Vitézy Dávid László

2026. szeptember 8.

VITÉZY DÁVID LÁSZLÓ közlekedési és beruházási miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! 156 évvel ezelőtt, 1870-ben az Országgyűlés döntött arról, hogy létrehozza a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, amely Budapest fejlesztésének talán legfontosabb intézménye volt ‑ ami akkor még nem is volt Budapest ‑, de ahogy később, 50-60 évvel később visszaemlékeztek, gyakorlatilag mindenki úgy emlékezett, hogy Budapest de facto az FKT 1870-es létrejöttével született meg, még ha egyébként aztán közjogilag 1873-ban is történt ez meg, egy kicsit később.

Valójában, ha visszagondolunk ezekre az időkre, Budapestnek tényleg egy virágkorát élte meg ekkor egész Magyarország és persze benne mindenki, aki itt lakott. Ekkor készült el rengeteg olyan közberuházás, amelyek mind a mai napig meghatározzák a város teljes látképét: a Nagykörút mai formájának létrehozása, az Andrássy út megépítése, az eklektikus budapesti városszövet létrehozása, a rakpartok rendezése és a Duna-partok rendezése, a Szabadság híd, az Erzsébet híd és a Margit híd megépítése, a földalatti létrejötte, egyáltalán a pesti szabályozás létrejötte. Tehát egy részletes szabályozási terv alapján zajlik a városfejlesztés egy átgondolt utcahálózattal, tömbméretekkel. Ez az a Budapest, amely miatt a turisták a világ minden részéről özönlenek ma ebbe a városba, és ez az a Budapest, amelyet szerintem az ország minden tájáról mindenki jól ismer és szeret, és ez az a történeti Budapest, amelyet mindennap megélünk.

Persze valójában ez a ház, amelyben ülünk, ez is ennek a nagy fejlesztésnek és Budapest növekedésének eredményeként jött létre, hiszen 1870-ben még nem itt fogadták el ezt a törvényt. Az Országgyűlés, illetve a Parlament épületének létrejötte is ennek a virágkornak az egyik eredménye, ahol most itt, 156 évvel később vitatkozhatunk arról, hogy újra létrehozzuk ezt a testületet, és ismét törvényi rangra emeljük ezt a testületet, a mai nevén már Fővárosi Közfejlesztések Tanácsaként. Arra tesz a kormány javaslatot ma ebben a törvényjavaslatban az Országgyűlésnek, hogy újra hozzuk létre azt az együttműködési fórumot, ahol képes egymással a kormány és Budapest együttműködni abban, hogy Budapest és nemcsak Budapest, hanem a budapesti térség fejlesztése véghezvihető legyen.

Ennek a mai ülésnek a kezdetén a miniszterelnök úr arról beszélt az expozéjában, hogy itt van az idő a magyar vidék fejlesztésére, és ennek érdekében jelentette be a Szent István-program elindítását. Ez a törvényjavaslat pedig most inkább a fővárosra koncentrál, és kiegészíti azokat az erőfeszítéseket, amelyek a vidékfejlesztés terén zajlanak a kormány részéről. Alapvetően az teremt erre lehetőséget, hogy az európai uniós források hazahozatalával ‑ amiről beszéltem ma már itt a Házban ‑ az a lehetőség nyílik meg, hogy számos olyan fejlesztést, ami ezt a központi régiót érinti, nemcsak önmagában Budapestet érinti, hanem azt a központi régiót, ahol azért Magyarország lakosságának ‑ most attól függ, hol húzzuk meg ennek a határát ‑ negyede vagy akár harmada él, azokat az elmaradt kötöttpályás és egyéb fejlesztéseket, amelyeket többek között az előző kormány sorban leállított, véghez tudjuk vinni. Így el tudjuk kezdeni: a HÉV-ek fejlesztését, az ahhoz kapcsolódó, szükséges villamosfejlesztéseket, metróhosszabbításra kerülhessen sor több mint tíz év után újra a budapesti hálózaton, köztérfejlesztések valósulhassanak meg uniós forrásokból akár a rakparton, akár más helyszíneken, újra zöldíteni tudjuk a Városligetet, és meg tudjuk szüntetni azokat az építési hálókkal körbekordonozott csonkokat, torzókat, amelyeket az elmúlt években a leköszönt kormányzat maga mögött hagyott.

Persze számos olyan kérdés is van, ahol eggyel nagyobb távlatban is kell gondolkodnunk. Kell gondolkodnunk arról, hogy miképpen tudjuk a budapesti rozsdaövezeteket hasznosítani. Ezeknek egy jelentős része állami körbe tartozik, mint például a Diákváros területe, amit a korábbi kormány hirtelen eldobva a Diákváros addig egyébként hirdetett és tervezett, az egész ország számára elérhető kollégiumváros elképzelését, odadobott a kínaiaknak, hogy a Fudan Egyetem fejlesztésére menjen inkább az a nagyon értékes terület, és miután az megbukott, azóta ebek harmincadján ott áll az a terület. Ez most a KEKVA-k megszüntetésével visszakerült állami tulajdonba, és például ennek a tervnek a leporolását is szeretnénk elvégezni az FKT keretein belül, ahogy azt a munkát is, hogy Rákosrendező fejlesztésének adjunk egy löketet. Most, ezekben az órákban is zajlik az a bontási munka, ami a rákosrendezői romok eltakarításáról szól, de a fejlesztésnek is következnie kell ezután.

Több más ilyen terület is található Budapesten: a Józsefvárosi pályaudvar, amelyről szól is ez az előterjesztés, és ilyen ‑ amit szintén a választások előtt egyszer csak megpróbáltak az MTK-nak odaadni ‑ a Sorsok Háza, amely mégiscsak a holokauszt borzalmairól megemlékezni hivatott múzeum, melyet egyszerűen eladtak egy futballklubnak egészen abszurd módon, ennek a korrekciójára is javaslatot tesz ez a törvényjavaslat.

Tehát amellett, hogy létrejön az FKT, amelyet logikáját tekintve az 1870. X. törvénycikk logikáján hoznánk vissza, tehát itt abszolút azt az előképet, amely Budapest történetéből előttünk van, ezt idéznénk meg ilyen szempontból. A miniszterelnök és a főpolgármester vezetné ezt a testületet természetesen, ahogy ez korábban is volt, és a miniszterek helyettesíthetik e körben a miniszterelnököt, de alapvetően a kormány tagjaiból állna a kormányzati oldala ennek a testületnek, míg a Fővárosi Közgyűlés tagjaiból, a Fővárosi Közgyűlés által erre megválasztott kerületi polgármesterekből és a főpolgármesterből állna a másik oldala ennek a testületnek paritásos alapon. Ez a testület döntene azokban a fontos kérdésekben, amelyek Budapest fejlesztésében a kormány és a főváros, illetve Budapest együttműködését érintik.

A törvényjavaslat eggyel tovább megy, mint korábban az FKT vagy legalábbis az újkori, korábbi FKT ment, hiszen azt a jogintézményt is törvényi szintre emeli, hogy a főváros és a kormány létrehozhasson egy olyan, 50-50 százalékos tulajdonrésszel működő közös fejlesztő szervezetet, amellyel olyan kiemelt beruházásokat tud megvalósítani, ahol az állam és a főváros közös érdeke merül fel.

(19.00)

Ma is vannak ilyenek, vannak olyanok, amelyek ilyen-olyan okból állami körben maradtak vagy oda tartoznak, vannak olyanok, amelyek fővárosi körben vannak, de valójában állami infrastruktúrát is fejlesztenek, és ezeket szeretnénk egy sorba és egy irányítási rendbe rendezni ebben a törvényjavaslatban. Tehát azt gondolom, hogy jelentős előrelépést tud ez hozni.

Azért is kell ezt megtennünk, mert egyrészt a mindennapok vitái nyilván itt vannak előttünk ‑ a főváros finanszírozási helyzete, amiről nyilván szintén kell az FKT-ban tárgyalnunk ‑, de muszáj Budapest fejlesztését eggyel távlatosabb módon is megközelítenünk, és a hazahozott uniós forrásoknak, a lakhatási programjainknak is köszönhetően ezekről megfelelő távlatban közösen gondolkodnunk.

Én azt gondolom, hogy erre már csak azért is szükség van, mert ahogy Budapest fejlesztése 1870-ben sem Budapest ügye volt önmagában, hanem az egész országé, ez most sincs másképp. Hoztam ilyen parlamenti vitákat a XIX. századból, de nem fogom felolvasni hosszan, így ezen a késői órán ettől mindenkit megkímélnék, de ha megnézzük a korabeli vitákat, ezek a viták akkor is előjöttek. Akkor teljesen világos volt az, hogy a kiegyezés után néhány évvel azért volt az ország közös ügye Budapest fejlesztése, mert Budapest kiépítése, Budapest nagyvárosiasodása valójában a Béccsel szembeni magyar önrendelkezés szimbóluma és gazdasági fejlődésének záloga volt, ezért volt ez egy teljesen világos cél.

Ma is azért az a helyzet ‑ még ha nem is olyan kontextusban, mint akkor, hiszen a Monarchia már csak egy távoli emlék, de mégiscsak az a helyzet ‑, hogy amikor Budapest nagyvárosként munkahelyekért, kutatás-fejlesztési központok létrehozásáért, egyetemi hallgatókért versenyez, akkor bizony versenyben van Béccsel, versenyben van Prágával, versenyben van Varsóval, és bizonyos szempontból versenyben van még Londonnal is, hiszen amikor az ország bármely tájáról továbbtanulási lehetőséget keresnek fiatalok, tudjuk jól, hogy ma már azért Európa minden táján néznek lehetőségeket, összevetik, hogy hova, milyen lehetőséggel tudnak továbbmenni, és ahhoz bizony az, hogy Budapesten milyen, mondjuk, a kollégiumi férőhelyek elérhetősége, milyenek a lakhatási lehetőségek, mennyi zöldfelület van, mindez hozzájárul.

Ugyanez igaz az agglomeráció és Budapest relációjában is. Az, hogy Budapesten a rozsdaövezetekben vannak‑e megfizethető lakások, vagy kizárólag minden egyes zöld domboldalt szép lassan beépítve, agglomerációs szétterülés útján tudja‑e csak fogadni Budapest azt az érdeklődést, ami az ország minden tájáról a fővárosi gazdasági, továbbtanulási lehetőségek iránt van, bizony eldönti, hogy milyen városfejlesztést követünk.

A helyzet mégiscsak az ‑ hogy erről ki mit gondol, nyilván az ország minden tájáról vannak itt képviselők, erről önmagában lehetne egy nagyon hosszú vitát folytatni ‑, hogy ha visszanézzük az elmúlt 15-20 évet, de csak az elmúlt néhány évet is, Magyarországnak demográfiai szempontból egyetlen igazán növekvő térsége van: a budapesti agglomeráció. Nyilvánvalóan ez nem önmagában a budapesti agglomeráció egyes településeinek szól, nem Szigetszentmiklósnak, Gyömrőnek, Vecsésnek, Dunakeszinek vagy Budakeszinek szól ‑ bár nyilván van ilyen is, ezt nem zárom ki ‑, hanem alapvetően a központi régió munkahelyeinek, gazdasági erejének, továbbtanulási lehetőségeinek, szolgáltatásainak szól. Mint ilyen, ez aztán az egész ország gazdaságának erősödéséhez és felvirágoztatásához hozzájárul, ha képesek vagyunk arra, hogy Budapesten nagyobb gazdasági értéket teremtsünk elő.

Éppen ezért azt, hogy például mennyire hozzáférhető egy fiatalnak az, hogy Budapesten egy jobb munkahelyet találjon vagy továbbtanuljon, a lakhatási lehetőségek, a város infrastruktúrája és rengeteg minden meghatározza. Tehát nekünk ezért kell országos és kormányzati szempontból is gondolkodnunk abban, hogy miképpen tudjuk fejleszteni a fővárost és régióját. Ez nem önmagában egy budapesti kérdés, hanem egy országos kérdés.

És akkor még nem is beszéltem a turizmusról, ahol ‑ nyilvánvalóan tudják pontosan ‑ a Magyarországra érkező külföldi turisták által ebben az országban töltött vendégéjszakáknak több mint a háromnegyede, a pénzköltésben pedig több mint 90 százaléka Budapesten csapódik le. Tehát az, hogy Budapest infrastruktúrája milyen, hogy Budapest milyen arcát mutatja, hogy például pont azok az infrastruktúra-elemek, amelyeket a turisták leginkább használnak, a kulturális intézmények, a turizmus különböző célterületei milyenek, az országos gazdasági szempont, hiszen valójában mind a GDP-ben, mind az ország gazdasági versenyképességében a turizmus fontos szerepet játszik. Itt nyilván, ha úgy tetszik, exportként, külföldről érkező bevételként egész pontosan, a külföldi beutazó turizmus jelenik meg, ami jelentős részben Budapestet érinti. Tehát nekünk emiatt kell törvényi szinten külön is foglalkoznunk ezzel.

Arról nem is beszélve, hogy a főváros önkormányzati rendszere is nyilván eltér minden más magyar városétól a kétszintű önkormányzatiság miatt, ami persze sok lehetőséget is teremt, de azért meg is bonyolít dolgokat. Nyilvánvalóan ezért is fontos az, hogy legyen egy olyan testület, ahol a kerületi, a fővárosi és az országos szempontok egyszerre megjelennek. Bízom benne, hogy az a folyamat, ami elindul most többek között az önkormányzati rendszer és a megyék átgondolásával, az Alaptörvény felülvizsgálatával, lehetőséget fog arra teremteni, hogy új együttműködési fórumokat teremtsünk a budapesti agglomeráció és a főváros között is, mert bántóan hiányzik a magyar önkormányzati rendszerből egy olyan együttműködési forma ‑ most nem mennék ennél konkrétabban bele, mert ennek még a pontos részleteit nyilván ki kell dolgozni és le kell egyeztetni az érintettekkel ‑, ahol a főváros és agglomerációja a legkritikusabb településrendezési, településfejlesztési, közlekedéspolitikai, lakhatási kérdésekben együtt tud egymással működni. Az FKT létrehozása, ha úgy tetszik, csak egy első lépés ilyen szempontból.

A törvényjavaslat számos más kérdést is érint, ezeket rövidebben érintem, hiszen ezek inkább technikai jellegű, bár nyilván egyes részleteiben vitákat kiváltó vagy esetleg arra alkalmas javaslatok. Az egyik ilyen, hogy korrigáljuk azt a korábbi kormány által hozott döntést, amely egyes kiemelt közterületeket törvényi erővel, bármiféle egyeztetés nélkül elvett a Fővárosi Önkormányzattól, és azokat aztán odaadta az V. kerületi önkormányzatnak ‑ nyilván csak a véletlen műve volt.

Ilyenek között megtaláljuk például a Lánchíd pesti hídfőjét vagy éppen az oda vezető József Attila utcát, tehát nem éppen olyan közterületeket, amelyek kis jelentőségűek Budapest látképe szempontjából. Ha megnézzük, mondjuk, az előbb példaként hozott Széchenyi István teret és a József Attila utcát, nem azt látjuk, hogy a kerület azoknak jó gazdája volt, hiszen semmi nem történt az elmúlt években ezzel a közterülettel. Tehát szeretnénk visszakorrigálni és a fővárosnak ezt a területet is, illetve más, akkoriban elvett közterületeket visszaadni.

Szintén része a törvényjavaslatnak egy ilyen, választások előtti trükknek a korrigálása, amikor is a korábbi kormány javaslatára a korábbi Országgyűlés úgy döntött, hogy megbontja azt az egyébként Tarlós István korábbi főpolgármester által kiharcolt rendszert, hogy minden Duna-part a főváros működtetésében van, tehát ahol a Dunával közterület érintkezik, az fővárosi, éppen azért, hogy a rakpartoknak és Duna-partoknak egységes budapesti kezelése legyen.

Szerintem ez helyes döntés volt 13 évvel ezelőtt, amikor az Országgyűlés ezt meghozta, és ezt úgy módosították, hogy bár a döntés megszületett a választások előtt, csak június 30-án lépett hatályba az, hogy egyes, egyébként fideszes vezetésű kerületeknek visszaadtak területeket, például a teljes hárosi laktanya kérdését. Ezt már korrigálni a parlament megalakulását követő pár napban nem lehetett, de most javaslatot teszünk arra, hogy korrigáljuk ezt, és továbbra is egységes fenntartásban legyenek a budapesti Duna-partok, ami nem zárja ki azt, hogy a kerületekkel együttműködésben legyen fejlesztés ezeken a területeken. Itt ráadásul egy kiemelten értékes Duna-parti ingatlanról és fokozottan védett természetvédelmi területek mellett található ingatlanról beszélünk, tehát ennek nyilván megvan a maga jelentősége.

Javaslatot tesz ez a törvényjavaslat arra is, hogy a Planetárium kerüljön vissza állami működtetésbe. Ezt a TIT-nek adta át a korábbi Országgyűlés már sok ciklussal ezelőtt, nem is csak az előző ciklusban. Valójában látjuk azt, hogy azzal, hogy a korábbi lelkes vezetők nincsenek már köztünk, az a fajta dedikált odafigyelés nincs meg, ami korábban megvolt, az épület állapota pedig egyre romlott, valójában egy teljesen gazdátlan létesítményé vált a Planetárium, amely az ország legismertebb ilyen létesítménye. Azt gondolom, nagyon sokan várják, hogy ezt újra meg tudjuk nyitni. Arra tesz javaslatot ez a törvényjavaslat az Országgyűlésnek, hogy a korábban a törvény erejénél fogva odarendelt vagyonkezelési jogot vegyük vissza és adjuk az állami fenntartású, országos közgyűjteményként működő Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak, mert egyébként az a magyar űrtörténet gyűjtőmúzeuma, tehát ezeknek a tárgyai ott vannak.

Tanács miniszter úrral és a tárcájával szorosan együttműködünk, hogy itt az űrkutatással összefüggő kortárs tudást és előzményeket is be tudjuk mutatni, és a Planetáriumot újra tudjuk indítani. Nyilvánvalóan az a kiállítás, amely a Millenárison létrejött, egy időszaki kiállításként jött létre, és amely a Hunorhoz kapcsolódóan egy űrtechnológiai és űrkutatásról szóló kiállítás volt. Ennek is szeretnénk az értékeit tartóssá tenni, és ilyen módon a Planetárium térségében tovább működtetni. Reményeink szerint a Közlekedési Múzeumban ‑ nem messze, néhány sarokra, a Népliget túloldalán ‑ kapná meg a végleges elhelyezését, tehát itt egy szoros szinergia tud létrejönni a Planetárium újranyitásával. Ennek több üteme van, nyilván kell nagyobb beruházást is végezni, de azt reméljük, voltunk ilyen bejárásokon, hogy talán rövidebb távon is tudunk valami olyan kisebb beruházást tenni, amivel belátható időn belül ez az intézmény újra megnyitható a látogatók előtt.

(19.10)

Tartalmazza ez a törvényjavaslat a Városligettel kapcsolatos jogszabályok módosítását is annak vonatkozásában, hogy a kormány arról döntött, hogy a Városligetben körbekordonozott, de évek óta torzóként ottfelejtett, otthagyott területeknek a közforgalom előtti újbóli megnyitását és visszazöldítését elvégezzük. Itt a „vissza” valójában egy szintén a XIX. századig visszavezető visszazöldítést jelent, hiszen ezeken a területeken aztán az elmúlt évszázadban épületek álltak, gyakorlatilag vannak olyan területek, ahol 1896 óta, van, ahol a háború után, de mégiscsak egy olyan beépítése történt meg a Városligetnek az elmúlt évszázadban, amit aztán tovább fokozott a Városliget-program néhány új épülete.

Azt gondolom, nem véletlen, még ha vannak is nagyon sikeres intézmények a Városligetben, mint a Magyar Zene Háza, nem véletlen az, hogy az elmúlt években ez a munka megállt, és az előző kormány sem ment ebben tovább, és a PeCsa helyén a Nemzeti Galéria megvalósítását ‑ ami azért tényleg eluralta volna a Városligetet, és egy túlzott igénybevételét tette volna meg ennek a területnek ‑ már nem hajtotta végre. Éppen ezért annak a három területnek, amely a Dózsa György út mentén, a volt Közlekedési Múzeum telkén, illetve a volt Petőfi Csarnok telkén félbehagyott munkaterületként, torzóként ott áll, a parknak, parki funkcióknak való visszaadásáról döntött a kormány. Ezt a munkát elkezdtük. Mivel a Városliget Zrt. alapvetően kulturális funkciókat, például a Zene Háza működtetését látja el, a fejlesztési feladatokat pedig a mi tárcánk végzi, ezért a törvényjavaslat technikai javaslatokat tesz arra, hogy ennek a feladatmegosztása hogyan alakuljon.

Szintén kiterjed a javaslat arra, ahogy az előbb is mondtam, hogy a Józsefvárosi pályaudvarnak a még nem MTK-tulajdonba adott területeit visszavegyük köztulajdonba. Azt gondoljuk, hogy annak a rozsdaövezetnek ott a térség fejlesztésében jelentős szerepe lehetne, és azon fogunk dolgozni, hadd fogalmazzak így, hogy a további, MTK-nak kijátszott területeket is visszaszerezzük köztulajdonba.

Szintén a törvényjavaslat része a budai Vár kapcsán a feladatmegosztás rendezése. Itt egy őrült rombolást hajtott végre Lázár János korábbi építési és közlekedési miniszter az elmúlt egy-másfél évben, abból a fejlesztőcsapatból, amely ‑ lehet szeretni, nem szeretni, kritizálni, most ezt az építészeti vitát nem biztos, hogy kinyitnám; ha van rá igény, akkor persze szívesen ‑ mégiscsak elkötelezetten dolgozott a budai Vár fejlesztésén, gyakorlatilag mindenkit kirúgtak, és leállt a budai Vár fejlesztésével kapcsolatos szakmai munka, aminek látjuk az eredményét. Mi itt azt szeretnénk, hogy helyreálljon ennek az intézményi rendje, és legyen gazdája a budai Vár fejlesztésének. Itt nyilván vannak folyamatban lévő nagyberuházások, amelyeket ‑ függetlenül attól, hogy most éppen miképpen ítéljük meg azt, hogy szabad‑e műemlékeket újonnan visszaépíteni, vagy sem ‑ be kell fejezni. Ilyen a József főhercegi palota, ilyen a Honvéd Főparancsnokság volt épülete is és ilyen a Budavári Palota A szárnyának már elkezdett felújítása. Helyre kell állítanunk ennek az intézményi hátterét, mert ma az nincs meg, gyakorlatilag a korábbi létszámnak, a két évvel ezelőtti létszámnak a 3 százaléka sem dolgozik ezen, ezek a beruházások fokozatosan leálltak még a választások előtt. Itt ennek a korrekciójára, intézményi korrekciójára tesz javaslatot ez a törvényjavaslat; illetve arra, hogy az Alkotmánybíróság ne költözzön a József főhercegi palota épületébe, hanem kulturális célokra hasznosítsuk a Vár üres épületeit.

Itt az a helyzet, hogy számos épület épül, van kivitelezés alatt úgy, hogy valójában nem tudjuk a funkcióját, hogy mik költöznének be azokba. A minisztériumunk elindította ennek egy részletes munkáját, hogy a Várban működő kulturális intézményekkel, a kulturális szcénával közösen megtaláljuk azt, hogy hogyan tudjuk a legjobban hasznosítani ezeket. Vannak épületek, amelyek kapcsán az első perctől fogva bizonytalan, hogy mire használják azokat, és így épülnek, ami, hogy nem lehet tudni, hogy valójában milyen funkció fog beleköltözni, most, a projektnek abban a szakaszában, ahol már a belsőépítészeti munkák is jönnének, kezd egyre nagyobb problémát okozni. Van, ahova beköltöztették volna a Hadtörténeti Múzeumot, csak azért, mert az előző honvédelmi miniszter kizavarta őket a régi otthonukból, de most visszamehetnek ‑ akkor mi lesz ott? Van, ahol volt különböző kiállítási elképzelés, amit áthúztak, de nem lehet tudni, hogy mi kerülne a palotába helyette, legalábbis az előző kormány már nem hozott erről döntést, tehát gyakorlatilag funkció nélkül zajlik az építkezés jelenleg is. Ezeket korrigálnunk kell, de ehhez rendbe kell hoznunk az intézményrendszert ‑ erre tesz javaslatot ez a törvényjavaslat.

És végül, de nem utolsósorban szeretnénk rendbe tenni ‑ ez már egy picit más téma, de hát nagy minisztérium és sokrétű törvényjavaslat ‑ az útdíjszedés rendszerét, hiszen itt egy dinamikusan növekvő állami kiadás jelentkezett. Egyre drágábban működik az útdíjszedési rendszer, és az utolsó két évben elképesztő ügyletek mentek végbe, ahol a magyar állam ‑ véleményünk szerint ‑ jelentősen túlárazottan megvásárolt olyan korábbi cégeket, amelyek ezt működtették. Ráadásul ezek között találunk olyan ügyleteket, ahol Balásy Gyula magántőkealapjától úgy vásárolták meg ezeket a cégeket, hogy ők maguk két évvel korábban vették meg azt egy másik, korábban azt évtizedekig működtető vállalkozástól, és hogy, hogy nem, jelentős túlárazással, sok-sok milliárd forinttal túlárazva történt ez meg. Csak hogy értsük: ez azt jelenti, hogy több mint 65 milliárd forintért vásárolták meg ezeket a cégeket az utolsó pillanatban, úgy, hogy közben egy 13 éves útdíjrendszer működik, mert két alkalommal sikerült megrendelni az útdíjrendszer megújítását, és ebből egyszer sem sikerült megcsinálni. Ezért van két félkész, működésképtelen szoftver a magyar útdíjszedésben, és egy 13 évvel ezelőttivel működtetjük az útdíj-informatikát évente egyre drágábban, most már több mint 40 milliárd forintért évente. Itt is egy teljes intézményi újragondolást kell tennünk ahhoz, hogy ezt a rendszert új alapokra tudjuk helyezni. Erre is javaslatot tesz a törvényjavaslatunk.

Ez tehát sok témát érint. Azért is kezdtem az FKT-val, mert talán az a legnagyobb hatású, és azt reméljük, hogy Budapest fejlesztésében olyan eredményeket ér el, hogy itt, ebben a Házban majd még 156 év múlva is megidézett eredményeket elérő intézményi átalakítás lesz az FKT újbóli létrehozása, ezért is kezdtem és zárnám is ezzel az előterjesztői kiegészítésemet. Kérem az Országgyűlést, hogy támogassa majd ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. ( Taps a kormánypárt soraiban.)