Pósfai Gábor (TISZA)
PÓSFAI GÁBOR belügyminiszter: Köszönöm szépen. Egyetértek az egy percben elhangzottakkal: meg kell erősíteni a rendőrséget és több forrást kell biztosítani.
De hogy még más területeket is említsek, hogy hol van szükség szabályozásra, mert fontos szabályozási kérdésekről is beszélünk: fontos probléma ma a flakonozás Budapesten, ott egy hulladékgazdálkodási kérdésről van szó, köztisztasági kérdésről, és ugyanígy a trafikok helyzete, a nyitvatartásnak a szabályozása vagy akár az alkoholárusítás szabályozása. Ehhez pedig kormányzati szinten van arra törekvés, hogy az önkormányzatok számára visszaadjuk ennek a jogát, hogy ezt tudják szabályozni, mert a trafikok is fontos gócpontjai a budapesti problémáknak. Úgyhogy ez is egy fontos szabályozási kérdés. Tehát nem csak rendészeti problémáról beszélünk.
Úgyhogy összefoglalva: létszámot már növeltünk, együttműködünk más szervekkel, rendészetekkel, polgárőrséggel, szeretnénk a szociális ellátórendszert megerősíteni, erre egy szociális kríziskezelő munkacsoport létesült Budapesten belül a rendészeti munkacsoport mellett, és szeretnénk a szabályozást is úgy alakítani, hogy Budapest utcái (Az elnök csenget.) biztonságosabbak legyenek, és mindenki nyugodtan tudjon hazamenni. Köszönöm szépen. ( Taps a kormánypárt soraiban.)