Apáti István (Mi Hazánk)

2026. szeptember 8.

DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt szeretném megtudni a kormány jelen lévő tagjaitól, hogy kik azok, akik állandóan visszaviszik Nyugatra az éppen hazahozott uniós forrásokat, ugyanis önök legalább ötvenszer bejelentették, hogy hazahozták ezeket a forrásokat, hetente bejelentik, van, amikor hetente többször bejelentik. Ezek szerint akkor folyamatosan visszaviszik ezeket, ha önöknek mindig újra és újra haza kell hozni.

De félretéve ezt a félig-meddig tréfát, ez a történet a nem túl távoli jövőben fog játszódni, ugyanis az lesz a nóta vége, hiszen a 16,4 milliárd eurónak a döntő többsége azzal a lendülettel, ahogy Nyugatról ide hozzánk beérkezik, vissza fog vándorolni nyugat-európai cégek zsebeibe, szélerőművek… Erre nem kaptam egyébként választ a pénzügyminiszter úrtól még, a vezérszónoki felszólalási kör után egy árva szót nem mondott erről a pénzügyminiszter úr, mint ahogy a szén-dioxid-kvótával kapcsolatos visszafizetésekre sem. Úgyhogy kénytelen leszek erre visszatérni, hogy felszínen tudjuk tartani ezeket a témaköröket.

Tehát kérdezném azt akár Vitézy miniszter úrtól is, hogy hány százalékban jelennek meg magyar cégek a HÉV-szerelvények vásárlásánál, a vasútfejlesztés különböző területein, ebből milyen formában és milyen mértékben fog gazdagodni Magyarország, vagy átengedik ezt nyugat-európai cégeknek. Szerintem, szerintünk ez lesz ennek a nótának a nagyon szomorú vége.

És mi a helyzet a talán 300 milliárd forintos szén-dioxid-kvótával összefüggő visszafizetésekkel? Ha nem stimmel az összeg, akkor javítsanak ki! Mennyit kapott ebből vissza a MOL? Mennyi került Bige László cégeihez, aki az önök egyik kampányfőszponzora, -főtámogatója volt? Mert azért így sokkal árnyaltabb a kép. Mennyit takarítottak önök meg különböző jogcímeken, sokszor beruházásokat lehúzva? Úgy könnyű megtakarítani, hogy valamit nem csinálok meg. Ezt lehet mondani persze megtakarításnak is, kicsit sántít, kicsit biccent, de leginkább káros a magyar gazdaságra.

Főleg akkor, ha azokról az útépítésekről meg építőipari beruházásokról van szó, amelyeket Vitézy miniszter úr valamilyen rejtélyes oknál fogva nem nagyon preferál, nem nagyon kedvel, pedig ezeket képesek akár közepes méretű magyar vállalkozások is megépíteni. Egyáltalán nem a nagy NER-es cégekre gondolok, olyan közepes vállalkozásokra, amelyek magyar munkahelyeket tartanak fenn, minden egyes adójogcímen Magyarországra fizetnek adót, és nem olyan nagy nyugat-európai cápákra, amelyek kihasználva azt, hogy újra liberális kormánya van Magyarországnak, majd megszerzik azokat a pénzeket, amelyeket a magyarok kötelezettségvállalása árán egy nagyon rövid időre sikerült hazahozni, aztán azokat vissza is viszik az előbb elmondottak szerint Nyugat-Európába.

Hiába nem tetszik önöknek, tisztelt kormánypárti képviselők, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, ami az üzemanyagárakkal összefüggésben történt, pontosabban, ami nem történt. Lassan 2 euróba kerül egyetlen liter gázolaj. Elmondta itt a pénzügyminiszter úr, hogy a gazdák a jövedékiadó-tartalom 90 százalékát visszakapják. Ez így, ebben a formában nem igaz, hogy nagy klasszikusokat idézzek… (Karsai-Juhász Katalin a teremből való távozás közben megbotlik, és néhány képviselő a segítségére siet.) Hoppá! Mi történt? ( Karsai-Juhász Katalin: Ilyen nagy hatással volt rám! ‑ Általános derültség.) Elnézést! Már azt hittem, hogy… Hát, még ilyet nem éltem meg, úgyhogy most már ezen is túlvagyunk. ( Taps.) De nem igazán tervezem, hogy hölgyeket így vegyek le a lábukról, ha ez így lenne, az nem lenne szép tőlem. ( Derültség.) Úgyhogy örülök annak, hogy nincs nagyobb baj.

Üzemanyagárak, itt tartottunk. Ha tetszik, ha nem, 2 euróhoz közelít, ez nagyjából akörül van, mint az 1729 köbméter földgázkvóta fölötti minden egyes köbméternyi gáz. Ha oda mondok egy kritikát, akkor mondjak ide a régi vagy a volt kormánypárti képviselők irányába is: mi indokolja ezt? Leginkább az indokolja, hogy kezdünk átállni a Brent típusú kőolajra.

A MOL egyre nagyobb mennyiségben ‑ kitől mástól vajon? ‑ a magyar Jockey Ewing egykori munkáltatójától, a Shelltől veszi ezt az olajat. Ez 20-30 százaléknyi áremelkedést fog generálni a 600 forint körüli üzemanyagárakhoz képest, és persze önök kellő ravaszsággal, de mondhatnám azt, hogy egyes miniszterek részéről kellő alattomossággal nem azt a megoldást választották, hogy ezt egyszerre, gyorsan, hirtelen a magyar társadalomra rárobbantják, hanem fokozatosan ráedzik, hozzászoktatják az embereket ezekhez az árakhoz úgy, hogy hetente kétszer vagy háromszor 5, 8, helyenként 10 forinttal emelik meg a benzin, de főleg a gázolaj literenkénti árát.

Ez is a brüsszelita elvárások egyike, amelyeket az irányunkba támasztottak, annak a 130 oldalas vállalásnak az egyike, amelyre Magyar Péter miniszterelnök úr az állandó személyeskedései és rosszmájú, rosszindulatú támadásai közepette mindig elfelejt válaszolni, úgy tesz, mintha semmi nem történne. Szép lassan előkerül a feketeleves, és az a helyzet, hogy ennek nem a kormány tagjai fogják meginni a levét, ezt a feketelevest nem a parlamenti képviselők fogják majd rossz szájízzel elfogyasztani, hanem a magyar autóstársadalom, a magyar természetes személyek, a magyar vállalkozások és a magyar gazdák.

De hiába kapják vissza a jövedéki adó 70 vagy 90 százalékát meghatározott felső határig, hiszen ez a föld művelési ágához kötött módon, hektár/liter mértékegységben van kifejezve, tehát nem azt jelenti, hogy mindegyik gazda felső korlát nélkül visszakapja az üzemanyag jövedékiadó-tartalmát. A pénzügyminiszter úr most sem mondta végig a mondatot. A gyanútlan hallgató mit gondolhatott? Hogy a gazda akár már a következő hónapban vagy haladéktalanul, azonnal visszakapja azt a jövedékiadó-tartalmat. Nem! A tárgyévet követő év májusában kapja vissza, ilyen értelemben megelőlegezi ezt a költségvetésnek.

És milyen gazdatársadalomról beszélünk? Én elismerem korrekt módon, hogy erősen elfogult vagyok pozitív előjellel a gazdatársadalom iránt, de tekintettel arra, hogy a minisztereik döntő többsége nem vidéki illetőségű, és sajnos nagy távolságban helyezkedik a mezőgazdaságtól, amelynek a GDP-ben való részvétele egyre zsugorodik, ez 36 év közös bűne, hogy ez így van. Bár mindig azt kell figyelembe venni, hogy vajon mit számolunk bele a mezőgazdasághoz kötődő GDP-be. Ha beleszámoljuk a hozzá tartozó nyersanyagokat, a permetszereket, a műtrágyát, a kapcsolódó munkabér jellegű kiadásokat, az esetlegesen még létező fejlesztésekhez kapcsolódó eszköz- és anyagvásárlásokat és a kereskedelmet, akkor ez jóval több, mint 4 vagy 5 százalék.

(16.50)

De nemzetbiztonsági alapkérdés, hiszen élelmiszert termelnek meg azok a magyar gazdák, akiknek még van élet- és munkakedvük ahhoz, hogy újra és újra kimenjenek a földekre; és itt nemcsak az időjárási katasztrófahelyzetről beszélünk, hanem a teljesen impotens agrárpolitikáról. Ott tartunk, tisztelt képviselőtársaim, éppen itt a vita közben írt rám egy tejesgazda a Kiskunságból, 70 forintért vásárolják meg tőle azt a tejet, amit a Romániának nevezett államalakulat területén 180 forintért ad el a kereskedő. Tőlünk, szatmári gazdáktól, szatmári gazdáktól, illetőleg ‑ nem akarok túlozni ‑ azoktól, akik életvitelszerűen gazdálkodással foglalkoznak, 100 és 120 forint körüli áron vásárolják fel az első osztályú étkezési almát. 100 és 120 forint között! Nézzék majd meg, hogy a különböző multiáruházláncok polcain milyen kilogrammonkénti árakkal találkoznak. Önköltségen, vagy leginkább önköltség alatt vásárolnak fel a gazdáktól. Nem lesz, aki termeljen. Gyakorlatilag a mezőgazdaság összeomlás előtti állapotban van.

Tekintettel arra, hogy az építőipar is összecsuklik ‑ ezt most Vitézy miniszter úrnak mondom ‑, összecsuklás körüli állapotban van ‑ tőlem sokkal okosabbak mondják ezt, akik benne vannak az építőipar mindennapjaiban ‑, hiszen a magánmegrendelések nem fogják tudni a legtöbb építőipari vállalkozást életben tartani, a vasútfejlesztések nem magyar hasznot fognak termelni ilyenformán, a vidék közbiztonsága is ‑ a vezérszónoki felszólalásomban elmondottaknak megfelelően ‑ óriási romlás elé néz, hiszen az építőiparban megnövekvő munkanélküliség, a munkanélküliek a vidéki kistelepülésekre hazamennek, az előbb elmondottak miatt nem nagyon lesznek már gazdák sem, akik munkát adjanak nekik. Minél kisebb egy település, annál inkább az önkormányzat meg az ott maradt néhány gazdálkodó a legfőbb munkáltató. Ha ezek a gazdák nem termelnek, mert egész egyszerűen csődbe mentek, vagy a gyermekeik jogosan, sajnos jogos felháborodás miatt nem veszik át a gazdálkodást, mert a generációváltásnak nincs értelme, mert küszködni lehet a mezőgazdaságban, de tisztességesen megélni belőle nem, akkor ugyanaz lesz a nóta vége, hogy megszűnik a legtöbb vidéki munkahely, elszabadul a bűnözés, és majd az a néhány rendőr fogja megállítani, aki még nem szerel le, azért, mert az ágazati béremelés ott is elmaradt?

Nem kell megsértődni. Önök nagyon-nagyon bőkezűen tudják osztogatni a kritikát jogosan is meg jogtalanul is. Hát, akkor el kell viselni, akkor, amikor kapják a kritikát, azt is el kell viselni. Önök, és nem feltétlenül az itt élők, de az önök vezetői a felelősek azért, hogy végighazudták a kétéves kampányt. Mi tudtuk, hogy egy szó sem igaz abból, hogy egyszerre lehet adót csökkenteni meg munkahelyeket teremteni, meg béreket növelni. Erre Kuvait meg Svájc sem lenne képes! De sajnos 15-20 évenként van olyan társadalom-lélektani helyzet, amikor a magyar választópolgárokkal ezt meg lehet kajáztatni, amikor a magyar választópolgárok ezt elhiszik, annyira áhítják a változást. Kapnak változást, ezek a változások elkezdődtek, döntő többségük nem olyan lesz, mint amilyenről álmodtak, de kapaszkodjanak meg, általában nem is olyan lesz, amit mondjuk, önök elképzeltek, amikor politikára adták a fejüket.

Az ágazati béremelések kapcsán legalább 20-25 százalékos azonnali béremelések hangzottak el. Ne macskázzunk, ne beszéljünk mellé! Az első száz napra ígérték a legtöbb béremelést. Vagy azonnal vagy haladéktalan, vagy már az első száz napban megemeljük a szociális ágazatban dolgozók bérét, a pedagógusok bérét, a kulturális ágazatban dolgozók bérét, a rendőrségnek meg a honvédségnek, ha jól emlékszem, 25 százaléktól magasabb bérfejlesztéseket is ígértek. Ebből semmi nem lesz, és attól tartok, hogy 2027. január elseje után sem lesz. De nem fogják sokáig tűrni ezt a felhergelt, felheccelt belügyi, rendvédelmi, honvédségi és más ágazatokban dolgozók. Joggal kérik önöktől ezt számon. Ha önök fedezetlen ígéreteket tettek, akkor mennyivel különbek, mint a volt pénzügyi vezetés?

Az igaz, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter volt ‑ akkor most egy másik irányú kritikát is hadd mondjak a korrektség és a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében ‑, Nagy Márton volt szerintem a Fidesz történetének a legrosszabb igazolása. Egy jó szakvezetés alatt szerintem a kispadra nem lehetett volna leültetni, teljesen alkalmatlan volt a miniszter úr. Az önálló Pénzügyminisztérium is megszűnt az utolsó időszakban, ami ellen mi tiltakoztunk, de hatan nem tudtunk leszavazni 135-öt, akárhogy is kérik ezt rajtunk számon.

És még egy, az egyik legfontosabb, az egészségügyi ágazat. Azt mondták, hogy az első száz napban 500 milliárd forint többletforrás fog megjelenni az egészségügyben. Ehhez képest azt látjuk, hogy az ország egyik legszegényebb térségében, Mátészalkán kezdik azt a kórházleépítést, azt az egészségügyi ellátóhely-csökkentést, amelyről Dúró Dóra frakciótársam itt kora délelőtt röviden már beszélt. A mátészalkai szülészeti és nőgyógyászati osztállyal kezdik, és mindig, mindig azt csinálják, hogy először szüneteltetik, majd más osztályokat is szüneteltetnek, majd ezeket bezárják, és szép lassan az egész intézményt majd felszámolják. A legkeletibb egészségügyi intézményben elkezdték, feltételezem, hogy hamarosan ezek a tünetek megjelennek majd a nyugati határon is.

Amikor én Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter úrtól megkérdeztem, hogy hol a költségvetési fedezet arra az 500 milliárd forint többletforrásra, aminek most legalább ebben a költségvetésben legalább részben meg kellene jelennie, akkor ő előadott itt egy nagyívű ‑ egyébként kiváló szónoki képességű ‑ csapatépítő tréninget, amit önök felállva, hosszan tartó, ütemes vastapssal jutalmaztak. A miniszter úr kellő dörzsöltséggel egyetlenegy célt tartott szem előtt, hogy kibekkelje a beszédidőt, és persze összeveszett a fideszesekkel ‑ jó szokásához vagy rossz szokásához híven ‑, így nekem nem kellett válaszolni. Azóta sem mondott erről senki semmit, hogy hol az 500 milliárd vagy annak az időarányos része.

Segítek önnek, önöknek, sehol. Ez is egy mese volt, egy kampányhazugság, egy pusztába kiáltott szó és egy ígéret, ugyanúgy, mint a debreceni akkumulátorgyárak szigorúbb felülvizsgálata. Ebből sem lett semmi, de ezzel kapcsolatban is lenne kérdésem. Milyen fejlesztéseket terveznek még finanszírozni akár magyar költségvetési pénzekből? ( Tárkányi Zsolt felmutat egy iratköteget.) Tegnap nem volt ott, képviselő úr, tegnap önt sem láttam ott, Tárkányi képviselő úr, Tompa Enikőt sem láttam ott, Papp Lászlót sem láttam ott, senkit nem láttam ott a közmeghallgatáson, egyedül én voltam ott a parlamenti képviselők közül. Botrányos volt az egész. Botrányos volt az egész, tisztelt képviselő úr! ( Tárkányi Zsolt, ismételten felmutatva egy iratköteget: Most fogunk róla szavazni.) A szakhatóság egyik vezetője olyan vérlázító, vérforraló, flegma arccal ült ott, hogy a kilencvenes években egy középszintű szabolcsi szórakozóhelyen nagyon rosszul járt volna olyan ábrázattal, ahogy ott az egyik szakmai vezető ült. ( Tárkányi Zsolt: Itt van a törvényjavaslat, meg kellene szavazni!) A koreaiak hátul ültek, biztonságos távolságból szemlélték a tömeget. Államtitkár úr, legyen kedves, nekem ne flegmázzon, tehát ne flegmázzon! Önök ígérték meg. Önök ígérték meg, hogy szigorúbb lesz a felügyelet, és az önök szavazói, mert többségében az önök szavazói voltak jelen, akikkel nekem kellett beszélgetnem, jogosan háborodtak fel, hogy a kampányígéretekből semmi nem lett. De nyilván, gondolom, majd fog válaszolni. ( Tárkányi Zsolt: Meg kellene szavazni! ‑ Zsigó Róbert: Az előbb mondta az elnök, hogy nem lehet közbeszólni.)

Úgyhogy én meg arra várnék egyébként válaszokat, hogy esetleg még tovább támogatják‑e ‑ a Fidesz legrosszabb szokásait továbbörökítve ‑ az akkumulátorgyárakat, vagy legalább akkor erre tényleg nem adnak pénzt, mert az lenne a minimum, hogy ezt tovább ne pénzeljük. De ezekre a fennálló kérdésekre, a szén-dioxid-kvóta 300 milliárdjára pedig külön választ várnék. Ha tévedek, vagy kiigazítanak, én annak örülök, szeretnék ebben a kérdésben tűpontosan látni. Köszönöm szépen. ( Szabadi István tapsol.)