Porcher Áron (TISZA)
PORCHER ÁRON gazdasági és energetikai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Köszönöm szépen a kérdést a képviselő asszonytól is. Meglep, hogy a Nippon Papert hozta példának, mert alapvetően egy akkumulátor-alapanyagot előállító, vácrátóti vállalatról van szó, és a saját tájékoztatásuk szerint az ő kivonulásuk mögött a szigorodó környezetvédelmi szabályozások állnak, és mi abszolút nyitottak vagyunk új iparágakra. Itt van a helyük, de mindenáron be kell tartani a környezetvédelmi szabályokat, nem úgy, ahogy az előző kormány alatt tették. Mi emellett határozottan kiállunk.
A képviselő asszony említett néhány gyárat, és míg ezek összességében összeadódnak, a jó hírem az, hogy a HIPA-val folyamatosan dolgozunk azért, hogy minél több új érdeklődő jöjjön, aki az új kormánnyal, egy korrupciómentes környezetben szívesen együttműködne. Összesen 14 ezer potenciális munkahely van, ami csődben van, és várnak arra, hogy itt Magyarországon munkahelyeket tudjanak biztosítani az itteni szakképzett kollégák számára.
Ezenfelül látni kell azt is, hogy egy átalakulásban van a magyar gazdaság. A múlt héten a miniszter úr ellátogatott a Nestlé büki gyárához. Lehetett olvasni ezelőtt pár héttel, hogy a Nestlének volt egy diósgyőri gyára is, pár száz alkalmazottat foglalkoztatott, és ezt eladták egy magyar tulajdonosnak. Összességében sikersztori.
De fontos látni, hogy ez a diósgyőri gyár éves szinten 4 ezer tonnát állított elő, és most a Nestlé átállt onnan a büki, magasabb hozzáadott értékű automatizált gyárukra, ami nem 4 ezret, hanem 400 ezer tonnát fog előállítani éves szinten. 1800 embernek fognak munkahelyet biztosítani egy sokkal automatizáltabb folyamat segítségével, és ez egy tökéletes példája annak, hogy magasabb hozzáadott érték, és nagyobb bizalom van Magyarország iránt, és ezek a vállalkozások igenis beruháznak, hosszú távon számolnak azzal, hogy itt működhessenek. Köszönöm a figyelmet. ( Taps a kormánypárti padsorokban.)