forintra emelve azt, 27 százalékról 5 százalékra csökkentjük a tűzifa áfáját, áfamentessé tesszük a vényköteles gyógyszereket, 28 500 forintról 120 ezer forintra emeljük az öregségi nyugdíj legkisebb összegét, 10 százalékkal megemeljük a megváltozott munkaképességűek ellátását, a 65 év feletti érintetteknél pedig az ellátás minimuma 120 ezer forintra nő.
De nem elég csak a szociálisan rászoruló honfitársainkat segíteni, az ágazatban dolgozók hangját is meg kell hogy halljuk. Éppen ezért a TISZA-kormány vállalta a szociális és gyermekvédelmi dolgozók bérrendezését: az intézkedés két lépcsőben, október közepén és 2027 januárjában fog megvalósulni. De béremelésre számíthatnak a nevelést és oktatást közvetlenül segítő dolgozók is, akik az oktatás mindennapi működését biztosítják. Ez a jelentős emelés nem egyszerűen több pénzt jelent a dolgozóknak, hanem arra ad választ, hogyan tartsuk meg a szakembereket, hogyan tegyük vonzóbbá ezt a pályát. És hogyan mondjunk valóban köszönetet az ott dolgozók munkájáért. Megbecsüléssel, odafigyeléssel, elismeréssel. Köszönjük a munkátokat!
Végül egy személyesebb gondolat. A TISZA-kormány már az első tanévkezdésnél 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást biztosított mintegy 400 ezer rászoruló gyermek részére. Múlt héten egy szociális intézmény vezetőjével volt szerencsém beszélgetni, és érdeklődtem, ő hogyan értékeli az iskolakezdési támogatást, jól tettük‑e, hogy célzottan juttattunk pénzt ezeknek a rászoruló családoknak. Egy történettel válaszolt. Minden évben iskolatáskákat és tanszereket gyűjtenek egy olyan iskolának, ahová hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Ebben az évben is felkereste őket, és megkérdezte, hogy hány iskolatáskára van szükségük, és a válasz az volt, hogy idén egyre sem, idén minden gyerek úgy kezdte a tanévet, hogy volt saját iskolatáskája. Ilyen az, amikor a segítség valóban célba ér, oda, ahol arra a legnagyobb szükség van. Köszönöm, hogy meghallgattak. ( Taps a kormánypárt soraiban.)