Sopov Ildikó Éva (TISZA)
DR. SOPOV ILDIKÓ ÉVA (TISZA): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem kérdés, hogy a T/568. számú törvényjavaslat egy rendkívül időszerű jogalkotási lépés. Beszéltünk az egyéb elemeiről, én a felszólalásomban a határon átnyúló, illetve a nemzetközi büntetőjogi együttműködést érintő aspektusokra szeretnék röviden rávilágítani.
De megragadva az alkalmat, hogy rácsatlakozzak Novák képviselőtársam felszólalására, én azt gondolom, hogy lépjünk egyet hátra, és tegyük fel az első kérdést: valójában mit jelent az európai jog? Az elmúlt években olyan sokszor beszéltünk úgy, illetve olyan sokszor került olyan formában beállításra, mintha az EU-jog szükségképpen a magyar emberek érdekeivel ellentétes joganyag lenne, olyan, amely esetében tulajdonképpen a hazai jogalkotással ellene kell dolgozni.
Az én álláspontom alapvetően más. Nekünk nem az európai jog élét kell tompítanunk, hanem abban a keretrendszerben, amit az európai jog biztosít, a legesleginkább azokat a jogvédelmi garanciákat kell kihangosítani, amelyeket pontosan ez a keretrendszer biztosít. Az európai jog nem esküdt ellenségünk, mint ahogy az ellenfeleink sem esküdt ellenségeink. Nem az a jó magyar jogalkotás, amelyik mindenáron ellenáll az európai jog hatásának, és ezt rögtön a külföldi embercsempészek ügyére nagyon-nagyon röviden utalva szeretném csak egy picit jobban megvilágítani, ugyanis pont ez az ügy mutatta meg ismét, hogy az európai joggal ellentétes formában hogyan lehet egy speciális eljárást, egy különleges rendszert bevezetni tulajdonképpen az európai jogi normáknak a tetejére.
Dejà vu érzésem van, mert nyilván néhány héttel ezelőtt hasonló késői órában és hasonló körben beszéltünk a kriptoszabályozásról és arról a validáló rezsimről, amit nem analógiaként hozok ide, de egyértelmű, hogy az is egy speciális eljárás volt, különleges, az EU-jog tetejére és hatásában azzal teljességgel ellentétest kiváltó eredményekre vezetett, ahelyett, hogy az alapvető jogi garanciákat az EU-jog alapján akartuk volna a saját jogrendszerünkben megerősíteni.
Mi történt ugyanis a külföldi embercsempészekkel? Anélkül, hogy ismételném azt a tényállást, amit az előttem felszólalók egyébként már elmondtak részletesen, ez az a jogeset, illetve ez az az időben behatárolható jogtörténeti epizód tulajdonképpen így a magyar jogrendszer történetében, amelyben beszélünk a reintegrációs őrizetről, ez volt az, amikor az embercsempészek kikerülnek a börtönből, és elindul a reintegrációs őrizet, ami tulajdonképpen hétköznapi néven nem volt más, csak a szélnek eresztés ‑ ez a jogi nonszensz maga.
Nem tudom nem megragadni a lehetőséget, hogy utaljak arra, hogy a reintegrációs őrizet gyakorlatilag azt jelentette, hogy Magyarország területén kívül, tehát annak az idegen országnak a területén Magyarország tulajdonképpen büntetés-végrehajtási kényszerintézkedést foganatosított. Tényleg azt gondolom, hogy nonszensz, viszont mindenféleképpen az európai jog oldaláról azt jelenti ‑ és akkor kérdezek mindenkit, képviselőtársaimat, úgy általában a magyar embereket: egy ilyen súlyú bűncselekmény esetén valóban az volt a jogkövetkezmény és az lehetett a jogkövetkezmény, hogy gyakorlatilag jogtörténetileg megjelent, ahogy mondtam, a szélnek eresztés jogintézménye? Ez az az üzenet, amit a társadalomnak akarunk közvetíteni, hogy elkövettek egy súlyos bűncselekményt, és utána a jogkövetkezmény az, hogy szélnek eresztem? Ez egyszerűen ellenkezik mindennel. ( Taps a kormánypárt soraiban.)
A következő nagyon-nagyon röviden a kiadatás és átadás védelmének a felülvizsgálata. Itt sem akarok a késői órára tekintettel hosszasan részletezni, hosszasan az ügyek részletezésébe belemenni, de ez az úgynevezett lengyel és macedón ügy. Ez példátlan politikai, külpolitikai feszültséget okozott. Mi miatt? Gyakorlatilag amiatt, hogy a politikai menedékjog került olyan helyzetekben alkalmazásra, ami az európai jog alapján teljességgel indokolatlan volt. Ugyanis 2025 márciusában történik meg, a nemzetközi bűnügyi jogsegélyre vonatkozó törvénybe kerül bele az a passzus, amely a menekültként elismert személy kiadatását kötelezően tagadta meg, és ez természetesen a későbbiekben kiterjesztésre került az európai elfogatóparancsra is.
Ha az európai jogi alapelveket vizsgálom ismét, akkor a szövetségi rendszerünkből, az európai jogrendszerből adódó kulcs az a fajta bizalom, amelyet a tagállamok egymásba helyeztek ‑ az európai elfogatóparancsnak ez a lényege. Ezzel a bizalommal, ezzel a jogrendszerbeli elkötelezettséggel szembemenni jelenti azokat a zsákutcákat, azokat a különleges jogrendi helyzeteket, amelyeket gyakorlatilag az elmúlt 16 év kormányzása számtalan alkalommal bevezetett, és mi töltjük itt az éjszakát azzal, hogy ezeket akkurátusan próbáljuk visszafejteni. Azt gondolom, még egyszer meg kell hogy említsem: ilyen értelemben egyértelműen dejà vu érzésem van.
És van egy nagyon érdekes dolog. Én nem tudok elmenni amellett, hogy azért a digitális bizonyítékok gyűjtésére, erre az e-evidence-irányelvre, illetve -rendeletre nagyon-nagyon röviden ne utaljak, mert ez egy hatalmas lépés tulajdonképpen a jogrend fejlődése szempontjából. A jogrend lekövette azt, hogy időközben a távközlés, az adatáramlás határokon átnyúló lett. Hogyan lehet azt feltételezni, hogy egy bűncselekmény esetében körülbelül visszamegyünk évtizedekkel korábbra, és a lefoglalt irat és tárgyi eszköz ugyanúgy egy ország, egy joghatóság alatt rendelkezésre áll, mint ahogy ez a pohár itt a kezemben? Ez nem így működik. Ez a fajta jogalkotás és irányelv ‑ tudni kell, hogy ez egy irányelv és rendelet együtt ‑ lekövette azt az időbeli fejlődést, amit a technológia jelentett, és nyilvánvalóan a bizonyítékszerzésnek a sebessége is le kellett hogy kövesse azt, ami a valóságban egyébként már a távközlésben, illetve az elektronikus hírközlésben történt. Ilyen értelemben én azt gondolom, lehet azt mondani, hogy az e-evidencia-rendelet tulajdonképpen egy technológiai vívmány: a szabályozási környezet képes volt reagálni arra, ami a valóságban egyébként történt.
Ettől függetlenül azért a gyakorlati működés szempontjából két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik a beérkező határozatok hitelessége, annak megvizsgálása, hogy ez a jogszabály valójában biztosítja ezt a fajta hitelességet, főleg akkor, amikor a rendelet egy későbbi időpontban fogja létrehozni az úgynevezett uniós decentralizált informatikai rendszert, ahol az egyes hatóságok meggyőződhetnek arról, hogy az a beérkezett megkeresés, amit kapnak, valójában az‑e, amit ők szeretnének hitelesként magukénak tudni.
Még egyszer hangsúlyozom: a szolgáltatónak fontos pontosan tudni, hogy milyen magatartást várnak el tőle, milyen hitelességű megkeresés érkezik hozzá, és nyilván, ha szankciót teszünk ki, annak alapján tud azzal a bírsággal is számolni, ami esetleg a nem megfelelésből következik.
Én azt gondolom, hogy ez a javaslat a magyar büntető igazságszolgáltatást erősebbé teszi, és úgy teszi erősebbé, hogy nem akar az uniós jog ellenében dolgozni.
Kedves Képviselőtársaim! Kérem, hogy szavazatukkal támogassák ezt a jogszabálytervezetet, és köszönöm megtisztelő figyelmüket. ( Taps a kormánypárt soraiban.)