Czirbus Gábor (Fidesz)

2026. szeptember 8.

CZIRBUS GÁBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Első látásra akár azt is gondolhatnánk, hogy egy technikai jellegű építésügyi törvényjavaslat fekszik előttünk. Van benne uniós jogi megfelelést szolgáló módosítás, építési termékekkel kapcsolatos fogalmi pontosítás és több környezetvédelmi rendelkezés. Csakhogy ebben a törvényjavaslatban a TISZA-kormány elhelyezett legalább két olyan szabályt is, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni: az egyik az első lakáshoz jutást segítő, fix 3 százalékos programhoz kapcsolódó lakásépítések befagyasztása, a másik pedig egy egészen nyilvánvalóan visszaható hatályú rendelkezés.

Kezdjük az elsővel! Az előző kormány lakáspolitikájának egyik fontos intézkedése volt a fix 3 százalékos lakáshitel bevezetése. Ennek célja világos volt: azoknak is reális esélyt teremteni az első saját otthon megszerzésére, akik piaci kamatok mellett erre jóval nehezebben lennének képesek. És ez nem valamiféle jelentéktelen, marginális program volt: 2026 augusztusának közepéig, közel egy év alatt mintegy 56 ezer hitelszerződés jött létre, összesen több mint 2000 milliárd forintnyi hitelösszegben; a program meghirdetését megelőző 12 hónaphoz képest pedig a kiadott építési engedélyek száma mintegy 31 százalékkal, 24 ezerről közel 32 ezerre emelkedett.

Lehet tehát politikai vitát folytatni a részletekről, de egy dolgot nehéz lenne vitatni: a program érdemben megmozdította a lakáspiacot, és tízezrek számára teremtett valós lehetőséget arra, hogy saját otthonhoz jussanak. Ehhez ráadásul nemcsak hitelprogram társult, hanem arra is szükség volt, hogy legyenek megfelelő lakások. Ezért jött létre az a szabályozás, amely alapján azok a nagyobb lakásépítési beruházások, amelyek legalább 250 lakást hoznak létre, és amelyek lakásainak legalább 70 százaléka megfelel a fix 3 százalékos program feltételeinek, kiemelt beruházássá válhatnak. Vagyis az állam azt üzente a beruházóknak: építsetek, gyorsítsuk fel ezeket a fejlesztéseket, mert szükség van új lakásokra, és szükség van arra, hogy a fiatalok, az első lakásukat vásárlók ténylegesen találjanak is megvásárolható otthont.

Augusztus közepén a kormány közölte, hogy 33 ilyen, többségében budapesti beruházást vizsgál felül. És mit mond most ugyanez az állam? Azt, hogy 2026. december 31-éig ezekre az érintett beruházásokra építési engedélyt nem lehet kiadni, és nem azért, mert jogsértők, nem azért, mert veszélyeztetik a környezetet, nem azért, mert műszakilag alkalmatlanok. A törvény indoklása egészen elképesztő őszinteséggel közli az okot: a TISZA-kormány egy új lakásépítési programot akar kidolgozni, ennek részletes kidolgozása azonban még folyamatban van, ehhez pedig a már tervezett beruházásokat úgymond át kell ütemezni. Magyarul: az új program még nincs kész, ezért a működő rendszert addig leállítják.

Tisztelt Ház! Egy kormány természetesen kialakíthat új lakáspolitikát, megváltoztathat támogatási rendszereket, előállhat egy új, akár jobb programmal, de előbb talán legyen meg az új program, és csak utána rombolják le a működőt, mert ma az új programból még csak egy ígéret van, a folyamatban lévő beruházások, a megkötött szerződések és az ezekre építő családok viszont nagyon is valóságosak. Itt már nem kormányzati tervekről és Excel-táblázatról beszélünk. Lehetnek megkötött adásvételi szerződések és előszerződések, befizetett foglalók és előlegek, kivitelezési és tervezési szerződések, banki finanszírozási megállapodások, vállalt átadási határidők, folyósítási feltételek, olyan családok, amelyek ezekhez a lakásokhoz igazították saját otthonteremtési terveiket. A törvény pedig ezekről egyetlen szót sem mond.

Mi lesz azzal, aki már szerződést kötött? Mi lesz azzal, aki már foglalót fizetett? Mi lesz azzal a vállalkozással, amely kivitelezési kapacitást kötött le, alvállalkozókkal szerződött, finanszírozást vett igénybe? Mi lesz azzal, akinek banki vagy szerződéses határideje azért csúszik meg, mert az állam egyik napról a másikra megtiltja az építési engedély kiadását? És legfőképpen ki fogja megfizetni ennek a kárát? A törvény nem hosszabbítja meg automatikusan ezeket a magánjogi határidőket, nem rendez kártalanítást, nem rendezi a finanszírozási szerződéseket, nem védi meg azt a lakásvásárlót, aki jóhiszeműen arra épített, hogy az állam által kiemeltként kezelt beruházás valóban megvalósulhat. Ha egy építési engedélyt hónapokon keresztül nem lehet kiadni, akkor a teljes beruházás csúszik; ha a beruházás csúszik, csúszhat az átadás is; ha csúszik az átadás, borulhatnak banki, kivitelezési és vevői határidők ‑ ez egyszerű láncolat. És mindezt úgy teszik, hogy korábban éppen az állam gyorsította fel és kötötte szigorú határidőkhöz ezeket a beruházásokat. Előbb azt mondja az állam, gyorsítsatok, most pedig azt mondja, álljatok meg ‑ ez nem kiszámítható jogalkotás, ez a szabályok menet közbeni átírása.

Jogosan merül fel a kérdés: miért éppen ezeket a beruházásokat kell most befagyasztani? Valóban pusztán szakpolitikai újratervezés zajlik, vagy már a vállalkozói világban is politikai alapon akarják eldönteni, hogy mely beruházások mehetnek tovább és melyek nem? Ha egy kormány egy még nem létező programra hivatkozva hónapokra megállít már folyamatban levő projekteket, akkor erre a kérdésre bizony választ kell adnia.

A második súlyos probléma még ennél is világosabb alkotmányjogi szempontból. A javaslat kimondja, hogy az új környezetvédelmi jogkövetkezményt akkor is alkalmazni kell, ha a jogsértést megállapító környezetvédelmi vagy természetvédelmi hatósági döntés már a törvény hatálybalépését megelőző hat hónapban véglegessé vált. És mi az új jogkövetkezmény? Az, hogy építési vagy létesítési engedély a jogsértő állapot megszüntetéséig, de legalább hat hónapig nem adható ki.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a hátrányos, visszaható hatályú jogalkotás tankönyvi esete. Nem kell ahhoz egy törvénynek azt mondania, hogy hat hónappal korábban lép hatályba, hogy visszaható hatályú legyen, az Alkotmánybíróság ezt már számtalanszor világossá tette. Van egy, a törvény hatálybalépése előtt már véglegessé vált környezetvédelmi vagy természetvédelmi hatósági döntés. Amikor ez a döntés véglegessé vált, a most bevezetni kívánt, legalább hat hónapos engedélyezési tilalom nem létezett. Most pedig a jogalkotó ehhez a már korábban bekövetkezett jogi tényhez kapcsol utólag egy új és kifejezetten hátrányos engedélyezési jogkövetkezményt. Nem a korábbi hatósági döntést írják át, nem azt nyitják újra, hanem egy, már bekövetkezett végleges jogi tényhez rendelnek olyan új hátrányt, amellyel az érintett annak idején nem számolhatott. Ez sérti a jogállamiság egyik legalapvetőbb elemét, azt, hogy az állampolgárnak és a gazdasági szereplőnek a cselekvése idején hatályos jog alapján kell tudnia felmérni döntéseinek jogkövetkezményeit.

A környezet védelme fontos, a környezetvédelmi jogsértésekkel szemben fel kell lépni. Azt is elfogadhatónak tartjuk, hogy egy folyamatban lévő környezetvédelmi vagy természetvédelmi eljárás idején az építésügyi engedélyezés ne rohanjon előre, de a környezetvédelem nem varázsszó, amely felülírhatja az Alaptörvényt, az önkény újabb bizonyítékát adva.

Ráadásul az új szankció arányossága is kérdéses. A törvény legalább hat hónapos engedélytilalmat tesz lehetővé akkor is, ha a jogsértő állapotot a beruházó néhány hét alatt teljes egészében megszüntette. Nem tesz különbséget kisebb és súlyos jogsértés között, nem igazítja a joghátrány hosszát a jogsértés tényleges súlyához vagy környezeti következményeihez. Előfordulhat tehát, hogy a jogsértés megszűnt, a környezeti veszély elmúlt, az engedélyt mégsem lehet kiadni hónapokon keresztül. Ez már nem egyszerűen a jogsértő állapot megszüntetésének kikényszerítése, ez önálló szankció.

Mindeközben a kormány rendkívül széles felhatalmazást kap arra is, hogy rendeletben határozza meg, meddig nem adható ki valamely kiemelt beruházáshoz engedély, miközben a törvény ehhez érdemi felső időkorlátot sem állapít meg.

Tisztelt Ház! Ebben a javaslatban vannak olyan részek, amelyekről lehet és kell is érdemi szakmai vitát folytatni. Ilyen például a stratégiai jelentőségű építési anyagokra vonatkozó szabályozás jövője.

(21.20)

Ezek a szabályok nem öncélúan születtek. Az volt a céljuk, hogy védjék a hazai építőipar ellátásbiztonságát, és ne fordulhasson elő, hogy a Magyarországon rendelkezésre álló, az építkezésekhez szükséges alapanyagok jelentős mennyiségben külföldre kerülhessenek, miközben itthon hiány alakul ki, és az árak emiatt tovább emelkednek. Ez valós gazdaságpolitikai probléma volt, és ma is valós kérdés.

Az Európai Unió Bírósága kifogásolta az erre kialakított magyar szabályozás egyes elemeit. Ezt természetesen figyelembe kell venni, de ebből nem feltétlenül az következik, hogy a hazai építőipari ellátás védelméről egyszerűen le kell mondani. Fel kell tennünk egy egyszerű kérdést: mi szolgálja Magyarország érdekét? Mert a magyar kormány első számú megbízója nem Brüsszel, nem a nemzetközi piac és nem valamely gazdasági érdekcsoport, hanem a magyar emberek.

A szabadpiac nem jelenthet szabad prédát! A magyar államnak joga és kötelessége megvédeni a magyar erőforrásokat, a magyar vállalkozásokat és a magyar családokat. Mi szuverén piacpolitikát akarunk, versenyt, igen, de a magyar érdek feladását soha.

A szakmai vitát arról kell folytatni, hogy a korábbi szabályozás mely elemei nem tarthatók fenn, melyeket kell módosítani, és kialakítható‑e olyan megoldás, amely egyszerre felel meg az uniós jognak, és közben továbbra is képes megvédeni a magyar építkezések alapanyag-ellátását és a hazai fogyasztókat az indokolatlan árnyomástól.

Ugyanígy támogatható cél a környezetvédelmi és az építésügyi hatóságok közötti együttműködés erősítése is, de ezek a szakmailag megvitatható vagy akár támogatható elemek nem szolgálhatnak fedőlapként olyan rendelkezésekhez, amelyek egyik napról a másikra bizonytalanná tesznek már elindított lakásberuházásokat, veszélybe sodorhatnak szerződéses jogviszonyokat, vállalkozásoknak és lakásvásárlóknak egyaránt károkat okozhatnak, és még a visszaható hatályú jogalkotás alkotmányos tilalmát is átlépik.

A fix 3 százalékos program közel egy év alatt tízezrek számára nyitotta meg vagy hozta közelebb az első saját otthon megszerzésének lehetőségét. Mi a lakáspiacra sem pusztán számok, négyzetméterárak és banki mérlegek összegeként tekintünk. A lakás elsősorban otthon. Ezért volt szükség az Otthon Startra is, mert a piac fontos, de önmagában nem mindig képes nemzeti és társadalmi célokat szolgálni.

Ahelyett, hogy tovább építenék, most az új lakásépítések egy részére egyszerűen behúzzák a kéziféket. És még egyszer: nem azért, mert készen áll egy jobb rendszer, hanem azért, mert az indoklás, saját bevallása szerint az új rendszer kidolgozása még folyamatban van.

Ha a TISZA-kormánynak van jobb lakásprogramja, mutassa be azt! Ha van jobb megoldása az első lakáshoz jutás támogatására, tegye le az asztalra! Ha a fix 3 százalékos hitelnél jobb konstrukciót tud kínálni a magyar családoknak, arról lehet vitatkozni, de addig ne a már megindult lakásépítéseket állítsa le, ne a vállalkozóval fizettesse meg a kormányzati újratervezés árát! És főleg, ne azzal a családdal fizettesse meg, amely jóhiszeműen szerződést kötött, foglalót fizetett, hitelt vett fel, vagy egyszerűen arra számított, hogy az állam saját korábbi döntéseit legalább kiszámíthatóan kezeli. Nem mesterségesen kell leállítani a lakásépítéseket, hanem ösztönözni, hogy több lakás épüljön, nagyobb legyen a kínálat, és több fiatal számára váljon elérhetővé az első saját otthon.

A jogállamban a kormányváltás nem jelentheti azt, hogy minden korábbi döntést következmények nélkül fel lehet rúgni. A jogbiztonság nem az előző kormány joga. A jogbiztonság nem a beruházó kiváltsága. A jogbiztonság az emberek joga. Ez a törvényjavaslat pedig ezt a biztonságot több ponton is súlyosan megbontja. Ezért a T/572. számú törvényjavaslatot ebben a formájában nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. ( Taps a Fidesz-KDNP padsoraiban.)